2014. július 13., vasárnap

Évközi idő tizenötödik vasárnapja

Mekkora ereje van egyetlen kimondott szónak? Biztosan él a mi emlékezetünkben is egy-egy elhangzott szó, mely mély nyomot hagyott bennünk. De mennyire különféle képpen működik ez: szerettünk egy kedves szavára visszaemlékezve melegség tölti el szívünket; egy bántó szó mély szomorúságot hoz ránk; egy jól sikerült megjegyzés sok idő után is mosolyt varázsol az arcunkra; egy régen megtudott rossz hír még ma is szorongást vált ki belőlünk. Ugyanis minden szó, amely elhagyja ajkunkat, véghezviszi feladatát, küldetését. Nem létezik semleges szó. Ha szeretetből jön, közelebb visz a másik emberhez. Ha haragból, indulatból származik, növeli közöttünk a távolságot. Ha hitből fakad, növeli a másik hitét, ha reménnyel szólunk, vigaszt adunk...
És éppen ezt hallottuk a mai olvasmányban is Isten szaváról: „Így szól az Úr: ...Az én szavam, amely ajkamról fakad, nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem”. Nincs egyetlen szó Isten ajkáról sem, amely fölösleges, vagy értelmetlen lenne. Minden egyes szavának küldetése van: eljut az emberhez, s valamire felhívja, figyelmezteti, feddi, vonzza, gyógyítja, szereti. S hogy ennek ellenére mégsem hisz mindenki ennek az isteni szónak? Az – mint hallottuk az evangéliumban – nem az Isten hibája, gyengesége, tehetetlensége, hanem egyedül a befogadó, az ember hibája és bűne. A magvető elszórja a magot oda is, ahol vajmi kevés az esély arra, hogy kalászba szökik. A magvető, Isten azonban mégsem spórol, nem fukarkodik szavával – elmondja azt mindenkinek, elszórja azt mindenhova – bár tudja, sok szív nem fogadja be, mert más gondolatokat táplálnak és éltetnek magában. Mert más „istenekre” hallgatnak.

Nincs harmadik, csupán két lehetőség van: Vagy befogadjuk Isten hozzánk intézett szavát, vagy elutasítjuk azt. Vagy hagyjuk (és gondozzuk), hogy kalászba szökjön, vagy kőszívűen, köves talajként kivetjük azt magunkból. Lehetőséget, Istentől elvetett magot mindannyian kapunk – kérdés, hogy mennyiszer fogadtuk azt be, s mennyiszer hagytuk kiszáradni. Használjuk fel úgy, hogy a lehető legtöbbszörös termést teremjen szívünkben. S akkor a mi szavaink is egyre jobban a szeretet, az örömet, a hitet és a reményt fogják táplálni családunkban, falunkban, országunkban. Keresztényként mind erre vagyunk hivatottak. Legyünk hűek hivatásunkhoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése