Ítélet helyett /Jn 6,30-35/

Jézus az örök élet kenyeréről beszélt a népnek, akik közül azonban sokan nem hittek neki. S ilyenkor azonnal azt gondolhatjuk: hát milyen „szerencsétlenek”, rosszak voltak azok az emberek, hisz maga az Isten beszélt hozzájuk személyesen, ők pedig egyszerűen nem hittek neki.

De még mielőtt ítéletet hoznánk a Jézust hallgató nép fölött, gondoljunk arra, vajon mi mindig hiszünk-e az „isteni szónak”, mindig komolyan vesszük-e, mindig egyetértünk-e vele?

Kérjük Urunkat, Istenünket, hogy szavai lelkünkben mindig jó befogadásra találjanak, és sokszoros termést hozzanak.

Mi történt Rómában az elmúlt héten?

Római riport

Miserend és hirdetések - Húsvét 3. vasárnapja

Húsvét harmadik vasárnapja

Egészen a Nagyhétig, Nagypéntekig kell visszatekintenünk, ha meg akarjuk érteni a mai evangélium történéseit. Jézust, a nagy tanítót, a csodatevőt, a Mestert keresztre feszítették. Az apostolok pedig, miután Jézust így kivégezték, tanácstalanok lettek. A Messiás elvesztése után Péter, a fő apostol, az egykori halász és mesterember, visszatér a szakmájába: „Megyek halászni.” Társai pedig vele mennek. Három év Jézus társaságában – teljesen hiába. Ott kényszerülnek (vagy inkább csak „akarják”) folytatni, ahol évekkel ezelőtt abbahagyták. De mégsem tudják folytatni. „Nem fogtak semmit”. Valami ugyanis nagyon megváltozott.

Jézus feltámadt. De milyen különleges: a feltámadás nem színpadi mutatvány, nem egy látványos esemény (Kiss). Mai szemmel nézve talán hiányoljuk is az ünnepélyes, mindenkit ledöbbentő, parádés feltámadást – nagy hang és fényeffektusokkal… Ahogy elhengerül a sír bejárata elől a kő, s Jézus fehéren fénylőn, diadalmasan kilép mindenki szeme láttára – s mindenki hisz benne… Nem ilyen volt a feltámadás. Nem volt látványos esemény még egy kicsit sem – hisz senki sem látta. Csak a feltámadás következményeit tapasztalták később – a már feltámadt Jézust megdicsőült testben, az üres sírt, Jézus csodáit. S ezt bizonyítja minden evangélium, amely a feltámadt Jézusról beszél. Csendben jön el, személyre szólóan, s a hívők lelkének legmélyét érinti meg – tölti be örömével.

Péter és társai az újonnan véghezvitt csodálatos halfogáskor, a csendben ismerték fel Krisztus, a csendben támadt fel Jézus az ő lelkük mélyén. Nem látványosan, de a hajnali homályban, virradatkor.

S mi is éppen mindennapi életünk apró történéseiben fedezhetjük fel a feltámadás következményeit, tényét, s azt, hogy Isten velünk van, még ha épp nehézséget, fájdalmat, csalódást is élünk át. Az Isten felkeres minket, táplálékot készít, segíti mindennapi igyekezetünket. A személyes imában, a csendben, mikor Istennel beszélgetve kinyitjuk neki szívünket – akkor lesz vége bennünk is a sikertelen éjnek, s akkor köszönt ránk az „isteni” virradat.

Talán ma is ünnepélyesen szól az orgona, fennkölten énekeljük az Alleluját, zengjük énekeinket a feltámadt Úrról, a feltámadásról szóló szent szövegeket hallunk.

De ne feledjük: a húsvéti vasárnapok (külsőben is kifejeződő) megünneplése akkor válik teljes igazsággá, valósággá, ha ez a mi belső meggyőződésünket és örömünket fejezi ki. Győződjünk meg róla mi is, s egymásnak is mondjuk el: „Az Úr az”, akit ünneplünk, akiért élünk, s akivel örökre lenni akarunk.

Húsvéti vértanú - Szent Szaniszló

E húsvéti időnk mindennapos témája és lényege az, hogy Jézus az ő kereszthalálával és feltámadásával legyőzte a bűnt és a halált, s ezzel örök életet szerzett nekünk. Ma azonban, először az idei húsvéti időben egy vértanúra emlékezünk– Szent Szaniszlóra, aki Krisztus húsvéti megváltása után ezer évvel szenvedett vértanúhalált.

Érdemes itt megállni, s kicsit elelmélkedni ezen. Ez az időszak s ez a mai emléknap is arra figyelmeztet: Isten nem a földi szenvedéstől, s nem az itteni nehézségektől váltott meg minket. Hanem az örök kárhozattól. Feltámadásával pedig nem földi felhőtlen jólétet, hanem az örök életre való bejutást szerezte meg számunkra.

Kérő imáinkban is ehhez tartsuk magunkat: elsősorban ne földi jót, de mennyeit; ne elmúlót, de örökké tartót lérjünk!

Audiencia, ahol a pápa a fő drukker

Érdekes, s talán tetszetős hírek jelennek meg manapság a médiában új szentatyánkról...

Íme egy:

Kedvenc futballklubjának, a San Lorenzo de Almagrónak a képviselői is jelen voltak Ferenc pápa általános audienciáján a Vatikánban.

Az ANSA olasz hírügynökség beszámolója szerint a hetente sorra kerülő kihallgatáson a Buenos Aires-i egyesület küldöttei is részt vettek a Szent Péter téren. A katolikus egyházfő spanyolul köszönte meg nekik és más, Spanyolországból, valamint Dél-Amerikából érkezett zarándokoknak, hogy eljöttek.

Ferenc pápa évek óta rajongója, sőt pártoló tagja a többszörös argentin bajnok klubnak, s a hírek szerint még most is fel tudja sorolni az 1950-es évek kezdőcsapatait.

Forrás: MTI

Mi történt Rómában az elmúlt héten?

Római riport

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Urunk születésének hírüladása, más néven Gyümölcsoltó Boldogasszony egyik kedves Mária ünnepünk. Mint általában a Mária ünnepek, ez is szinte magától egy belsőséges, kellemes érzést vált ki szívünkben - ezért talán mindannyiunk nevében elmondhatom: szeretjük a Mária ünnepeket - talán épp a kellemes érzés miatt.

Fontos azonban, hogy ne csak érzelmileg, de viselkedésben is igyekezzünk minél jobban hasonlítani, közeledni a Szűzanyához. Figyeljük az ő magatartását a mai eseménykor: az angyali üdvözletkor. Korunk nagy teológusa, Barsi Balázs atya így „elemzi” a történéseket: „Mária – mint igazi okos szűz – az angyali jelenés közben is használja az értelmét, gondolkodik kezd, és nem fél kérdést feltenni: »Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?« Semmiféle jelenés, égi üzenet előtt nem szabad úgy kapitulálni (meghajolni), hogy elveszítjük a józan eszünket. Manapság elég egyes hívőknek azt mondani, hogy itt és itt megjelent a Szűzanya, ezt és ezt üzeni, s máris félretéve gondolkodó értelmüket „hittel engedelmeskednek”. Csakhogy ez nem hit, hanem emberhez méltatlan naiv hiszékenység. Igenis szabad gondolkodóba esni, szabad kérdéseket feltenni, szabad párbeszédbe bocsátkozni a jelenésről hírt hozóval, hiszen magával az angyallal és Istennel is szabad beszélni. Mária akármilyen jelenésnek, akármilyen üzenetnek nem adja át az életét, csak annak, amelyik a mindenható Istentől származik.”

Ma is sokféle üzenetről, jelenésről hallunk – az interneten, az újságokban, a médiában… Egyesek a világ végét hirdetik, mások erre vagy arra figyelmeztetnek. Mi soha ne veszítsük el józanságunkat, hanem Szűzanyánkhoz hasonlóan mindig kérdezzünk rá: honnan való, kitől jött, hogyan jött, mit hirdet. Mindenekelőtt azt vizsgáljuk: Istentől jövő-e az üzenet. Maga a Szentírás és Egyházunk tanítása szinte minden kérdésre világos választ, minden útvesztőből biztos utat mutat. Ezért mindig, ha bármilyen üzenetről, jelenésről, csodáról hallunk, mielőtt elhinnénk, vizsgáljuk azt meg. S ne máshol, de az Isten élő szavánál, és Isten élő Egyházánál kezdjük az igazság keresését.

Barsi Balázs atya folytatja: „A Szent Szűz csak azután mondott igent, hogy meggyőződött róla, Isten küldöttje járt nála. Ezután viszont nem tétovázott beleegyezését adni, értelmét és akaratát alávetni, testét és lelkét átengedni Isten terveinek szolgálatára. Ma, amikor a Hiszekegyet mondva térdet hajtunk a megtestesülést megvalló szavakra, testünknek ez a mozdulata fejezze ki elménk értelmes meghódolását, akaratunk beleegyezését, érzelmeink megnyugvását Isten ránk vonatkozó terveiben.” 

Barsi-Teleki alapján

Miserend és hirdetések - Húsvét 2. vasárnapja

Húsvét második vasárnapja

Sok régi fiatal barátommal, ismerősömmel beszélgettem a napokban. Szinte mindannyian olyan megkeresztelt katolikusok, akik voltak elsőáldozók, voltak bérmálkozók… De jócskán megdöbbentem azon, milyen kevesen vannak, akik ma igazán hívők közülük. Sokan egyáltalán nem hisznek, mások – mint mondják – hisznek „valamiben”, ismét mások „hisznek Istenben”, de nem gyakorolják hitüket… Alig találtam olyat, aki hisz Istenben, hisz Jézus Krisztusban, s hisz a feltámadásban – s ezt a hitét vállalja, gyakorolja is. Talán most éreztem át igazán: az istenhit ma már nem egy általánosan elterjedt valóság, s hogy az igazán hívő katolikus ma már kisebbséget alkot nem csak a világban, de itt itthon is.

De talán ti is ugyanezt tapasztaljátok, kedves híveim, hogy családotokban, barátaitok körében egyre jobban elgyengül az istenhit, s egyre kevesebben hiszik az Isten végtelen jóságát, irgalmát, szeretetét – s az ő örök országát. De ha visszamegyünk Jézus földi életének idejéig, amit az idők teljességének hívunk, ott is hasonló hitetlenséggel találkozunk. S nem csak Jézus ellenségei voltak azok, akik nem hittek. Húsvétvasárnap reggeléről azt olvastuk – nem hittek még a Jézushoz legközelebb állók, az apostolok sem. Nem voltak „könnyenhívők” – sőt kimondottan nehézkesen járták a hit útját. De Jézus nem hagyta őket egyedül. Megjelent nekik, szólt hozzájuk, evett előttük – hogy emberi módon, az emberi szemnek, érzékeknek bizonyítsa be: ő feltámadt a halálból. S ezzel többek között azt is igazolta, hogy ő maga az Isten – hisz a halálból való feltámadásra az ember nem képes. Megjelent nekik, újabb csodákat tett, újra tanította őket, hatalmat adott nekik, rájuk bízta Egyházát, és még sok más csodajelet is művelt. De mindezt honnan tudjuk? Honnan lehetünk biztosak ebben?

„Ezeket megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia…” – hallottuk az evangélium befejezéseként. Ezeket megírták a szentírók, hogy tudjuk, mit kell hinnünk. Mikor egy-egy ismert evangéliumi részt felolvasunk talán épp ilyenkor húsvétkor, úgy gondoljuk: minek ezt megint végighallgatni, hisz tudjuk fejből, ismerjük, sokszor hallottuk, tán már unalmas is… „Ezeket megírták, hogy higgyetek” – hogy újra felolvassuk, újra átgondoljuk, hogy hitünk növekedjen, erősödjön. Mert mindezeket nem elég ismerni (az előbb említett régi barátaim is ismerik, régen hallották) – hinni is kell! A hit pedig nem olyan mint a megszerzett tudás vagy tapasztalat. Megtanultam az ABC-t, s talán sosem felejtem el. A hitet nem elég egyszer megszerezni, azt táplálni is kell. Azzal, hogy újra és újra elolvasom a szent igazságot a Szentírásból, hogy újra és újra átelmélkedem, átimádkozom. S hogy az itt, a szentmisén hallottakat az Úr testével, a szentáldozással megerősítsük.

Az Isten minden nap, minden szentmisével adni akar nekünk: hitet és saját magát, hogy ezeknek köszönhetően örökké élhessünk. Legyünk tanúi az itt hallottaknak és az itt megélteknek, hogy általunk mások is megtapasztalják, megérezzék: Krisztus a halálból valóban föltámadt! 

Nem elég csak tudni /Lk 24,35-48/

Az emmauszi tanítványok felismerték Jézust a kenyértöréskor – hallottuk a tegnapi evangéliumban. Ma tovább folytatódnak az események. Együtt vannak az apostolok, s egymásnak mesélik, hogyan ismerték fel Jézust, hogyan lángolt a szívük… S mégis, mikor megjelent a szemük előtt, nem tudtak hinni. Nem mertek hinni. Felismerték, hallottak róla, tudtak róla, de nem hittek benne.

Sokan ma is hallanak az Istenről, van információjuk, talán még a hittant, a hitigazságokat is nagyon tudják. De ez a tudás nem ér semmit a hit nélkül. Az istenismeret tettek nélkül csupán elmélet marad.

Mi is, akik naponta itt vagyunk, sokat megtanulhatunk Urunkról, Jézusról. De ne felejtsük: mindennek akkor van értelme, ha ezt a tudásunkat arra használjuk fel, hogy istenes, Istennek tetsző életet élünk.

"Még abban az órában..." /Lk 24,13-35/

Az emmauszi tanítványoknak lángolt a szívük, amikor az Úrral beszélgettek. S mikor betértek Jézussal emmauszba, már esteledett – késő volt. De a szentmise, a kenyértörés után, mikor Jézus eltávozott közülük, eltűnt előlük, azonnal visszaindultak Jeruzsálembe.

Nem várták meg a holnapot, nem várták meg a nappalt, hanem minden nehézség ellenére azonnal elindultak. Olyan nagy hatással volt rájuk az Isten, a szentmise, hogy nem halogathatták az abból fakadó tetteket sem másnapra, sem máskorra.

Mi is gyakran itt vagyunk a szentmisén, s talán gyakran érezzük is, mi az, amit meg kellene tennünk. De mégsem tesszük. Várunk. Várjuk a majd a másik alkalmat,a  jobb lehetőséget, a kedvezőbb körülményeket… s talán addig várunk, míg minden lehetőség elszalad s elszalasztódik.

Az emmauszi tanítványok példájára ne a kedvezőbb alkalmat, a jobb körülményeket keressük, hanem minden helyzetben tegyük meg a jót, amit lelkiismeretünk sugall – bármily nevetségesnek, körülményesnek, esetlennek tűnik.

Vaklárma

Többen fordultak hozzám az elmúlt héten, s egy eléggé elterjedt témáról, közhiedelemről kérdeztek. Sokunk elektronikus postaládájában kéretlen üzenetek jelentek meg, melyek közül az egyik egy weboldalra utal és hív: utolsóidők, vagy nagyfigyelmeztetés.
Ezek az oldalak úgy mutatkoznak be, mint amelyek segítséget akarnak nyújtani napjaink hívőinek, s a legfontosabb dolgokra hívják fel a figyelmünket, melyekről persze állítólag az Egyház hallgat, s eltitkolja az igazságot.

Ha hűek szeretnénk maradni az igazsághoz, melyet Krisztus megbízására Egyházunk hordoz, olvassuk el Egyházunk püspökének, Székely Jánosnak levelét, melyet éppen ennek a problémának megoldására írt:

Székely János püspök atya levele a "nagyfigyelmeztetés"-ről

„Ne higgyetek minden léleknek! Vizsgáljátok felül a lelkeket, mert sok hamis próféta támadt!”

Kedves testvérek, kedves Mária Rádióhallgatók!

Az utóbbi hónapokban sokan felfigyeltek a „Nagy figyelmeztetés”-nek is nevezett üzenetre. Ezzel kapcsolatban szeretném néhány dologra felhívni a figyelmeteket.Krisztus Urunk gyakran beszélt arról, hogy sokan jönnek majd az Ő nevében, és különböző üzeneteket fognak átadni. Ezt mondta: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok. És: Elérkezett az idő. Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek! Ilyeneknek előbb meg kell történniük, de ezzel még nincs itt a vég!” (Lk. 21,8-9) Szent Pál apostol így inti a tesszalonikaiakat: „Urunk Jézus Krisztus eljövetelét illetően ne veszítsétek el rögtön józanságotokat, és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már a küszöbön állna. Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket!” (2 Tessz 2,1-3) Maga Krisztus, amikor az utolsó napról kérdezték, ezt felelte: „Azt a napot, és azt az órát nem tudja senki, még az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya.” (Mk 13,32) Szent Pál apostol is figyelmeztet: „Az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj.” (1 Tessz 5,1) Minden olyan magán-kinyilatkoztatás, amelyik időpontokat jósol meg, és végső események konkrét idejét akarja meghatározni, ellentmond Krisztus szavainak. A végső események időpontját senki sem ismeri, csak az Atya! A Nagy figyelmeztetésről szóló állítólagos üzenetekben viszont ezt olvassuk: „Még ebben az évben…”; vagy másutt: „pár hónapotok van hátra”. Ezek a kijelentések nyilvánvalóan ellentétesek azzal, amit az evangélium tanít. Azok a hiteles magán-kinyilatkoztatások, amelyeket az Egyház elismert (pl. Lourdes, Fatima, az Isteni irgalmasság üzenete szent Fausztinának, stb.), mind mentesek az ilyesfajta időpontokra való utalásoktól. Ráadásul a Szentírás arra tanít minket, hogy a szívek titkait egyedül Isten ismeri, egyedül Ő ítélhet (Jer. 17,9-10). Szent Pál azt írja, hogy még saját maga fölött sem ítélkezik (1 Kor 4,3-4). A Szentírástól idegen a Nagy figyelmeztetésnek nevezett üzenet tartalma, hogy Isten – ahogyan írják – feltárná mindenki előtt a lelke állapotát. Az ember nem ismeri, nem ismerheti a saját lelke titkait a maguk teljes mélységében. 
Egyedül Isten az, aki ismeri a szívünk legmélyét, aki megítélhet. Az Egyház a magán-kinyilatkoztatásokat hosszas és komoly vizsgálatnak szokta alávetni. Szent János apostol levelében olvassuk: „Ne higgyetek minden léleknek! Vizsgáljátok felül a lelkeket, mert sok hamis próféta támadt!” (1 Jn. 4,1). Az Egyház vizsgálja az üzenet tisztaságát (vagyis azt, hogy összeegyeztethető-e a Szentírással és az Egyház hitével), azt hogy van-e nyilvánvaló jele annak, hogy természetfeletti esemény történt, és vizsgálja az üzenet átadójának személyét, hitelességét, életszentségét is. A Mária Rádió csak olyan magán-kinyilatkoztatásokat ismertet és közöl, ahol ez az egyházi vizsgálat megtörtént, és pozitív eredménnyel zárult. Természetesen az idők jeleire mindannyian figyelünk, és figyelünk korunk hiteles prófétáira is. A lelkünket pedig igyekszünk megtisztítani a bűnbánat szentsége, a szeretet cselekedetei és az alázatos imádság által. Azonban mindebben figyelünk az Egyház tanítására, amelynek Krisztus megígérte a Szentlélek segítségét: „A Vigasztaló, a Szentlélek, akit a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek…
Elvezet titeket a teljes igazságra” (Jn. 14,26; 16,13).
Sok szeretettel és imával,

Székely János püspök, a Mária Rádió védnöke

Ez a mi álláspontunk, hisz mindannyian az Isten szavát, a Szentírást vesszük alapul. Az számunkra a szent, mely a Szenttől származik. Adjunk hálát az Istennek, hogy a Szentírás szava ma is egyértelműen utasít, tanít, biztat, reményt ad és a mennybe vezet!

Aki bővebben szeretne foglalkozni ezzel a témával, olvassa el a következő írást is, mely szintén megbízható forrásból származik:


Nagy Figyelmeztetés: hamarost itt a világvége?

Ez a katasztrófa úgy fog elérkezni a földre, mint egy villám. Abban a pillanatban a reggeli nap fényét szuroksötét váltja fel – áll a levelezőlistákon terjedő Nagy Figyelmeztetésben. Miről is van szó? Katolikus teológusok is megszólalnak az összeállításban.
Hogy mi is ez a Nagy Figyelmeztetés? Ez vezetné be a Krisztus második eljövetele előtti időszakot: „most egy új korszak köszönt erre a világra, amit csak nagyon kevesen fognak megérni. Eléri ezt a földet igazságosságom haragja. A nagy figyelmeztetés már útban van. A nagy természeti katasztrófák, és szerte a forrongások ennek a jelei – mondta állítása szerint Jézus 2011. március 22-én egy Mária Julianna nevű látnoknak.
 Mindenesetre olyan praktikus tanácsokat is kaptunk, hogy „legyen tartalék élelmiszeretek:  víz, szentelt gyertya, mely világosságot ad majd nektek. Legyen nálatok szenteltvíz,  só és olaj a házban. Legyen kéznél otthon takaró, és elsősegély felszerelés! Hordjátok magatoknál a Szentelményeket, de legyenek veletek otthonaitokban és az autótokban is (kereszt, csodás érem, skapuláré).  A szentírás és az imakönyv is legyen közeletekben.” 
„A Nagy Figyelmeztetés után életetek egy bizonyos időre drámaian megváltozik. Többé senki nem foglalkozik üzleti dolgokkal. Minden ilyesmi leáll,  mert az emberek nem az üzleti dolgokkal fognak foglalkozni,  hanem a lelkükkel. Minden más is, ami nem a lélek megmentésével kapcsolatos, jelentéktelenné válik és abbamarad,  például a tömegközlekedés.”
Rejtőzködő közvetítők?
Mindezt a nagyfigyelmeztetés.hu című oldalról tudhatjuk, amelynek híre egyre jobban levelezőlistákon terjed. Külön pontokba szedve tájékozódhatunk Jézus állítólagos üzeneteiből arról, hogy mi a Nagy Figyelmeztetés, miért következik be, hogyan fog zajlani, mit kell tenni a bekövetkezéséig és mit utána. Itt olvashatunk arról is, hogy Maria Divine Mercy (a szerénytelenül csak az Isteni Irgalmasság Máriájának nevezett látnoknő) által, 2011. november 17-én kapott üzenetben Jézus azt kéri, hogy vegye kezdetét egy „Jézus az Emberiséghez Imahadjárat”, a Jézus Krisztus által a világnak adott imákból, azok naponta történő elimádkozásával. A nagyfigyelmeztetés.hu ugyanakkor athewarningsecondcoming.com oldal magyar változatának tartja magát (az oldal alcíme: „új próféciák a második eljövetelt megelőző világeseményekről”). Ugyancsak ehhez a szubkultúrához tartozik az utolsoidok.com oldal is. (Lépten-nyomon hangsúlyozzák, hogy a Nagy Figyelmeztetés nem Jézus második eljövetelére utal, ugyanakkor az anyaoldal címe mégis ezt teszi). 
Három kiválasztott ország tűnik fel a jelenésekben: Az Amerikai Egyesült Államok, Izrael és Magyarország: „amikor mindhárom vezető politikust megölték, az arab világ összefog. Izraelt felmorzsolják, majd Amerika ellen fordulnak. Ledobják rájuk az atomot. Amerika lángokban fog égni. Ezzel elkezdődik a harmadik világháború. Lezárul ez a korszak. Egy új következik. A béke és a szeretet kora.” „Édesanyám soha nem vette le a kezét Magyarországról, és nem is fogja.” A három vezető politikus közül az első Kadhafi lett volna ezen oldalak szerint. A videók hangvétele patetikus, hatásvadász.
A Magyar Kurír megpróbált utána járni ezeknek a jelenéseknek. Érdekes módon Maria Divine Mercy látnoknőről az interneten nem lelhető fel fénykép, többnyire csak Faustina nővér fotóját dobja rá ki a Google keresője. Megpróbáltuk elérni a nagyfigyelmeztetés.hu szerkesztőit, „Ritát” és „Orsit” az oldal e-mail-címén keresztül. Személyes találkozásra nem vállalkoztak, írásban azonban készségesen válaszoltak feltett kérdéseinkre. Megkeresésünknek bevallásuk szerint nagyon örültek, mivel „igen fontos dologról van szó, és sajnos az egyház nem beszél erről, így azok a lelkek, akik csak a templomban értesülhetnének erről, félő, hogy nem fogják tudni olyan felkészülten várni, mintha erről már hónapok óta olvasnának.”
Mint írják: „a Nagyfigyelmeztetésről először a Szűzanya beszéltGarabandalban, 1961-ben. A világ különböző pontjain élő látnokok egybehangzóan beszélnek a Nagyfigyelmeztetésről: Dél-Amerikától Ausztráliáig, Maria Divine Mercytől Mária Juliannáig. Érdemes meghallgatni a Maria Divine Mercyvel készített interjút mert abból sok kérdésére választ kap: öt papnál járt, mire a hatodik elvállalta a lelkivezetését, de nem fedi fel, hogy melyik püspökséghez tartozik, és azt sem, hogy hol él, ki ő, mert az Úr Jézus kérése az, hogy a rejtekben kell maradnia, sok más prófétához hasonlóan. Nem fedheti fel magát, így nem fogja elárulni kilétét sem addig, amíg erre nem kap utasítást Jézustól. Ezért sem talál Róla fényképet. Ő olyan eseményekről kap próféciákat,  amelyek Jézus második eljöveteléig következnek be, ami nem összetévesztendő a Nagyfigyelmeztetéssel. Ez két külön esemény. Sajnos azonban mi sem tudjuk felfedni magunkat – ez a lelkivezetés, hogy maradjunk a háttérben –, de minden kérdésre tudunk írásban válaszolni.” 
A garabandali jelenések 1961-65 között történtek az észak-spanyolországi San Sebastian de Garabandalban, ahol először Szent Mihály arkangyal, majd a Szűzanya jelent volna meg négy iskolás lánynak. A garabandali jelenésekről az egyház nem nyilatkozott, a helyi püspökök és az egyház képviselői általában tartózkodóan, hol szkeptikusabban, hol óvatosan a látnokokat védve nyilatkoztak, de hivatalos egyházi álláspont nincs az ügyben. Mindenesetre érdekes, hogy innen olyan jóslatok származnak, mint hogy a nagy figyelmeztetés utáni második „esemény  egy  csütörtöki  napon este 8.30-kor  egy bizonyos évben április 8-án, 16-án vagy e két dátum között következik be”.
A Jelenések könyvének idejét éljük?
A Nagy Figyelmeztetésről már Székely János esztergom-budapesti segédpüspök is beszélt, aki leszögezte: „minden olyan magán-kinyilatkoztatás, amelyik időpontokat jósol meg, és végső események konkrét idejét akarja meghatározni, ellentmond Krisztus szavainak. A végső események időpontját senki sem ismeri, csak az Atya”. Ezt a Nagy Figyelmeztetés hívei úgy cselezik ki, hogy közlik: esetükben szó sincs a második eljövetel idejének megadásáról, itt egy figyelmeztetésről van szó. Székely János véleménye többek közt aszeretetföldje.hu-n olvasható, ahol az első, reagálásként érkezett kommentben bizonyos Z. Levente megállapítja (és ez általános vélemény a Nagy Figyelmeztetés drukkerei közt): „azt is tudjuk, hogy a Jelenések könyvében leírtak idejét éljük, elegendő kitekinteni a világban történő eseményekre”. 
Puskás Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hittudományi karának teológus professzora ezzel szemben a Kurír kérdésére leszögezte: „az első század végén keletkezett apokaliptikus irat, a Jelenések könyve is igazából történelemteológiát foglal magában. Ezeket a jeleket úgy kell értelmezni, hogy hol fölerősödve, hol visszahúzódva folyamatosan jelen vannak a tapasztalati világban, és arra figyelmeztetnek minket: mennyire sérülékeny és törékeny az, amit az ember létrehoz.”
A teológus szavaihoz hozzáfűzhetjük: a mai „világban történő események” egyáltalán nem exkluzívak. Ha a „nagy természeti katasztrófák, és szerte a forrongások” a nagy figyelmeztetés jelei, akkor a történelem bármely korábbi szakasza is lehetett volna ilyen jel, hiszen nincs ma több történelmi katasztrófa, nincs több háború és nincs több forrongás, mint korábban – maximum számunkra új mindez, ha még nem tapasztaltunk hasonlót életünk folyamán. Talán meglepő a párhuzam, de az arab tavasz eseményeinél nagyobb mértékű változás volt a kelet-európai kommunista rendszerek összeomlása 1990 körül. A válság sem éri el azt a mértéket, amelyet elért az 1929-33-as nagy gazdasági világválság, továbbá az első vagy épp a második világháború idején is sokkal inkább érezhették magukat az emberek az apokalipszis tájékán. De ugyanez volna elmondható a forradalmak koráról, a 19. század első feléről, vagy a középkori járványok idejéről is. 
Az olyan ellentmondásokról nem is beszélve, mint hogy „egy nagyon hideg éjszakán fog mindez elkezdődni”, illetve „ez a katasztrófa úgy fog elérkezni a földre, mint egy villám. Abban a pillanatban a reggeli nap fényét szuroksötét váltja fel”. Emellett az Amerikai Egyesült Államok és Izrael mint állam történelmi szerepét kiemelő, küldetéstudatos felfogás az amerikai neoprotestáns kisegyházak sajátja. 
A Nagy Figyelmeztetés maga is a fogyasztói szemlélet terméke?
Van esély rá, hogy Krisztus figyelmeztet minket a végidők előtt, de az idők jeleinek értelmezése a mindenkori tanítóhivatalra tartozik. A tanítóhivatal viszont a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes kezdetű lelkipásztori konstitúciójában kimondta, hogy sem az idejét, sem a módját nem ismerjük Krisztus második eljövetelének. Pál apostol annyit mond, át fog alakulni a természet. A borúlátó, katasztrófalátó, ijesztgető szemlélet az ószövetségi prófétákból is táplálkozik - fejtette ki a Kurírnak Kránitz Mihály, ugyancsak a PPKE HTK professzora.
Hozzátette: az egyház az ilyen felhívásokra, mint a Nagy Figyelmeztetés, nem reagál, mert akkor belemenne kisstílű vitákba. Persze amennyiben valami megtérésre és bűnbánatra hív fel, annyiban evangelizációs módszer, „de azt hiszem, itt nem erről van szó: olyan szavakkal, érzelmekkel operálnak ezek a tudósítások, amelyeknek a kinyilatkoztatáshoz nem sok közük van”. Senkivel nem történhet baj, aki szentségi életet él, a keresztény embernek hűségesen követnie kell vallási kötelességeit: ima, szentmisén való részvétel, Krisztussal való találkozás, szolgálat. „Ez a hit útja, nem pedig az ijesztgetéseké és fenyegetéseké.” 
Elmondta még, hogy „az egyház idejére, tehát az előző kétezer évre eső jelek közt lehetnek a magán-kinyilatkoztatások is, amelyeket az egyház megvizsgál, és vagy elfogadja, vagy azt mondja, ez az egyénhez szólt. A krisztusi kinyilatkoztatáshoz ezek semmit nem tesznek hozzá, maximum megvilágítják, megerősítik”. A huszadik századi Mária-jelenések közül számosat elfogad az egyház, másokról még nem nyilatkozott. Állítólag folyamatban lévő jelenéseket az egyház vizsgál ugyan, de nem szokott róluk nyilatkozni. 
Az ilyen világvégeváró hangulat végigkíséri az egyház történetét, már az evangéliumokban megtaláljuk ennek a nyomait – mondta Puskás Attila. – Máté evangéliumának 13. fejezetében Jézus második eljöveteléről beszél, és említ bizonyos jeleket. Az első keresztény közösségek kézzelfogható jelekhez kötötték a második eljövetelt, ilyen például a jeruzsálemi templom lerombolása. Jézus összes végidőkre vonatkozó mondatának azonban az a végkicsengése, hogy egyetlen konkrét jelhez sem szabad hozzákötnünk a második eljövetelt. 
Adventben vagyunk, ilyenkor is azon van a hangsúly, hogy legyünk éberek és virrasszunk.  A számadásra való készenlét alapállapota kell legyen a keresztény embernek, és nem szabad hozzá kötni konkrét politikai fordulatokhoz – mutatott rá a PPKE HTK tanára. – Bizonyos értelemben már eljött a végidő, Jézus megtestesülésével és húsvétjával. Isten országa már itt van, csak jelenléte a történelemben még láthatatlan, rejtett. A halálunkra is készen kell állnunk, és Krisztus második eljövetele nem jelent személyes szinten ennél többet. Az Isten akaratához való igazodás állandó feladata a keresztény embernek. 
Puskás Attila is úgy véli: amennyiben az úgynevezett látnokok arra szólítanak fel, hogy térj meg és vedd komolyan az evangéliumot, semmi újat nem mondanak. Ennek komolyan vételéhez azonban „nem kell fenyegetéseket hozzácsatolni. Ne a hamarosan bekövetkező vég miatti félelemből fakadóan vegyük komolyan a keresztény életet! Ez nem volna krisztusi lelkület. Ahhoz képest, hogy Krisztusban bízva kell élni, nem látom értelmét az ilyen látomások után való futásnak.” 
Szenzációéhséget, a különleges dolgok iránti fogyasztói szemléletet érzek ki a Nagy Figyelmeztetés tálalásából. Aki rendszeresen olvassa az evangéliumokat és éli a lelkiéletet, annak nincs szüksége ilyesmire. Torzítja a keresztény felfogást, ha konkrét időponthoz, konkrét eseményekhez, esetleg politikai eseményekhez kötjük a második eljövetelt, netalántán rémképekkel próbáljuk az embereket rávenni a megtérésre – foglalt állást Puskás Attila. 
Szilvay Gergely/Magyar Kurír

Mi történt Rómában az elmúlt héten?

Római beszámoló

Ferenc pápánk homíliája húsvét vigíliáján

Kedves Testvérek!

Húsvét vigíliájának ragyogó éjszakáján az evangéliumban először az asszonyokkal találkozunk, akik Jézus sírjához mennek az illatszerekkel, hogy bekenjék testét (vö. Lk 24,1-3). A részvét, a szeretet gesztusát akarják végrehajtani, amely a kedves halott iránti szeretet egy hagyományos gesztusa. Életében követték Jézust, hallgatták szavait, úgy érezték, hogy megérti méltóságukat. Elkísérték őt egészen a végsőkig a Kálvárián, egészen addig a pillanatig, amíg levették Jézus testét a keresztről. Képzeljük el, milyen érzésekkel mennek a sírhoz: szomorúan és fájdalommal, mert Jézus eltávozott, meghalt, földi élete befejeződött.

Most az élet visszatért régi kerékvágásába. Az asszonyokban azonban tovább élt a szeretet és éppen a Jézus iránti szeretetük késztette őket arra, hogy a sírhoz menjenek. Azonban ekkor valami egészen váratlan történik, valami új, ami teljesen felkavarja szívüket és felborítja terveiket, egész életüket: látják, hogy a követ elmozdították a sír elől. Közelebb mennek, és nem találják az Úr testét. Ez a tény teljesen megzavarja őket, tele vannak kétellyel és kérdésekkel: „Mi történik?” „Mit jelent mindez?” (vö. Lk 24,4). Nem ez történik velünk is, amikor valóban valami új esemény áll elő a mindennapok életében? – tette fel a kérdést a Szentatya.

Megállunk és nem értjük, nem tudjuk, hogyan nézzünk szembe az új eseménnyel. Az újdonság gyakran félelmet ébreszt bennünk, az az újdonság is, amit Isten hoz el, amit Isten kér tőlünk. Olyanok vagyunk, mint az apostolok az evangéliumban: gyakran inkább ragaszkodunk bizonyosságainkhoz, megállunk egy sírnál, a halottak végül csak a történelem emlékezetében élnek, mint a múlt nagy személyiségei. Félünk Isten meglepetéseitől. Isten mindig meglep bennünket!

Kedves Testvérek! Ne zárkózzunk be az újdonságok előtt, amelyeket Isten akar életünkbe bevezetni! Gyakran fáradtak, csalódottak, szomorúak vagyunk? Érezzük bűneink súlyát, úgy gondoljuk, hogy nem bírjuk tovább? Ne zárkózzunk be önmagunkba, ne veszítsük el a bizalmat, soha ne adjuk fel: nincsenek olyan helyzetek, amelyeket Isten ne tudna megváltoztatni, nincs olyan bűn, amelyet ne bocsátana meg, ha megnyílunk Felé.

De térjünk vissza az evangéliumhoz, az asszonyokhoz és tegyünk egy lépést előre. Megtalálják az üres sírt, nincs ott Jézus teste, valami új történt, de mindez még nem világos: kérdéseket támaszt, zavart kelt, anélkül, hogy választ adna. És ekkor ragyogó öltözetben megjelenik két férfi, akik így szólnak: „Miért keresitek az élőt a holtak közt? Nincs itt, föltámadt” (Lk 24,5-6). Az egyszerű gesztus, egy tény, az, hogy az asszonyok szeretetből elmentek a sírhoz, most eseménnyé változik. Olyan eseménnyé, amely valóban megváltoztatja az életet. Semmi sem olyan már, mint azelőtt volt.

Nem csak azoknak az asszonyoknak az életében, hanem a mi életünkben is és az emberiség történelmében. Jézus nem halt meg, feltámadt és Él! Nem egyszerűen visszatért az életbe, hanem ő maga az élet, mert ő az Isten Fia, aki Élő. Jézus már nem a múlté, hanem a jelenben él és a jövő felé irányul, ő az Isten örökös jelene, az örökkévaló „ma”.

Isten újdonsága tehát így mutatkozik meg az asszonyok, a tanítványok és mindannyiunk szeme előtt: ez pedig a győzelem a rosszon, a halálon, mindazon, ami elnyomja az életet és arculatát kevésbé emberivé teszi. Ez az üzenet nekem szól és nektek kedves testvéreim. Hányszor van szükségünk arra, hogy a Szeretet feltegye a kérdést: miért keresitek a holtak közt azt, aki él?

A mindennapok problémái, aggodalmai miatt olykor hajlamosak vagyunk arra, hogy önmagunkba, szomorúságba, keserűségbe zárkózzunk... és ez jelenti a halált. Ne keressük ott Azt, aki él!

Fogadd el tehát, hogy a Feltámadt Jézus belépjen életedbe, fogadd be bizalommal, mint barátot: Ő az élet! Ha idáig távol voltál Tőle, tégy egy kis lépést: tárt karokkal befogad téged. Ha közömbös vagy, fogadd el a kockázatot: nem fogsz csalódni. Ha úgy tűnik, hogy nehéz Őt követned, ne félj, bízd Rá magad, és legyél benne biztos, hogy Ő melletted áll. Veled van és neked adja a békét, amit keresel és az erőt, hogy úgy élj, ahogy Ő akarja.

Ferenc pápa végül még rámutatott e ragyogó húsvéti vigília evangéliumának egy egyszerű mozzanatára:
Az asszonyok találkoznak Isten újdonságával: Jézus föltámadt, Él! Az üres sír és a ragyogó öltözetben megjelenő két férfi láttán az első reakciójuk a félelem: „földre szegezték tekintetüket” – jegyzi meg Szent Lukács – nem volt még ahhoz sem bátorságuk, hogy előre tekintsenek.

A ragyogó ruhába öltözött két férfi azonban bevezeti egy alapvető ige használatát: „Emlékezzetek arra, mit mondott nektek, amikor még Galileában volt” (vö. Lk 24,6-8). Arra szólítják fel az asszonyokat, hogy „emlékezzenek a Jézussal való találkozásukra”, szavaira, tetteire, életére; és éppen ez a szeretetteljes emlékezés a Mesterre az, ami révén az asszonyok leküzdenek minden félelmet és elviszik a Feltámadás hírét az Apostoloknak és a többieknek (vö. Lk 24,9). Emlékezzünk arra, amit Isten tett és tesz értem, értünk, emlékezzünk a megtett útra; ez tárja szélesre szívünket a jövőbe vetett remény számára. Tanuljunk meg emlékezni arra, amit Isten tett életünkben!

A világosságnak ezen az éjszakáján, fohászkodva Szűz Mária közbenjárásáért, aki minden eseményt megőrzött szívében (vö. Lk 2,19-51), kérjük az Urat, hogy tegyen Feltámadásának részesévé: nyisson meg bennünket újdonságának, amely átalakít, nyisson meg Isten meglepetéseinek. Tegyen minket olyan férfiakká és nőkké, akik emlékeznek arra, amit Ő tett személyes életünkben és a világ életében; tegyen képessé bennünket arra, hogy érezzük, Ő az Élő, aki közöttünk él és működik; tanítson meg minden nap arra, hogy ne a holtak között keressük Azt, aki él. Ámen.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír