Csodavárók /Lk 11,29-32/

Jézus köré csodaváró tömeg sereglett – mint hallottuk. Valami nagy csodát akartak látni, s nem vették észre, hogy a legnagyobb csoda ott áll előttük: Az emberré lett Isten.

Talán mi is örülnénk egy-egy csodának, ha látnánk egy Mária-jelenést, csodás kenyérszaporítást, vagy bármi hasonlót. De ne felejtsük, hogy a legnagyobb csoda ma is itt van előttünk: a végtelen Isten a parányi ostyában. Ez a legnagyobb csoda, hogy Jézus nem jelképesen, de valóságosan itt van közöttünk az Oltáriszentségben.

Istenünk újra csak nem keveset ad, de legtöbbet. Nem kis jelenést, de a legnagyobb csodát. Mert ő ilyen – a legtöbbet adja nekünk. Viszonozzuk ezt a jóságot hasonló módon.

Miserend és hirdetések - Évközi 28. vasárnap

Évközi idő huszonnyolcadik vasárnapja

Ahogy tegnap este elkezdtem olvastam a mai evangéliumot, az jutott eszembe, hogy vajon Jézus, mikor kétezer éve itt élt a földön és elmondta ezeket a szavakat, vajon arról prédikált, amiről az emberek hallani akartak, vagy arról, amit ő tartott fontosnak? Arról, ami éppen érdekelte őket, vagy arról amit el kellett mondania.

Ma mi is lélekben visszautazhatunk két évezredet, és hallhatjuk, amint Jézus prédikálni kezd: „A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett....” Vajon annyira érdekelte az akkori embereket a mennyország, hogy immár sokadszor arról tanított Urunk? Csak arról akartak hallani? Hisz nézzük csak meg magunkat, a mi mindennapi, rohanó életünket: mikor álltunk meg utoljára gondolkodni azon, hogy milyen lesz a mennyben? Mikor olvastunk könyvet, vagy mikor böngésztünk olyan oldalakat, amelyek a mennyországról írnak, szólnak, tanítanak? Mikor beszélgettünk családtagjainkkal arról, hogy szerintük-szerintünk milyen lesz a mennyben? Talán nagyon régen, vagy még sosem. Ezek szerint ez a téma már nem aktuális?

De, nagyon is! Csak talán máshogy hívjuk – pedig ugyanarra gondolunk. Hisz mit ígér nekünk Isten a mennyben? Boldogságot. És ki az, aki ne vágyna boldogságra? Hisz mindent azért teszünk az életünkben, hogy boldogok legyünk: azért dolgozunk, hogy legyen pénzünk, s így a boldogság egy kis részét megszerezzük. Azért sportolunk, pihenünk, szórakozunk, mert az, vagy azok következménye boldogságot ad. Azért nősül, vagy megy férjhez az ember, mert a boldogságot keresi. Azért teszünk jót szerettünknek, mert az boldogságot okoz nekik, és egyben saját magunknak is. Mindent a remélt boldogság vágyával teszünk. S ezen elgondolkodva talán már nem is tűnik olyan elvontnak, vagy unalmasnak Jézus tanítása a mennyről, az örökké tartó, s elképzelhetetlenül teljes boldogságról.

Vannak olyan szerencsés emberek, akik rálelnek az igazi boldogságra már itt a földön – akik valami miatt igazán boldognak mondhatják magukat. Akiknek az élete valóban boldog: abban a hivatásban, szeretet-kapcsolatban, családban, amelyben élnek. Azonban a legnagyobb földön megélt, földi boldogságban is ott van egyfajta félelem: félelem, hogy azt elveszíthetjük. Hogy valami miatt egyszer véget ér, megszaad.

A menny azonban éppen ezt a félelmet veszi el! Örökké taróvá teszi az örömöt. Sőt nem csak hogy véget nem érő boldogságot kínál, tehát nem csak időben, de intenzitásban, mértékben is felülmúlja minden várakozásunkat, minden elképzelésünket.

Ezért hallgassuk mindig oly figyelmesen az evangélium szavait, mert azok mind arra tanítanak, hogyan tudjuk azt a végtelen mértékű és véget nem érő boldogságot elnyerni. Ezt kívánom mindannyiotoknak, és ezért imádkozom, hogy ti is megtapasztaljátok az igazi boldogságot már itt a földön, s az annál sokszor nagyobb és végtelenszer hosszabb boldogságot  a mennyek országában. Ezt a szívünkbe vésve nyugodtan kapjuk fel a fejünket, ha ilyesmit hallunk: „A mennyek országa olyan...”

Logikus /Lk 11,5-13/

„Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!” Jézus – mint hallottuk – ma az emberi logikát veszi alapul, azzal érvel, azzal bizonyítja Istenünk végtelen szeretét és irgalmát.

Vallásunk dolgaiban ugyanis vannak dolgok, tények, melyeket nem csupán hinnünk lehet, de meg is lehet azokat érteni. S többek között Urunk mai tanítása is egy ezek közül: ha mi – oly bűnös emberek – tudunk jót tenni másoknak, s tudunk hozzájuk irgalmasak lenni, akkor mennyivel inkább képes erre maga a végtelen Jóság és maga a végtelen Irgalom?

Ne csak higgyünk, de amit lehet, fogjuk is fel, értsük is meg.

Magyarok Nagyasszonya

Míg tegnap Szűz Máriát, a Rózsafüzér királynőjét ünnepeltük, a mai napon már a Magyarok nagyasszonyához imádkozunk – őt tiszteljük e szentmisében. Éppen egy hónapja pedig a Kisboldogasszony, valamint néhány hete a Fájdalmas Anya emléknapja volt. S mindennek tudatában felmerülhet bennünk a kérdés – bennem fel is merült –, hogy nem túlzás-e ugyanazt a Szűzanyát ilyen sokszor köszönteni, ünnepelni, vagy annyi féle képpen szólítani, megnevezni. Hisz a többi szentünkre is általában csak egyszer emlékezünk egy évben – s Szűz Mária is csak egy volt – miért ünnepeljük őt annyiszor?

Akit szeret az ember, azzal igyekszik minél több időt eltölteni. Ha az ember szereti az Istent, akkor igyekszik vele minél több időt eltölteni. Ha valaki szereti a Szűzanyát, akkor igyekszik vele minél több időt eltölteni. Egyházunk pedig – mint azt a Mária ünnepek sokasága is mutatja – valóban szereti a Szűzanyát, mert igyekszik vele minél több időt eltölteni. Az újabb és újabb Mária ünnepek sok mindenre megtanítanak, sok igazságot felfednek a Szűzanya életéből, erényes életre nevelnek, de mindenekelőtt arra buzdítanak, és arra hívnak, hogy Máriával legyünk. Ez a mai nap is egy kiváló lehetőség – különösen nekünk, magyaroknak –, hogy újra együtt legyünk Máriával az ő Szent Fia mellett. S az, hogy mi ma is eljöttünk, minden bizonnyal azt tanúsítja, hogy mi szeretjük a Magyarok Nagyasszonyát, mert ezt a mai estét is vele szeretnénk eltölteni.

S ahogy a mai evangéliumban hallhattuk az angyal szavát: Mária áldottabb minden asszonynál. Ebből pedig logikusan következik, hogy az a nép, az a nemzet, amely a „mindennél áldottabbat” választotta királynőjévé és pártfogójává és nagyasszonyává, az maga is bőségben részesül ebből az áldásból. Legyen ez mindenkor előttünk, és éljünk ezzel a kegyelemmel. Legyünk büszkék arra, hogy a magyar néphezhez tartozunk, de éljünk is e kiváltsághoz méltóan: töltsünk minél több időt Szűzanyánkkal. S minden szép szavunkon túl ez bizonyítja majd igazán szeretetünket a Magyarok Nagyasszonya iránt.

Miserend és hirdetések - Évközi 27. vasárnap

Évközi idő huszonhetedik vasárnapja

Az imént hallottunk egy tanulságos történetet, melyet maga Jézus mondott el nekünk. De még mielőtt hozzákezdenénk a megértéséhez, képzeljünk el egy másikat. Azt, hogy most mindenkinek nyitna valaki egy-egy külön bankszámlát, amire minden egyes reggel 24 eurót tenne rá valaki – s mi ezt a pénzt bármire felhasználhatnánk! De lenne egy feltétel: ez a pénz sosem maradhatna meg a holnapi, a következő napra. Minden este lenullázódna, akármennyit is használnánk fel a nap folyamán. Vajon mit tennénk? Egyértelmű, hogy igyekeznénk minden nap a lehető legjobban kimeríteni a számlát, nem hagynánk kárba veszni egy centet sem 24 euróból.

Most pedig a mesés történet után jön a valóság. Mindannyiunknak van egy hasonló számlája, amire minden reggel nem pénz, hanem idő megy rá. Minden egyes nap Isten megajándékoz 24 órával. Minden reggel 24 órával gazdagabbak vagyunk. S ez minden este lenullázódik, elveszik, akármennyit is használtunk ki belőle. Soha nem lesz se több, se kevesebb egy perccel sem. Isten minden új nap új összeget tesz a számlánkra, s minden este újra felégeti a maradékot. Ha elmulasztjuk felhasználni az aznapi összeget, időt, egyszerűen elveszik. Úgy, hogy sosem kapjuk már vissza. Nem íródik jóvá másnap. S ezekről a napokról, percekről egyszer számot kell adnunk. Itt jutunk el Jézus ma hallott példabeszédéhez. A gazda rábízta a szőlőjét a munkásokra, akik azonban nem adták oda a termést. Sőt, megöltek mindenkit, akit a gazdaember a termésért küldött. A szőlőben dolgozók ugyanis nem gondoltak arra, hogy egyszer számot kell adni tetteikről. Nem éreztek semmilyen felelősséget, pedig nem kis dolog volt rájuk bízva. A számadáskor azonban nagy bajban voltak.

Mi is, mindannyian egytől egyik számot fogunk adni Istennek életünk minden egyes percéről. Nem lesz lehet majd sem kitörülni, sem átírni egyetlen percet sem, ami elmúlt. Ezért számunkra, keresztények számára az az igazán fontos, és azzal mérhetjük le, hogy jól használtuk-e fel a kapott időt, hogy egy-egy óra, egy-egy nap elteltével vajon közelebb kerültünk Istenhez, vagy épp távolabb, messzebb, Istentől. Jézus mai példabeszéde erre hívja fel a figyelmünket: egyszer mindennel el kell számolnunk, egyszer mindenről számot kell adnunk. Használjunk ki minden egyes percet arra, hogy Istent dicsőítsük, embertársainkat pedig boldogítsuk és segítsük a jóra, az örök jóra. Minden perc számít és minden perc beszámítódik. Gazdálkodjunk okosan.