2017. január 3., kedd

a Fény

Izajás próféta azt mondta arról a vidékről, ahol Jézus elkezdte tanítását: „A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.“
Mi talán nem is tudatosítjuk eléggé: az, hogy mi keresztények, krisztuséi, Krisztus követők lehetünk az egyik legnagyobb és legfontosabb dolog a világon. Hisz pontosan tudjuk, hogyan kell élnünk ahhoz, hogy az örök életet elnyerjük – Jézusunk megmutatta. Még mindig a „halál hazájában“ élnénk, ha Krisztus nem jött volna el. De ő eljött, mi pedig naponta mélyébben és mélyebben ismerhetjük meg az ő életét, tanítását – többek között itt, a szentmiséken. Ez az igazi világosság, mely mindennél fontosabb.

Ma adjunk hálát Istennek ezért a kegyelemért, hogy mi naponta „nagy fényt láthatunk“, mely biztosan az örökkévalósághoz vezet. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése