Mi történt Rómában az elmúlt héten?

A Loretói litánia - 5

Tegnap először szólítottuk meg Szűzanyánkat, mint Szentséges Szűz Máriát, mint Istennek szent Anyját és mint Szüzeknek szent Szüzét. S már ezektől a mélységes megszólításoktól kezdve mindannyian így fohászkodunk végig az egész litánián: Könyörögj érettünk! Vagy latinul: Ora pro nobis!

Mi minden van e rövid szókapcsolat mögött? Eredetileg ezt a szót, hogy orare a latin köznyelvben a bíróságon alkalmazták, mikor a „védőügyvéd” védence érdekében fordult a bírósághoz – egyezkedni. Tehát ez a könyörgés annyit jelentett, mint közbenjárni valaki ügyében annál, akinek van joga dönteni – ítélni, vagy elengedni. Ezzel a könyörgéssel, oratioval próbálta a védő az ítélőt megnyerni, a kérő fél érdekében megnyerni. S így az a védő, aki ezt kérte nemcsak védő lett, de egyben közvetítő is a vétkes és az ítélő között. Talán emlékszünk még, hogy tegnap éppen a Szűzanya közvetítői szerepéről elmélkedtünk, aki az Isten és a teremtett dolgok között áll.

Szent Gertrúd mikor a Szűzanyához való imádságában a Szüzek Királynőjének szólította a Szűzanyát, egy látomásban megjelent neki Mária, amint épp az Isten trónja elé járult. Nagy tisztelettel letérdelt, és úgy mutatta be magát Istennek, mint közbenjárót, aki az emberekért könyörög. De nem csak úgy általánosan, hanem külön-külön mindenkiért. De a királyok Királya, az ő Szent Fia felemelte őt, a trónja mellé ültette, s végtelen hatalmat adott neki, hogy úgy tegyen, ahogy tetszik neki.

Szűz Mária a földön nemcsak édesanyja volt a Megváltónak, hanem mindenben segítette Jézust a megváltás művében. Éppen ezért most sem – mikor már megdicsőülten az Istennél van – lehet más feladata, mint az Istenben hívőket az örök üdvösségre vezetni. S amire az Isten képes csupán saját akaratával, hasonlóra képes Mária alázatos könyörgésével. Damaszkuszi Szent János írja: „Szűz Mária annyira közel került a (…) Szentháromsághoz, hogy az Isten nem utasít vissza tőle egy kérést sem, mert ő mindig és csak olyat kér, ami kedves előtte.

Egykori szentatyánk, XIII. Leó az egyik enciklikájában (Adiutricem populi) így tanít: Szűz Mária először az emberiség megváltásának művéhez adta alázatos szolgálatát. S most ugyanezt a szolgálatot végzi, mikor azt kegyelmet közvetíti, amely állandóan árad a Szent Keresztből.

Sőt Szent Anzelm egyháztanítónk még mélyebbre látott, s azt tanította, hogy amire közbenjárásával képes az összes szent Máriával, arra képes a Szűzanya is egymaga. „Ha elhallgatna Mária, egyetlen szent sem fog közbenjárni értünk. De ha Szűz Mária könyörög értünk, akkori a többi szent is esdekel és segít.”

Könyörögj érettünk! – Mily rövid könyörgés, de milyen mélységekbe hatol, s milyen magasságokba száll. Ki ne merjük mondani lelketlenül, bizalmatlanul! Ki ne mondjuk csak szokásból, vagy unottan. Alázattal, de bizalommal; lelkesen, de egyben visszafogottan kérjük százezerszer, meg ezerszer: Szűz Mária, könyörögj érettünk!

A Loretói litánia - 4

Negyedik elmélkedésünkkel elérkeztünk ahhoz a részhez, melyben először vesszük szánkra Szűzanyánk nevét. Még ha a bevezető felszólítások maga az Isten felé szóltak is, a Loretói litánia egyetlen témája mégis Szűz Mária. De ez a „téma“ három különálló részben, csoportban bontakozik ki – amikről fogunk bővebben beszélni. De itt is felfigyelhetünk egyfajta hármas csoportosításra, elosztásra, amely egyértelmű utalás újra a Szentháromság egy Istenre.

Legelőször így szólítjuk Máriát: Szentséges Szűz Mária. Mikor a Szűzanyát Szentnek, Szentségesnek mondjuk egyben magára a Legszentebbre, a Szentháromságra is gondolunk, hisz onnan ered ez a jelző: szent, és őz egyedüli Szent, kiben a szentség vég nélkül jelen van. Itt Máriát a litánia a saját nevén szólítja. A saját nevén, mint mikor bármilyen más szentnek a nevét hívjuk segítségül. Így ebben a megszólításban azt tesszük előtérbe, hogy Mária szentül tudott élni itt a földön emberként az emberek között, mint minden más szent. S ezzel a titulussal meghatározódik az Atyaistenhez való kapcsolata is: Emberként részesült az ő végtelen szentségében.

A második kérés így hangzik: Istennek szent anyja. Ez a Szűzanya legnagyobb és legkiváltságosabb „kitüntetése“, hogy az Istennek az anyja lehet. S ezzel megtudjuk és megvalljuk, hogy a Szűzanya anya-fiú kapcsolatban van a második Isteni Személlyel, a Fiúistennel. Mária Jézusnak az anyja.

A harmadik megszólítás az anya után szűznek mutatja be Máriát. Sőt, még a szent szüzek közül is kiragadja őt, s mintegy eléjük teszi példaképnek, s így szólítja: Szüzek szent Szüze. De hogyan lehet szűz és egyben anya is? Tudjuk jól, a Szentlélek erejéből. S így máris megkapjuk a Szűzanya és a Szentlélek kapcsolatának gyümölcseit: szentség, anyaság és szüzesség. A Szűzanya a Szentlélek mátkája, ami a magyar nyelvben annyit jelent, mint kiválasztott kedvest. Sőt, még ennél is többet: menyasszonyt! Mária Szentlélek mátkája, menyasszonya

Gyönyörűen utal a litánia e gyönyörű igazságaira egy régi imádság, melyet én még szüleimtől tanultam: „Üdvözlégy, Mária, Atya Istennek leánya! Üdvözlégy, Mária, Fiú Istennek Szent Anyja! Üdvözlégy, Mária, Szentlélek Istennek mátkája! Üdvözlégy, Mária, a Szentháromság egy Istennek eleven temploma!”

Egyedül a Szűzanya áll ilyen közel mindhárom Isteni Személyhez – szinte a legerősebb és legközelebbi rokonságban áll magával az Istennel. De mégis teljes mértékben ember. Nem Isten. S ezt a csodálatos tényt tárja fel a mi számunkra a Loretói litánia: A Szűzanya kapcsol össze minket a végtelenül nagyobb, szentebb Istennel. Maga a Szűzanya áll mintegy a Szentháromság és a teremtmények között.

Litániánkban erre is gondoljunk: Ahhoz fohászkodunk, aki a legközelebb áll a Szentháromsághoz. Így tényleg nagy bizalommal és reménnyel terjeszthetjük elé kéréseinket.

Miserend és hirdetések - Húsvét 6. vasárnapja

Húsvét hatodik vasárnapja

„Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.” Jézus, mint hallottuk, már a mennybemenetelét készíti elő, amit néhány nap múlva ünneplünk meg. Búcsúbeszédében pontosan elmond mindent a tanítványoknak – mindent, amit tudniuk kell, ami hasznos lehet számukra. S ezzel egyben bebiztosítja az Egyház jövőjét – rájuk bízza az igehirdetést.

De Jézus most nem arról beszél, hogy majd így és így kereszteljenek, hogy hogyan térítsék meg az embereket, hogy mit prédikáljanak, hogy hova menjenek missziós útra. Teljesen mindennapi tanácsokat ad, a mindennapi életet akarja teljessé tenni a tanítványokban: „Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen.” Jézus a mintegy végrendeletében tanítványai mindennapi életéről gondoskodik. Gyönyörű példája ez annak, hogy a keresztény ember életének nem lehet csak egy teljesen különálló része az igehirdetés, a Krisztusról való tanúságtétel. Hanem az az élet, amelyet otthon, a munkában, az iskolában, a barátok között élünk: annak is teljes mértékben meg kell felelnie a tanítványi életnek – azzal, amire maga az Isten tanított, s adott példát. Nem elég néha beszélni az Istenről, de nagyon fontos mindig Istennek tetszően élni.

A legjobban talán a szülő-gyermek kapcsolatában figyelhetjük ezt meg. Nagyon sok mindenre megtanítják a szülők gyermeküket – egészen kiskortól naponta lehet látni a fejlődést, amint a gyermek kimondja a szülőktől hallott első szavakat, elkezd beszélni úgy, ahogy a szülő tanítja őt. De ez csak az egyik része. A legtöbbet a gyermek nem a szülő szavaiból, de a tetteiből tanulja meg. Hiába mondunk a gyermeknek olyat, amit mi sem teszünk meg – nem fogja elhinni, nem fogja megélni, mert látja, mi sem gondoljuk komolyan. Talán ti is észrevettétek már: a gyermek legjobban a szülő viselkedését utánozza – s nem csak kis korában, de sokszor egy egész életen át.

Egyszer történt, hogy egy édesapa éppen arról beszélt a tízéves fiának, hogy soha nem szabad hazudni, hanem mindig csakis az igazat szabad mondani. S ekkor megcsörrent a telefon. A gyermek vette fel. Pár másodperc után a gyermek befogta a telefon mikrofonját, s odaszólt az édesapjának: apu, munkából keresnek… Jaj fiam – mondta –, mondd meg nekik, hogy már úton vagyok, csak dugóba kerültem, azért kések.

Milyen fölösleges volt beszélni az igaz beszédről, de milyen sokat jelentett volna példát adni az igaz beszédről. S így van ez a keresztény életünkben is. Másoknak, a hitetleneknek beszélhetünk Istenről, meg arról, hogy kereszténynek lenni milyen magasztos, milyen felemelő, milyen erőt adó és üdvös dolog – ha nem ezt látják gondolkodásmódunkból, tetteinkből, életvitelünkből, nem ér semmit a puszta szó.

Jézus azt tanítja, hogy az otthoni, a munkahelyi, a barátok közötti életünk is tanúságtevő legyen. S ha ezt megtesszük, a körülöttünk élők is tanítványokká válhatnak. Ő előre megmondta mindezt, „mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.”

A Loretói litánia - 3

Krisztus, hallgass minket! Ez a könyörgés követi litániánk kezdő fohászait. Krisztust immár másodszor szólítjuk imánk elején. Miért ez a kettősség? Az imában, ha valamit ismételünk, az mindenekelőtt fokozást jelent. Hogy újra kérjük Krisztust, halljon, hallgasson minket – a könyörgésünk sürgősségét fejezi ki. Ugyancsak gyönyörűen teljesítjük a már Krisztustól többször idézett szavakat: zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek.

De még mindig nincs vége. Amennyire csak lehet, litániánk fokozza a kérések, könyörgések, fohászok erejét: Nem elég, hogy azt kérjük: Krisztus, hallgass minket! Hanem tovább megyünk: Krisztus, ne csak hallgass minket, de hallgass is meg minket! Először csak azt kértük, hogy odaférjünk Jézushoz, hogy egyáltalán hallja, vegye észre, hogy szólunk hozzá. Másodszor már – talán kicsit szemtelenül – azonnal továbblépünk: teljesítse is, amit kérünk! De ne féljünk, emlékezzünk vissza: kérjetek, és kaptok. Zörgessetek, és ajtót nyitnak.

Igaz, a Loretói litániát imádkozzuk, de még mindig nem térünk rá Szűz Máriára, ugyanis még mindig magához az Istenhez fohászkodunk a következő könyörgésekkel is. Gyönyörűen kifejezi ez is, hogy soha nem elég az Istennek valami keveset adni. Sőt, még sokat adni sem elég. Ismerjük a mélységes szavakat: „Semmit sem ad, ki mindent oda nem ad”. Semmit sem adunk Istennek, ha mindenünket (minden szavunkat, gondolatunkat, tettünket) oda nem adjuk. Ha nem mindent neki tetszően gondolunk, mondunk, teszünk. A litánia kezdő sorai is mind erre buzdítanak: sosem elég az Istennek tiszteletet, dicséretet adni. Mindig lehet többet, jobban.

Most külön, személyes neveiken szólítjuk a Szentháromság egyes személyeit, s mindegyikhez hozzáteszünk egy-egy lényegi megnevezést.

Az Atyaisten „mennybéli”, tehát világosan megkülönböztetjük a földi, testi apától. Ő a mennyei édesatya, aki hazavár – a mennyei hazába. S mivel „mennybéli Atyaistennek” hívjuk, elismerjük őt Atyánknak, a mennyet pedig otthonunknak.

A Fiúistent így szólítjuk: megváltó Fiúisten. Ezzel teljesen világossá válik a második Isteni Személy számunkra legfőbb küldetése: hogy megváltsa a világot. Ma már talán nem teljesen világos ez a szó: megváltó, de az ókorban teljesen ismert volt ez a megnevezés. Ugyanis ha valaki rabságban, fogságban volt, lehetett értük váltságdíjat fizetni, s így szabadságot nyerni számukra. Mint ahogy az angyal mondta Szent Józsefnek: „A Jézus nevet adod neki, mert ő váltja meg (ő váltja ki) népét bűneiből”. Jézus tehát kifizette értünk a váltságdíjat – saját magát áldozta fel a mi szabadságunkért, örök életünkért.

A Szentlelket saját nevén szólítjuk: Szentlélek Úristen! Maga Jézus nevezte őt így: Szentlélek. A Szentlélek lebegett a világ teremtésekor a vizek felett, mint ismerjük a Szentírásból. Ő valóban Úr, valóban Szent, valóban Isten, mint ahogy a Hiszekegyben valljuk: „Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és Fiútól származik, akit éppúgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút…”

S legvégül, mielőtt a Szűzanyához fohászkodnánk, egy fohásszal összefogjuk és összefoglaljuk a Szentháromság nagy titkát, amit keresztény matematikának is hívünk: Egy Isten, három Személy, de mégis csak egy Isten. Három személy, de egy lényeg – Egylényegű Isten három Személyben.

Sosem elég az Istenről beszélni, de sosem elég az Istenhez szólni, könyörögni, őt dicsérni és imádni. Mi is minden litániánkkal is ne csak Istenről, de mindenekelőtt Istenhez szóljunk. Szentháromság egy Isten! – Irgalmazz nekünk!

Emléknap Szent-Iványi Ferencz tiszteletére

2013. április 28-án 21. alkalommal került megrendezésre községünkben a Szent-Iványi Ferenc, templomunk építtetőjének tiszteletet adó ünnepség Ipolyvarbón.

Mint az méltó és igazságos, illő és üdvös, szentmisével kezdtük az ünnepet - az általa építtetett Legszentebb Szentháromság római katolikus templomban.

A szentmisét ünnepi megemlékezés és koszorúzás követte a templomkertben, ahol többek között beszédet mondott Szigeti László, egykori oktatásügyi miniszter; falunk polgármestere, Csernyík Tibor, verset szavalt többek között Fagyas Friderika és Merica Róbert. Hallhattunk gyönyörű népdalokat, "személyre" szóló verseket, híveink szép énekét...

Íme néhány kép (a teljesség igénye nélkül):

A koszorúzás után a program a kultúrházban folytatódott képkiállítással, valamint fellépett a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Táncegyüttes, Az Ipolyvarbói Mikszáth Kálmán Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai, a Tormay Cécile Irodalmi és Történelmi Társaság:

A következő hét képet 

Juhász Bálint Ákos 

ministránsunk, idei elsőáldozónk készítette! 

Köszönet a szép képekért: