Te Úr vagy minden nép fölött

Ma énekünkkel Jézust, mint a nemzetek urát, királyát hívogatjuk: „Te Úr vagy minden nép fölött, és Szegletkő, mely összeköt, sárból formáltad hívedet, most jöjj, fejezd be művedet!”

Jézus Krisztus nem csak a zsidó népet jött el megváltani, s most sem csak mi, keresztények vagyunk hivatottak Isten országára. A mennyek országába minden nép és minden ember meghívást kapott – sajnos azonban nem mindenki ismeri ezt fel, nem mindenki hallja meg ezt a hívást. Ma ezért erre a szándékra gondoljunk és imádkozzunk: hogy minden nép felismerje Jézust Megváltójának.

Mindannyiunknak egy közös ősünk van: az ember, akit Isten a Szentírás szava szerint sárból formált, és belélehelte az élet leheletét – és azzal elkezdődött az emberiség történelma. Ezt a nagy művet, kérjük, fejezze be Istenünk örök élettel. „Te Úr vagy minden nép fölött, és Szegletkő, mely összeköt, sárból formáltad hívedet, most jöjj, fejezd be művedet!”

Miserend és hirdetések - Advent 4. vasárnapja

Advent negyedik vasárnapja

Ádvent utolsó hete általában „csonka hét”. A legtöbbször ugyanis csupán néhány nap marad a hétből, mert „idő előtt” elérkezik a várt ünnep. Aki várja azt, az ennek örül, aki viszont nem győzött rá felkészülni, az ilyenkor kezd el kapkodni.

Idén is elérkezett ez az utolsó “fél hét”. S minden bizonnyal már javában járjuk az üzleteket és keressük a lehető legmegfelelőbb karácsonyi ajándékokat. Ajándék vásárlásnál azonban mindig van bennünk egyfajta félelem, hogy vajon szerettünk fog-e örülni az ajándéknak, jó lesz-e a méret, a szín… egyszóval, hogy tetszeni fog-e. Tudjuk, hogy úgysem ez a lényege a karácsonynak, de mégis olyan fontosnak tartjuk az ajándékozást. Hisz szeretünk adni, s felnőtt fejjel már rájöttünk: tényleg nagyobb öröm adni, mint kapni.

Advent utolsó vasárnapjának olvasmányában is egy olyan emberről olvastunk, aki ajándékot szeretett volna adni. De nem a testvérének, a szüleinek, vagy a gyermekének, hanem magának az Istennek. Dávid király volt az, akinek ötlete támadt: ő palotában lakott, az Isten pedig csak egy sátorban – ezért házat akart építeni az Istennek. Micsoda nagylelkűség, micsoda bőkezűség, nemes gondolat! De… hallottuk, mit mondott erre az Úr, az Isten:  „Te akarsz nekem házat építeni? Mondtam-e valaha, miért nem építettetek nekem házat?” /2Sám 7,4-7/ Az Isten azt mondta, nem kell neki a ház, ez az ajándék. Vajon miért? Miért volt olyan kegyetlen, hogy nem fogadta el ezt a nagylelkűségből felajánlott adományt? Nem tudjuk. De azt igen, hogy neki más terve volt. Dávid király pedig nem „Isten fejével” gondolkodott, hanem csupán azt tűzte ki célul, ami szerinte lett volna jó.

Talán mi is, mikor ajándékot veszünk, sokszor csak azt vesszük figyelembe, mi lenne szerintünk jó, szerintünk hasznos. De ha valóban jó és megfelelő ajándékot akarunk adni például gyermekünknek, meg kell tanulnunk az ő fejével gondolkodnunk, bele kell élni magunkat az ő világába. Hogy elsősorban ne nekünk, hanem neki tetsszen az ajándék.

S ha ez igaz a világi dolgainkra, mennyivel inkább igaz a lelki életünkre, az Istennel való kapcsolatunkra. De ebben az ádventi időben gondolkodtunk-e már azon, hogy vajon karácsonyra mit adhatnék én az Istennek. Hisz mindenkit, akit szeretünk, megajándékozunk. Mennyivel inkább meg kell ajándékoznunk az Istent, a mi Istenünket. Mit adunk neki karácsonyra? Ő odaadja mindenét, amije van: saját magát – teljesen. Az ég minden kegyelmével együtt – mert ez a karácsony.

Meg kell tudnunk, mi lenne kedves az Istennek, nehogy olyan ajándékkal próbáljunk kedveskedni neki, aminek nem fog ürülni.

De milyen karácsonyi ajándéknak örülne maga az Isten? Vajon annak, hogy kitakarítjuk és kidíszítjük a házunkat, vagy annak, hogy a lelkünket tisztítjuk meg? Vajon annak, hogy karácsonyfát állítunk, vagy annak, hogy megőrizzük tisztán a lelkünket az egész ünnepek alatt? Vajon annak, hogy sok mindent főzünk és sütünk majd, vagy annak, hogy egy órára ezt félretesszük, s eljövünk még egy ádventi szentmisére? Vajon annak, hogy megnézünk egy jó karácsonyi filmet, vagy annak, hogy együtt imádkozunk otthon, a családban?

Persze mindez túl szépnek hangzik, és mi emberek talán nem is vagyunk képesek ilyen önzetlen áldozatra. Jól tudjuk, hogy mi az, amiből nem csak másnak, de saját magunknak is haszna származik. Itt azonban nem kell félnünk: ha csak egy morzsányit is adunk Istenünknek, ő képes érte jóllakatni minket. Ahogyan a papköltő, Mécs László írja: 

„Adok Neked, jó Istenem,

Alfám, Omegám, Mindenem,

gyermekhitet, alázatot,

bevallott bűnt, gyalázatot,

s a szívem, mint örök hűbért

legyen tiéd! Tudod miért?

Hogy add nekem, mint terülj asztalt,

mely már sok lelket megvigasztalt,

melyen sok testi jóegészség

terült és lelki lakni-tessék:

add a malasztot, add a Téged

jelentő örök békességet!”

Még nincs itt az ünnep, de még itt van a lehetőség olyan ajándékra szert tenni, aminek Isten is örülni fog. És higgyük el: azzal, hogy neki adunk, saját magunknak adjuk a legtöbbet.

Jessze vesszeje

„Ó jöjj, ó Jessze vesszeje!” – csendül fel a mai hajnali szentmisén. Jessze Dávidnak volt az édesapja, s így ez a kifejezés arra utal, hogy valóban Jézusban teljesedtek be mindazok a próféciák, jövendölések, amelyeket Isten az eljövendő Messiásról kijelentett – többek között, hogy Dávid családjából származik.

Mindezt figyelembe véve pedig elmondhatjuk, hogy Isten már évszázadokkal, évezredekkel Jézus születése előtt úgy irányította az emberiség, az emberek sorsát, hogy előkészítsék a Megváltó eljövetelét.

Néha mi sem látjuk, milyen fontos dolog, tevékenység megy végbe éppen a mi életünkkel. De ez a mai adventi nap is egy kicsit felfed abból az igazságból, hogy Istennek minden emberrel terve van, s így mindannyian részt vehetünk az ő végtelenül magasztos tervében. Vegyük ki a magunk részét, s tegyünk meg minden tőlünk telhetőt! „Ó jöjj, ó Jessze vesszeje,” s vidd végbe nagy művedet a mi életünkben is!

Ó jöjj el, Adonáj!

„Ó jöjj, ó jöjj el, Adonáj!” – énekeljük a mai Ó antifónában. Adonáj magyarul Urat jelent, azaz magát az Istent jelöli. Az Ószövetségben ezzel a szóval-, névvel helyettesítették az Isten nevét, amit nem volt szabad kimondaniuk. Ma pedig azt kiáltjuk: Ó jöjj el Urunk, Istenünk! Ezzel az egy szóval pedig megvalljuk, hogy a Messiás, Jézus Krisztus maga az Isten, s az ő Fia.

Sok „Egyház” ma is elismeri Jézust, mint egy egykor élt nagyszerű embert, híres tanítót, bölcs prédikátort...de nem ismerik őt el Istennek. De ha ő nem lett volna Isten, akkor nem tudott volna minket megváltani – logikailag és teológiailag ez ilyen egyszerű.

Mi megvalljuk: Jézus Krisztus, akire várunk, ő valóban maga az Isten, s azért jön, hogy megváltson minket bűneinkből. Ezért zengjük, zengve várjuk őt: „Ó jöjj, ó jöjj el, Adonáj!”

Ó jöjj!

Nyolc nappal karácsony előtt beléptünk a közvetlen váarkozás időszakába. Mától a liturgia minden egyes nap egy egészen különleges éneket tanít meg nekünk: az ún. „Ó antifónákat”. Ma a következőt fogjuk énekelni az áldozás végén: „Ó jöjj, ó jöjj el Bölcsesség!” Az evangéliumban Jézus családfáját hallottuk azért, hogy megfigyeljük, milyen csodálatos bölcsességgel rendezte el Isten, hogy a Megváltó valóban Dávid családjából származzon. Ő, az örök Bölcsesség rendezte ezt így – évszázadokon keresztül. Sőt az első emberpár bűne óta.

Isten bölcsessége már annyiszor bebizonyította végtelenségét, tévedhetetlenségét és gondoskodását. Miért félünk attól, hogy éppen a mi életünket ne tudná jól elrendezni?