Kisboldogasszony - templombúcsú Kovácsiban

Szűz Máriának, Isten anyjának születését ünnepeljük. Egy olyan születést, melyről megtörténése pillanatában senki sem tudta, hogy a történelem egyik legcsodálatosabb eseménye az. Kétezer évvel később azonban több ezer kilométerre attól helytől emberek milliárdjai hiszik és vallják: ott, akkor csoda történt – az emberiség egyik legnagyobb csodája.

Szent Joakim és Anna, a Szűzanya szülei sem tudták, hogy gyermekük – egyedüliként a világtörténelemben – mentes az áteredő bűntől, s hogy ő lesz magának az Istennek az anyja. Nem tudták, hogy gyermekük egész életét teljesen bűn nélkül éli majd le, s hogy ő lesz a Megváltó legszorosabb munkatársa az emberiség megváltásában. Nem tudták, amit csak később Szent Anzelm fogalmazott meg: „Nála nagyobb csak az Isten, és minden kisebb, ami nem Isten”. Szűz Mária születésekor nem volt semilyen különleges égi jel, mely mutatta volna, hogy milyen csoda történik épp. És mégis: Máriát szülei a legnagyobb szeretettel fogadták, gondozták, nevelték – úgy, mint egy királynőt. Pedig még nem tudták, hogy valóban az is. Ahogyan Mécs László írja A királyfi három bánatában:

„Amikor születtem, nem jeleztek nagyot

messiás-mutató különös csillagok,

csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.

A többiek láttak egy síró porontyot,

de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,

mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,

úgy ajándékozta anyasága tejét,

hogy egyszer a földnek bennem kedve teljék.

Isten tudja honnan, palástot kerített,

aranyos palástot vállamra terített,

fejem fölé égszín mosolygást derített.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,

ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,

mint királyi ember királyi urának.”

Szent Joakim és Szent Anna úgy gondoskodtak gyermekükről, úgy nevelték őt, mint egy királynőt – mindenből a legjobbat adva neki, a legnagyobb felelősség tudatában. Így váltak ők is szentté, s így kapta meg Mária is mindazt, amire szüksége volt, amit megérdemelt.

És valahogy így van ez napjainkban is. Az igazán nagy dolgokat, különleges eseményeket, csodákat csak akkor vesszük észre, mikor azok már elmúltak, megtörténtek. A lényeg viszont az, hogy azokban a helyzetekben megtettük-e a legtöbbet, ami tőlünk tellett – úgy mint Szent Joakim és Szent Anna Mária születésekor, nevelésekor. Ha a munkahelyen kapunk egy új megbízást, ha a családban szüksége van ránk valakinek, ha új emberekkel találkozunk – adjunk mindent bele, s tegyük meg a legtöbbet, amire képesek vagyunk, mert talán éppen az a pillanat, az a helyzet válik csodává és igen meghatározóvá életünkben.

Életünk minden egyes pillanatát tekintsük egyedülállónak, s a lehető legnagyobb szeretettel végezzük minden munkánkat, kötelességünket. Így biztosan nem szalasztunk el egyetlen különleges alkalmat, lehetőséget, csodát sem. Kisboldogasszonyunknak, a Boldogságos Szűz Máriának mai születése emlékeztessen minket erre. S egyben segítsen, hogy minden emberben az ő gyermekének, Krisztusnak arcát lássuk. Hogy a végső számadáskor mindannyian ezt az ítéletet halljuk: „Amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”