2014. február 3., hétfő

Szent Balázs

Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására őrizzen meg téged az Istent a torokbajtól és minden más betegségtől: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” – halljuk e mai napon az ún. Balázsáldás alkalmával. Szent Balázsról kevés hiteles feljegyzésünk van, azonban igaz és szent voltáról a leghűségesebben és legbiztosabban az őt ismerő nép szava tanúskodik: már a korai századoktól szent életű püspökként emlegetik. S az akkori püspöki szokásokkal ellentétben visszavonult életet élt – egy barlangban: imádságnak és Istennek szentelve magát. Ide jártak hozzá hívei tanácsért, imádságért, jó szóért, közbenjárásért. Imáival mindig, néha pedig még csodáival is segítette őket.

Ma elsősorban a torokbajok-, betegségek ellen kérik az ő segítségét – mi is ezt tesszük a mai szentmise végén. De ne feledjük: szentjeink elsősorban nem a testi épségünkért, de lelkünk szépségéért kérik az Istent. Ők már pontosan tudják, mennyivel többet ér a lélek tisztasága, mint a test egészsége. Szent Balázs is vértanúként odaadta életét, hogy lelkét megmentse – így szinte szemtelenség lenne őt csak azért a testnek egészségéért kérni, melyet ő teljesen feláldozott. Mi is a szentek effajta értékrendjét kövessük, s eszerint fogalmazzuk meg mindennapi imáinkat is: Uram, mindenekelőtt lelkemet segítsd, s ha úgy akarod, testemnek is adj egészséget.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése