2016. december 24., szombat

Urunk születése - éjféli mise

Éjfél múlt pár perccel, és mi itt vagyunk – az Isten házában. Nincs ez túl gyakran, talán ez az egyedüli alkalom az évben. De ma éjjel eljöttünk, mert hisszük és nyilvánosan megvalljuk: Jézus megszületett, Jézus megszületik ma – ezen az éjszakán.
Ilyenkor, karácsonykor talán mindannyiunkban felelevenedik egy-egy gyerekkori emlék, mikor úgy tudtunk örülni, hogy semmi nem zavart, semmi más nem érdekelt. Ahogy gyermekként vártuk a karácsonyt, ahogy vártuk a „Jézuskát”… Most pedig sokszor azt sem tudjuk, hol van a fejünk, hogy mit vegyünk, mit tegyünk, mit kell még elintéznünk, beszereznünk, megsütnünk, kitakarítanunk. Oly szépen fogalmazta meg nagy költőnk: Ady írja:

"De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni."

Mert meglehet, hogy a sok karácsonyi teendő és dísz már eltakarja a szemünk elől a lényeget. A lényeget, hogy gyermek született, s hogy ez a gyermek nekünk született meg! Nekünk, miattunk, közénk született meg maga az Isten. Az Isten ma éjjel leszállt a földre, hogy mi felemelkedhessünk a mennybe. Erre tanít ez a mai liturgia, ez az éjféli szentmise. Emeljük fel mindannyian egytől-egyig szívünket, adjunk hálát Urunknak, Istenünknek, hogy születésének öröme a mi szívünk öröme is legyen. Ebben a néhány perc csendben, mindannyian, személyesen, szívünk mélyén köszönjük meg mindezt Istenünknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése