2014. március 17., hétfő

Más irány /Lk 6,36-38/

Ezen a mai nagyböjti napon Jézus az ítélkezés terhét és felelősségét akarja levenni a vállunkról. Hisz mi is tudjuk, hogy mikor egy-egy embert elkönyvelünk valakinek, csak később vesszük észre, milyen hibásan ítélkeztünk. Isten azonban nem hibázik, mert ő nem csak egy nézőponzból lát minket, hanem ismeri a legrejtettebb titkainkat is.
És nem csak arra utasít, hogy ne ítélkezzünk, hanem egy teljesen más irányba viszi el szándékunkat: Adjatok jó, tömött, megrázott, túlcsorduló mértékkel. Hogy az ítélkezésről teljesen elvonja figyelmünket, egy azzal ellentétes, de annál hasznosabb tevékenységre buzdít: mi adjunk meg mindent, amit csak tudunk, s a végén majd Isten ítélkezik. S ha mi megtettük, megadtuk, amit kellett, biztos, hogy nem kárhozatra, de örök életre ítélnek minket. Nagy mester az Isten, tanuljunk szavaiból.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése