Úton hazafelé

A szentkúti búcsúról hazafelé jövet készült ez a kis fotó... a többi is jön majd...

Miserend és hirdetések - Évközi 19. vasárnap

Évközi idő tizenkilencedik vasárnapja

A múlt vasárnap Jézus Krisztus élő kenyérnek nevezte magát. Mindenki figyelemmel s odaadással hallgatta. Álmélkodtak és csodálkoztak mind azon, amit mondott.

De mit hallottunk ma? „A zsidók zúgolódni kezdtek Jézus ellen, mert azt mondta: «Én vagyok az égből alászállott kenyér».” Pont az ellenkezőjét teszi annak, amit a valós időrendben egy pár perccel, vagy órával előbb tettek. De vajon miért? Miért kezdtek el zúgolódni a zsidók? Megkaptuk ma a választ is. Így érveltek: „Nem Jézus ez, akinek ismerjük az apját és az anyját?”

Látjuk, kedves testvéreim, ezt a gondolatmenetet? Az emberek hallanak egy beszédet, mely egészen a szívükhöz szól, amely megszólítja őket. De mikor elgondolkoznak rajta, hogy ki is mondta nekik ezt, zúgolódni, morogni kezdenek. Nem gondolnak arra, hogy valóban Isten szólhat hozzájuk.

Így most könnyen azt gondolhatjuk, milyen oktalanok voltak ezek a zsidók, hogy beszóltak Jézusnak. De ennek ellenére merem állítani, hogy ezek a zsidók még sokkal jobban cselekedtek, mint sokszor mi magunk, akik talán elítéljük őket. S hogy miért?

Gondoljunk bele. Hányszor megtörtént már velünk, hogy valamelyik barátom, a szomszéd, vagy esetleg családtag, mondjuk a feleségem, gyermekem, szülőm intett engem valamire. Tudtomra adta, hogy valamit nem jól csinálok, hogy szeretetlen vagyok, hogy nem jól, vagy keveset imádkozok… S én? Meg se hallgattam, ha nem egyből zúgolódtam – mit beszél ez nekem, mint szenteskedik, hisz ő is ugyanezt csinálja, ő se jobb, mint én. A zsidók legalább elgondolkoztak azon, amit Jézus mondott nekik, s csak utána morgolódtak. De mi? Meg se hallgatjuk a másikat, el se tudjuk képzelni, hogy valóban az Isten szólhat hozzám pontosan ezen az emberen keresztül.

Gondolkozzunk el ma kicsit azon, hogyan veszem, hogyan reagálok arra, ha valaki a családomból vagy ismerőseimből int, vagy figyelmeztet. Talán a gyermekem kér, hogy menjünk el a templomba, vagy a feleségem, hogy imádkozzunk otthon is együtt egy kicsit…

Még ha nem is sikerül mindig, de próbálkozzunk tényleg minden emberben Jézust, Istent látni. Elgondolkozni azon, amit mondanak, hisz Isten nagyon sokszor az embereken keresztül szól hozzánk. Buzdítsanak minket a ma hallottak is.

A szentkúti Nagyboldogasszony búcsú képei

A keresztről nevezett szent Terezia Benedikta

„Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!” Talán ez a legnehezebb kérés Jézustól. Hisz hogyan lehetnénk képesek arra, hogy olyan önfeláldozóan szeressünk mindenkit, ahogyan ő tette.  Lehetetlen kérés, de Jézus ezt úgy kérte tőlünk, hogy ismerte hibáinkat, gyengeségeinket, gyarlóságainkat. S ha mégis ezt kérte, nem lehet lehetetlen kérés.

Ha minden nap egy kicsit jobban szeretünk, akkor egyre közelebb kerülünk a kérés teljesítéséhez. Ha figyelemmel kísérjük az olimpiát, ott is láthatjuk: minden világrekordot meg lehet dönteni. Mindig lehet kicsit többet kihozni magunkból. Minden nap lehet kicsit jobban szeretni, mint tegnap.

Mindig lehet még jobban szeretni. És nem csak lehet, kell is!

Példa /Mt 15,21-28/

A mai evangéliumban azt látjuk, hogy a kánaáni asszonynak megtört és alázatos a szíve: nem perel Istennel, kilátástalan helyzetében nem szidja az istent, és nem állítja, hogy neki bármi is járna tőle. Az asszony hihetetlenül nagy alázattal csak állhatatosan kér és bízik Istenben, nem rangsorolja magát, hanem az utolsó helyre áll.

Vegyünk róla példát, hogy egy-egy nehéz helyzetben mi se szidalmazzuk, hanem mi is állhatatosan kérjük őt.

a Barsi_Teleki felhasználásával

Látogatóban

Ma délelőtt egyik paptestvéremmel meglátogattam Buday Károly lelkiatyát, aki néhány évvel ezelőtt még egyházközségünkben szolgált. 

Üdvözletét küldi minden kedves hívőnek!

Örökre Istennek adni magamat - örökfogadalom Ipolybalogról Budakeszin

2012. augusztus 7. különleges nap volt mindannyiunk számára, akik ismerjük Kortis Mónika Zsófia nővért. Erre a napra volt kitűzve ugyanis az ő örökfogadalma, melyre "Az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja" nevében kaptunk meghívást. Legalább olyan fontos és életbevágó esemény ez egy szerzetesnővér életében, mint egy kispapnak a papszentelés (diakónusszentelés), vagy egy "világi" hívőnek a házasságkötés.

E nagy eseményt magába foglaló szentmisének a budakeszi Havas Boldogasszony templom adott helyszínt:

Ipolybalogról egy egész autóbusznyi hívő jött el erre az eseményre, s több "vékás" autó is. Papok közül külön megemlíteném a balogi (születésű) Dobos Péter atyát, a balogi (Balogon jelenleg működő) György Ferenc atyát, s a szintén balogi (születésű) Gyurász Pál diakónust. 

Nagy Szilvia Andrea nővér - a szomszéd (Balognak) községből, Inámból

a szerzetesnővérek scholaja (kórusa) gyönyörűen énekelt

Nekem az a megtiszteltetés jutott, hogy ebben az ünnepi szentmisében is felolvashattam a szent evangéliumot

balogiak egy csoportja

Az egyik, s számomra legmeghatóbb pillanat volt, mikor a teljes önátadás jeleként Zsófia nővér arcra borult Isten szent színe előtt, s testével a keresztrefeszített Krisztus alakját formálta meg

Deák Hedvig OP általános főnöknő

a szentmise szónoka

A szentmise főcelebránsa

Az örökfogadalom utáni örömteli pillanatok, mikor a rendtársak gratulálnak (inkább "kegyelmet kívánnak") az új "örökfogadalmas"-nak

A szentmise további szent mozzanatai:

Zsófia nővér

Mindannyian imádkozzunk érte, hogy egész életében tapasztalja, hűséggel megtartsa, s minden embernek átadja Krisztus szeretetét!

Köszönet Istennek és minden tevékenyen résztvevőnek, hogy jelen lehettünk e nagy-, és megható eseményen.

a képekért köszönet a fotósnak: apukámnak

Hogyan lesz valakiből szerzetesnővér?

ide kattintva elolvashatod...

A "semmittevés" - Urunk színeváltozása

Péter így szólt: Készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!

Péter apostol, ahogy már többször is észrevehettük a Szentírás szavain keresztül, a tettek embere volt. Mindig aktívan, tevékenyen kapcsolódott bele az eseményekbe. Ugyanígy most is, mikor Jézus Krisztus megmutatta Isteni dicsőségét, azonnal tenni, cselekedni akart valamit. S ez, persze, egyáltalán nem jelenti azt, hogy rossz. De mégis… hogyan szólt a mennyei Atya szava? Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok. Hallgassátok.

S biztosan emlékszünk még Mária és Márta esetére, mikor Jézus volt náluk látogatóban. Márta sürgött-forgott Jézus körül, s Jézus meg is dicsérte. De ahogy ugyanez a Jézus mondta, a jobbik részt Mária választotta, mert ő leült, és őt hallgatta.

S pontosan erre inti ma Isten Pétert. Ő is talán azt gondolta, hogy csak annak van valami értéke, ha mindig valamit cselekszik, tevékenykedik, ha mond… de nem.

Az Atya szózata így hallatszott: „Őt hallgassátok”.

Hallgatni. Isten hallgatni. Talán nagyon nehéz. Napközben kicsit megállni, leülni, s hallgatni… Lehet, még ha imádkozok is, csak én beszélek. De talán próbáljunk meg az Atya utasítását követve kicsit többet hallgatni. Talán éppen ebben a szentmisében, most a prédikáció után – hallgassunk, s csak nézzük az Urat – szótlanul.

Nekünk is szól a Mennyei Atya szava: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok.

Áldott vasárnapot!

Gyönyörű napra ébredtünk ma reggel is, 

hála érte Istennek!

"Ez az a nap, amelyet az Úr adott,

    hogy ujjongjunk és örvendezzünk."

Miserend és hirdetések - Évközi 18. vasárnap

Évközi idő tizennyolcadik vasárnapja

„Kerestek engem azért, mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok.”

Krisztusban szeretett testvéreim! Többek között ezek a szavak is elhangzottak a mai evangéliumban. A nép, ahogy hallhattuk, elment Jézus után, kereste Jézust, mert hiányzott neki, mert jó volt Jézussal lenni. Persze hogy jó, hisz jó volt őt hallgatni – szépen beszélt, mert, ahogy a múlt héten olvastuk, enni adott a népsokaságnak, jóllakatta őket.

S mikor végre megtalálják Jézust, ő mint ha nem örülne, hogy az embereknek szükségük van rá.

Krisztusban szeretett testvéreim! Eljöttünk ma ide, az Isten házába, a templomba. Azért jöttünk, mert – mint a nép az evangéliumban – Jézust keressük, mert vele akarunk lenni, találkozni, beszélgetni, mert Isten akarjuk kérni. Azért jöttünk el ma ide, mert Istent akarjuk kérni… kérni valamire, vagy valamit kérni tőle. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van valami kérése, hogy mindenki kérni akar ma itt valamit.

Mi az tehát, amit most kérek? Mi az, amiért imádkozom? Mit kérek Jézustól? Mire van szükségem? Mit kérek? Talán, hogy meggyógyuljak betegségemből, hogy sikeres legyen a vállalkozásom, hogy elmúljanak a gondok, megoldódjanak a problémáim?

Ez a sok dolog mind mulandó, az evangélium szavaival élve „veszendő eledel”, s elsősorban nem ezekért kell imádkoznom. Persze hogy lehet ezekért is, de ne ezeken legyen a fő hangsúly. Akkor „mit tegyünk?” – kérdezték ma a tanítványok. Akkor „mit kérjünk?” – kérdezzük mi. S hogyan szólt a válasz? Higgyetek abban, akit Isten küldött.

Legelőször tehát azért kell imádkoznom, hogy higgyek abban, akit Isten küldött, hogy legyen elő hitem, hogy valóban higgyek Istenben, aki soha nem hagy elveszni, ha kérem őt. Hogy hívő legyen férjem, feleségem, hogy higgyen Istenben gyermekem, testvérem, szomszédom, rokonom… mert csak a hit által élhetünk örökké. S ha meglesz bennünk a hit, tudni fogjuk, mit is kell majd kérnünk, s nem lesz hiányunk semmiben. Hisz hogyan is végződött a mai evangélium? Aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg!

Templomunk "a múltkor"

"Így szólt az Úr" /Jer 18,1-6/

Mikor az ószövetségi prófétáktól olvasunk fel egy-egy részt a szentmisén, szinte mindig így kezdődik: „így szólt hozzám az Úr“. S ilyenkor mindig elgondolkodok azon, vajon ezek a próféták tényleg olyan tisztán hallották az Isten szavát, mint ha egy ember beszélt volna nekik?

Ma is ugyanígy kezdődtek Jeremiás prófáta szavai. „Így szólt az Úr: «Kelj fel, és menj le a fazekashoz, ott majd meghallod igéimet.» Lementem (...), s ha a fazekas kezében rosszul sikerült az edény, készített belőle egy másik edényt (...) Akkor így hangzott az Úr igéje hozzám: «vajon nem tehetek én is úgy veletek (...), mint az agyagedénnyel tett ez a fazekas?»“

Felettébb fogékony és érzékeny volt a próféták szíve, lelke, hogy ilyen mindennapi dolgokban, minden apró történésben észrevették Isten üzenetét.

Nem tudjuk, vajon „emberi módon” hallották-e ezek a szent emberek Isten szavát. De egy biztos: életük minden eseményében, a legkisebb történésben is megértették: Isten szól hozzájuk, Isten üzen nekik. Kövessük példájukat.

Az utolsók közül

Tegnap délután láttam egy-, még "sárgító" napraforgót Ipolyvarbó határában... a fényképezőgép pedig éppen nálam volt... így készült ez a kép:

MIND!