Advent harmadik vasárnapja

Ádvent harmadik vasárnapját szerte keresztény a világban az öröm vasárnapjának hívják. Azonban ha ma körülnézünk szeretteink, vagy bárhol a hívek körében, kevés olyant látunk, aki ma különösképpen, különlegesen boldog lenne, önfeletten örülne. Az öröm vasárnapja ez, de valahogy mégsem különbözik ez a többi naptól, vasárnaptól. Mégsem örömtelibb. Igaz, a valódi öröm nem állandó mosolygást, vagy kacagást, nem önfelett futkározást vagy ugrálást jelent. Ez kevés lenne. De talán meg kellene kérdezni egy édesanyát, aki éppen világra hozta gyermekét, hogy milyen az igazi öröm. Ő nem ugrándozik, talán éppen nem is mosolyog, nem nevet állandóan. Mégis leírhatatlanul, kimondhatatlanul boldog. Az öröm forrása ugyanis ott legbelül, a lélek legnagyobb mélységében van. Nem lehet látni, csak tudni és érezni. Valami ilyen lehet az igazi, tiszta és mélységes öröm.

Egyházunk is ilyen igazi, tiszta és mélységes örömre hív. A mai nap örömének az oka pedig: „Az Úr közel van”.

Az Úr közel van hozzánk. Születésének ünnepe, második eljövetelének ideje közelebb van, mint eddig bármikor. S ha úgy rendezzük dolgainkat, életünket, hogy Istennek kedve teljen benne, akkor mi is várni fogjuk eljövetelét. Mint a kisgyermek, ha valami jót tett, akkor úgy várja haza szüleit – mert tudja, örülni fognak. Az ádventi is lehet ilyen örömteljes, izgatott várakozás: jöjjön már az Úr!

Ezen a mai napon, ádvent harmadik, s egyben az öröm vasárnapján lehet, a mi arcunk sem lesz vidámabb, örömtelibb. Nem ujjongunk láthatóan az örömtől. De remélhetőleg csak azért, mert énekeink, szentírási részeink nem az arcunkat „érintik” meg, hanem ott legbelül, az örömre és a bánatra legérzékenyebb ponton – szívünk mélyen okoznak ma örömet. Tetsszünk Istennek – ezen legyünk, így várjunk rá - igazi, tiszta és mélységes örömmel.

Javunk

Isten életünk minden egyes napján tanít minket. De ezt sem maga miatt teszi – hisz ő mindent tud. Ő csakis a javunkat akarja, mint az olvasmányban hallottuk: „Én az Úr, a te Istened arra tanítalak, ami javadra válik, és arra az útra vezetlek, amelyen járnod kell.”

Nem kötelező minden nap szentmisére jönnünk, nem kötelező minden nap imádkoznunk, nem kötelező minden nap jócselekedetet végeznünk, nem kötelező minden nap kezünkbe venni vagy meghallgatni a Szentírást. Istennek ezek közül egyikre sincs szüksége. Ő azonban mindezekre naponta kínál lehetőséget, mert a mi javunkat akarja. Jól használjuk fel az ádventi időt és az ádventi lehetőségeket.  

"Hangnem" /Mt 11,16-19/

Isten sokszor és sokféleképpen szól hozzánk. Egyszer korhol, máskor finoman szól. Egyszer megijeszt, máskor reményt ad. A mai evangéliumban pedig épp arra figyelmeztet, nehogy olyanok legyünk, akik semilyen módon nem fogadják be szavát: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.”

Talán mi is sejtjük, melyik az a mód, az a „hangnem”, amely a legjobban hat ránk. Ha másra nem, legalább arra hallgassunk.

Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása

Alighogy elkezdtük néhány nappal ezelőtt az új egyházi évet, már több ünnepünk is volt – szombaton egyházmegyénk védőszentjét, Xavéri Szent Ferencet, tegnapelőtt kedvelt szentünket, Szent Miklóst ünnepeltük. Ma pedig már a Szűzanyát ünnepeljük. Így van ez rendjén, ugyanis kell, hogy gyakran álljanak előttünk szent elődeink, mint követésre szánt példaképeink. Találóan fogalmazta meg Szent Bernát: „Kiknek ünnepén örvendezünk, azok segítségével föl is emeltessünk.“ Fiatal gyermekeink sokszor popsztárokat, élsportolókat, színészeket választanak példaképül – de legtöbbször gyorsan ki is nőnek „belőlük”. Nekünk azonban itt vannak szentjeink, akikből soha nem növünk ki, mert egész életünkön keresztül buzdítanak, példát adnak és közbenjárnak értünk.

E mai ünnepen az olvasmányban nem véletlenül hallottunk az első emberpár bűnéről, s annak következményeiről. Szűz Mária szeplőtelen fogantatásakor ugyanis tudnunk kell, hogy erkölcsi-, bibliai- és vallási értelemben a szeplő nem egy szépséghiba, hanem a bűn jelképe – magát a bűnt jelenti. S ebben az értelemben az áteredő bűnt, amely minden embertől elveszi a kegyelem állapotát, elveszi az örök életet. Szűz Mária ettől a szeplőtől, ettől a bűntől volt mentes. Isten kiemelte őt közülünk, bűnösök közül, öröktől fogva kiválasztotta a legszentebb istenanyaságra.

Szűz Mária tehát, kinek ünnepét üljük ma, úgy született, hogy nem volt rajta az áteredő bűn. Sőt egész életében bűntelen, szent volt. Ezért ő az első a szentek között, ezért jár neki más-, megkülönböztetett tisztelet a szentek között. Ezért van neki sokkal több ünnepe az egyházi év folyamán, mint a többi szentnek. Ezért jöttünk ma el ide és ezt ünnepeljük: Hogy Isten Szűz Máriát megóvta minden bűntől. Ezt jelenti a mai ünnep: Szűz Mária szeplőtelen fogantatása.

De ahogy az elején Szent Bernát tanított: „Kiknek ünnepén örvendezünk, azok segítségével föl is emeltessünk.” Nem elég megemlékezni erről az eseményről, nem elég ezt megünnepelni, énekelni róla. Segítségével nekünk is fel kell emeltetnünk. Fel kell hogy keltse bennünk újra a vágyat azon állapot után, melyben az ősszülők voltak a paradicsomban, s melyben Mária is volt: a bűn nélküli állapot, mikor az ember szinte Istenhez van nőve, Istennel van – mindig. Melyben nincs bűn, ami elszakítana Krisztustól. Számunkra biztos nem tűnik reálisnak, valószerűnek ez az állapot. És valóban: itt a földön sosem fogjuk elérni. De kell, hogy vágyódjunk rá, hogy legyen motivációnk, mert ha az Úr látja bennünk ezt a vágyat, akkor megadja kegyelmét, s földünk megtermi gyümölcsét. Azaz irgalmából befogad majd minket is örök országába.

A szeplőtelen Szűz Mária példája ösztönözzön, s emeljen fel, hogy majd vele együtt örvendezhessünk – azon a helyen, melyet Isten azoknak készített, akik szeretik őt.

Felüdít /Iz 40,25-31/

„Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok.” Izajás, nagy ádventi tanítómesterünk által mondta ezeket a szavakat Istenünk a mai olvasmányban. Nemrégiben pedig az egyik barátom is megerősítette ezeket a szavakat, mikor elmesélte: Mikor eljövök ide a templomba, egészen megkönnyebbülök, s új erőre kapok. De talán nem ő az egyetlen.

Ha tényleg letesszük itt Istenünk elő gondjainkat, s megpróbálunk csak rá figyelni, minket is felüdít, minket is megkönnyít.

Miserend és hirdetések - Advent 2. vasárnapja