2014. augusztus 30., szombat

Évközi idő huszonkettedik vasárnapja

A budapesti Városligetben van egy szép kápolna, melyet az elmúlt században építettek – román stílusban. Egyszer jártam ott, s mikor beléptem, tekintetem azonnal az oltár fölött függő óriási, lenyűgöző feszületre irányult. S ami még inkább lenyűgözött, elgondolkodtatott, s mindmáig elgondolkodtat, az a kereszt alá vésett felirat volt: „Kereszttel jött öröm az egész világra”. A kereszttel jött öröm az egész világra – nem furcsa ez a kijelentés?

Ha egy bármilyen keresztre ránézünk – legyen az az út mentén, otthon a falon, vagy itt a templomban, bizonyára nem az öröm szó jut az eszünkbe. Hisz egy agyonkínzott, megfeszített ember függ rajta – mi pedig azonfelül azt is tudjuk, hogy nem csak egy ember, hanem maga az Isten Fia, a legszentebb, legártatlanabb van felszögezve. És mégis valaki azt írja: A kereszttel jött öröm az egész világra. Ha azonban mélyebben belemerülünk Istenünk üdvözítő tervébe, mi magunk is rájövünk: nagy igazság ez. Hisz az emberiség az első bűn által éppen a boldogságát veszítette el – Isten azonban nem hagyott minket örök reménytelenségben és szenvedésben. Megígérte a Megváltót, aki éppen az ember reményét, boldogságát adta vissza. Bár – mint tudjuk – nagyon nagy volt az ára: az Isten a saját Fiát áldozta fel. Eljött Jézus – Isten létére emberré lett, itt élt közöttünk, s a keresztig tartó engedelmességével véghezvitte a megváltás művét. S így valóban a kereszt lett az öröm hordozója.
Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból” – hallottuk az evangéliumban. Majd pedig „Péter félrevonta őt, és óva intette: Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Az apostolok még nem értették. Nem tudták elképzelni, hogy éppen Jézus kereszthalála lesz a legnagyobb öröm az egész világnak. S biztos, mi se vélekedtünk volna másképp. Hiszen Jézus azt mondta: nekem szenvednem kell, meg kell halnom – és úgy lesz jó, úgy kell lennie, az által lesztek boldogok. Talán mi jobban hittünk volna? Aligha. De ma, most már más a helyzetünk. Isten mindezt véghezvitte – megmutatta, bebizonyította, hogy valóban ez volt a tökéletes isteni terv és megvalósítás. Megmutatta, hogy igenis a keresztre volt szükség ahhoz, hogy sorsunk jóra fordulhasson. Bebizonyította a látszólagos ellentétet, paradoxont, hogy tényleg a  kereszttel jött öröm az egész világra.
Tanuljunk Urunktól ma is. Ne gondoljuk azt, hogy a mi mindennapi, vagy éppen különleges nehézségenk, problémáink, bajaink (még ha azokat saját magunknak is okoztunk) – egyszóval keresztjeink csak rosszat jelenthetnek. Krisztus keresztje azt tanítja: aki azt elviseli, hordozza, felajánlja, feláldozza keresztjét Istennek, azzal bizony nagy dolgokat vihet véghez. Az Isten elfogadta és megszentelte egyetlen Fia keresztjét: hogyne fogadná és szentelné meg a legnagyobb szeretettel a mi keresztjeinket is? Csak ajánljuk föl azokat neki. Mondjuk el, mi fáj, mi aggaszt, mi nyugtalanít. Ő pedig ad nekünk erőt, hogy bírjuk azt hordozni. Így tette egyszülött Fiával, s így tesz ő fogadott fiaival, velünk is.

Kereszttel jött öröm az egész világra”, és a mi keresztünkkel jöhet öröm a mi életünkre, családunkra, jövőnkre is. Ne lázadjunk ellene.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése