Évközi idő huszonharmadik vasárnapja

Tapasztalatból tudjuk, hogy a választások előtt a politikusok szinte mindent megtesznek azért, hogy minél többen válasszák meg őket. Különböző ígéreteket tesznek, amelyek sokszor megvalósíthatatlanok, nem reálisak… De mégis beígérik ezeket a változásokat, hogy megkapják a szavazatot, hogy megnyerjék az embereket. Megtesznek mindent, mondanak mindent, hogy az emberek őket kövessék.

Jézust nagy népsokaság követte – olvastuk az imént… Ő hozzájuk fordult, és így szólt: Aki nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Tökéletes ellenkampány, tökéletes beszéd arra, hogy senki se kövesse őt, tökéletes módszer, hogy mindenki elhagyja, hogy a nagy népsokaság helyett a magány legyen a társa. Ígérgetések, mézes madzag helyett szinte teljesíthetetlen, megvalósíthatatlan követelményekkel rukkol elő. Miért? Nem akarta, hogy kövessék őt az emberek?

Beszélhetnénk most arról, hogy a szemita nyelvekben – amelyet Jézus is beszélt – nem lehet másképp kifejezni azt, hogy az egyiket kevésbé szeretni – a másikat meg jobban, ezért használja Jézus azt a szókapcsolatot, hogy szeretni – gyűlölni. De talán nem ez a fontos. A lényeg, amit Jézus mondott, hogy Istent kell az első helyre tenni életünkben. Mi hívők talán azt is mondjuk, hogy: jó, ott van Isten, az első helyen. De hogy valóban ott van-e, azt igen könnyen megtudhatjuk. Csak kérdezzük meg magunktól, naponta mennyi időt szánunk Istenre, s a vele való kapcsolatunkra. A múltkor a statisztikákról beszéltünk – most talán abban is kifejezhetjük mindezt. Egy-egy napunkból mennyi jut Istenre? így könnyen rájövünk: ott van-e az első helyen.

Ma Jézus arra tanít, hogy nem kell mást gyűlölni. Csak Istent igazán szeretni.