Szűz Mária
születését ünnepeljük. Egy olyan eseményt, melyről megtörténése pillanatában
senki sem tudott. Kétezer évvel később azonban több ezer kilométerre attól
helytől emberek milliárdjai tudják, ott, akkor csoda történt – az emberiség
egyik legnagyobb csodája.
Szent Joakim
és Anna sem tudták, hogy gyermekük egyedüliként a világtörténelemben mentes az
áteredő bűntől, s hogy ő lesz magának az Istennek az anyja. Nem tudták, hogy
gyemekük egész életét teljesen bűn nélkül éli majd le, s hogy ő lesz a Megváltó
legszorosabb munkatársa az emberiség megváltásában. Nem tudták, amit csak
később Szent Anzelm fogalmazott meg: „Nála nagyobb csak az Isten, és minden
kisebb, ami nem Isten”. Szűz Mária születésekor nem volt semilyen különleges
égi jel. És mégis: Őt szülei a legnagyobb szeretettel fogadták, gondozták,
nevelték – úgy, mint egy királynőt. Pedig még nem tudták, hogy valóban az is.
Ahogyan Mécs László írja A királyfi három bánatában: „Amikor születtem, nem jeleztek nagyot / messiás-mutató különös
csillagok, / csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok. / A többiek láttak egy
síró porontyot, / de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot, / mintha babusgatná a
szép napkorongot. / Maga adta nékem édessége teljét, / úgy ajándékozta anyasága
tejét, / hogy egyszer a földnek bennem kedve teljék. / Isten tudja honnan,
palástot kerített, / aranyos palástot vállamra terített, / fejem fölé égszín
mosolygást derített. / Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat, / ma is úgy szolgál
ki, főzi vacsorámat, / mint királyi ember királyi urának.”
Szent Joakim
és Szent Anna úgy gondoskodtak gyermekükről, úgy nevelték őt, mint egy
királynőt – mindenből a legjobbat adva neki, a legnagyobb felelősség tudatában.
Így váltak ők szentté, s így kapta meg Mária is mindazt, amire szüksége volt,
amit megérdemelt.
És valahogy
így van ez napjainkban is. Az igazán nagy dolgokat, különleges eseményeket,
csodákat csak akkor vesszük észre, mikor azok már elmúltak, megtörténtek. A
lényeg viszont az, hogy azokban a helyzetekben megtettük-e a legtöbbet, ami
tőlünk tellett – úgy mint Szent Joakim és Szent Anna Mária születésekor,
nevelésekor. Életünk minden egyes pillanatát tekintsük egyedülállónak, s a
lehető legnagyobb szeretettel végezzük minden minkánkat, kötelességünket. Így
biztosan nem szalasztunk el egyetlen különleges alkalmat, lehetőséget sem.
Kisboldogasszonyunknak, a Boldogságos Szűz Máriának mai születése emlékeztessen
minket erre. S egyben segítsen, hogy minden emberben az ő gyermekének,
Krisztusnak arcát lássuk. Hogy a végső számadáskor mindannyian ezt az ítéletet
halljuk: „Amikor megtettétek ezeket
akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése