2017. május 11., csütörtök

Befektetés /Jn 13,16-20/

Jézus a húsvéti vacsorán megmosta tanítványai lábát - említi meg a mai evangélium. Sőt nem csak ezt tette, de hosszasan tanította is őket - bár tudta, nem sokkal később szinte mind elhagyják őt. Előre tudta és megmondta. Mégis annyi energiát és szeretetet fektetett beléjük.
Egy-egy csalódás, sikertelenség után könnyen azt gondoljuk: kár volt ebbe a dolgoba vagy emberbe annyi energiát, szeretetet fektetni. Jézus azonban mást mutat. Arra tanít, hogy minden tettünknek, igyekezetünknek, áldozatunknak meg lesz a gyümölcse. Talán, sőt legtöbbször nem azonnal, de meglesz. Ne sajnáljunk időt-energiát-szeretet egymásra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése