2013. augusztus 13., kedd

A nagy védelmező - XI. Ince pápa


XI. Ince pápa emléknapja van e mai napon. Egyházunk ma is egy olyan embert állít elénk, akinek élete példaértékű volt korában, majdnem négyszáz éve, s példaértékű ma is. Mikor XI. Ince pápát szentté avatták, a szentatya beszédében az egész Egyházért való fáradhatatlan buzgóságát emelte ki. Arról beszélt, hogy milyen erősen és kitartóan védte az Egyház ügyét.
„De hát ez természetes, hisz ő volt az Egyház feje – még szép, hogy védte azt!” – Gondolhatnánk. „Hisz ez volt a dolga!” Igen, ez is a dolga volt. De ugyanúgy nekünk is, akik ugyanebbe az Egyházba tartozunk, nekink is kötelességünk ugyanez. Hisz korunkban hallatlan mennyiségű és minőségű támadás éri – s nagyon sokszor jogtalanul – Egyházunkat. Mi is az Egyház tagjai vagyuk, mi alkotjuk azt! Nekünk is ugyanúgy kötelességünk elsősorban imádkozni Egyházunkért, hogy hibáit kijavítsa. De hasonló módon, mint szentatyáink tette, meg is kell védenünk azt szavainkkal is, ha bármely oldalról támadás éri. Hisz maga Krisztus alapította azt, ő tartja fenn, ő a láthatatlan feje. Isten Egyháza vagyunk, Krisztus testvérei.
Ezért gondoljunk minden ilyen kétes helyzetben Urunk szavaira: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom mennyei Atyám előtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése