2015. szeptember 24., csütörtök

A betegségnek köszönhetően - Szent Gellért

Szent Gellért püspöki életét és vértanúhalálát talán mindannyian ismerjük – hogyan vetették a mélybe Budán, a ma már Gellért hegynek ismert magaslatról. De talán kevesen tudjuk, hogyan is lett belőle püspök. Olaszországban született a híres Velencében. Ötéves korában azonban súlyosan megbetegedett – majdnem meg is halt. Ekkor szülei a Szent György szigetre vitték, s az ott élő bencés szerzetesek imájára kigyógyult betegségéből – ott is maradt közöttük, ők nevelték bencés szerzetessé.
Gyönyörűen megfigyelhetjük az ő életében, hogy hogyan gondoskodott róla az Úr, az Isten, s hogy éppen egy betegség kellett ahhoz, hogy eljusson a bencésekhez. Ez volt a kiindulópont ahhoz, hogy pappá, majd püspökké, s a magyar nép nagy nevelőjévé, szentjévé váljon. Szent Gellért élete nagy bizonyítéka annak, hogy Isten útjai mily kifürkészhetetlenek, s hogy ő minden rosszat, például egy betegséget is a mi javunkra tud fordítani.

Vegyünk példát és erőt mai szentünk életéből, s a nehézségek megélésekor is bízzunk az isteni Gondviselésben – hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése