2015. december 3., csütörtök

Védőszentünk - Xavéri Szent Ferenc

A besztercebányai egyházmegye védőszentje, Xavéri Szent Ferenc a 16. században élt, s megismerkedett egy másik szenttel, mégpedig Loyolai Szent Ignáccal. Együtt alapították meg a jezsuiták rendjét, mely mindmáig nagy tiszteletnek örvend, és a szent tudományok továbbadásának, a tanító munkának szenteli tevékenységét – több ezer papot, szent életű embert adott már az egyháznak.
Micsoda találkozás lehetett az, amikor a két szent találkozott. Nem voltak egyformák sem természetben, sem tulajdonságokban. Mégis nagy munkát, Istennek tetsző munkát vittek véghez – ugyanis egy célért küzdöttek. Isten országának építése volt mindkét szent életének célja.

Adventi utunkon, melyet néhány napja kezdtünk el, lássuk meg a másikban azt a jót, a jó célt, amiért küzd. Ne csak a kevésbé tetsző tulajdonságait nézzük, hanem azt, miért van itt pl. ő is a templomban. Hamar rájövünk, hogy ugyanazért, amiért mi. Tehát egy a célunk, ezért fogjunk össze – mindenekelőtt mi, keresztények, s együttes erővel, egymás segítve haladjunk ma ádventi utunkon, s minden nap Istenhez vezető utunkon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése