Falunap Ipolyvarbón

Az idei falunapunkat kezdjük el ezzel a szentmisével. A falunapnak pedig magától értetődően egyik és legfőbb jellemzője, hogy ilyenkor a falu együtt ünnepel. Ez nem egy magán-, vagy személyes ünneplés, hanem a falu egész lakossága kell, hogy együtt legyen, együtt szórakozzon, együtt pihenjen.

Szokták mondani: „Nem vagyunk egyformák.” Egyesek pedig hozzáteszik, hogy „szerencsére”, mások pedig, hogy „sajnos”. Szerencsére, vagy sajnos, egy biztos: tényleg nem vagyunk egyformák. S mivel különbözőek vagyunk, különböző módon látjuk a dolgokat, az eseményeket – s egymást is. Ez pedig sokszor nézeteltéréshez, konfliktushoz, haraghoz – egyszóval széthúzáshoz vezet. De talán nem is fontos ezt ecsetelni, mindannyian tudjuk. Azonban ez a mai falunap is segíthet abban, hogy újra eggyé kovácsolódjunk, hogy ha eddig bárki iránt, és bármilyen harag, neheztelés is volt szívünkben, most kiírtsuk azt, s kezdjük tiszta lappal: adjunk tiszta lapot magunknak, s ugyanúgy mindenkinek. Közös ünneplést kezdtünk ezzel a szentmisével is, s Jézus nyomatékosan tanítja: mielőtt bemutatnád áldozatodat az Istennek, s eszedbe jut, hogy felebarátodnak panasza van ellened, hagyd ott az ajándékod, menj, s előbb békülj ki embertársaddal, és csak azután gyere, hogy bemutasd az áldozatod.

A lángelméjű s nemeslelkű papköltő, Mécs László foglalta versbe Krisztus szeretet parancsát, mely szerint szeretnünk kell nem csak Istent, de embertársainkat, sőt ellenségeinket is. A költő is pontosan tudja, mennyire különbözünk, és épp erről ír Emberek vagyunk című versében:

Minden emberfiában önmagunkat

szeressük, mert egy-test-egy-vér vagyunk...

Én voltam Ábel, Isten választottja,

s a szőrös Káin szinte, szinte én!

Én őrjöngtem, míg görcsös bunkósbotja

Ábel arany fejét véresre zúzta,

s én bújdokoltam erdők rejtekén.

Valóban, minden ember ember, s így egymásnak testvérei vagyunk, ahogy a költő fogalmaz: egy-test-egy-vér vagyunk – annak ellenére, hogy annyi mindenben különbözünk. Ezért mondja tovább:

Testvér, láttál tengert hajnal hasadtán!

Minden habocska más-más színt mutat:

piros, zöld, kék színt, ében is akad tán,

és mégis mind, mind ugyanaz a tenger,

melyen hajók szelnek jövős utat.

Testvér, az Ember-óceán vizében

is minden vízcsepp más-más színt mutat;

Ábel kék, Dávid bíbor, Júdás ében,

és mégis mindig ugyanaz a Tenger,

s hátán nagy eszmék szelnek szent utat.

Mily gyönyörű hasonlat, és milyen mély igazság ez! És mindig ugyanaz a tenger – mindig ugyanaz az ember. S ezen gondolkodva ugyancsak Mécs László már egy többek által ismert verssora jut eszembe A királyfi három bánatából:

Az egyik bánatom: mért nem tudja látni

egymást a sok ember, a sok-sok királyfi

úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

Hisz minden édesanya szereti a gyermekét, legyenek bármilyen tulajdonságai, bármilyen természete. Az édesanyák megmutatják: mindnekit lehet szeretni! És nagyon szeretni.

Ez a mai falunap is segíthet, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, hogy egy nagy családot alkossunk. Tegyük túl magunkat minden előítéleten, haragon, vagy sértésen. Legyünk emberséges emberek, egymásnak testvérei, egy-test-egy-vérei. Adjunk új esélyt egymásnak, s legfőképp saját magunknak, boldogságunknak, és fogadjuk meg a bölcs, intő szót:

Minden emberben önmagadat szeresd:

közös nagy Tenger csöppjei vagyunk,

Ha arcod eddig vad dühtől vereslett,

csontos ököllel verd bűnbánó melled,

hiába testvér, emberek vagyunk!