"Nem jársz messze" /Mk 12,28b-34/

Milyen felemelő lehetett maga Jézus szájából hallani: „Nem jársz messze Isten országától.” Minth hallottuk, ezt mondta ő az egyik írástudónak. Micsoda biztosíték lehet egy vallási életben igyekvő embernek az Istentől jövő effajta dicséret – hogy tudja valaki, ez az az út, amint járni kell tovább. Hogy jól csinálja.

De még a jó úton haladó írástudónak sem mondja Jézus: Már elérted az életszentséget, megtaláltad az Isten országát. Azt mondta: „nem jársz messze tőle”. Nehogy túlságosan elbízza magát az az írástudó, vagy esetleg mi, akik újraolvassuk a történéseket. Egyikünk se jelentheti ki: én már szent vagyok, megtaláltam és tökéletesen megélem Isten országát. Azt ugyanis állandóan keresnünk kell, állandóan törekednünk kell előbbre jutni a tökéletesség útján.

Bízzunk benne, ma nekünk mondja ezt Urunk: „Nem jársz messze Isten országától.” Buzduljunk fel ezen, s mostantól még odaadóbban keressük azt!

Engem ez nem érint? /Mt 5,17-19/

A legtöbb keresztény, katolikus ember ismeri vallásunk törvényeit: a tízparancsolatot, s az Egyház öt parancsolatát. Mégsem mondhatjuk el ugyanezt a parancsok betartásáról. Ismerjük a törvényt, de valami oknál fogva nem tartjuk azt be. És nem csak az ember rosszra való hajlamáról, s a kísértésekben való gyengeségről van itt szó. Sokszor olyan könnyen adunk magunknak felmentéseket vagy találunk olyan okot, ami miatt valamit mi nem tartunk bűnnek. Amiről azt mondjuk: hát általában az biztos bűn, de nálam kivételt alkot.

Talán éppen az effajta önfelmentegetéstől akar minket megóvni Jézus a mai evangélium szavaival. Azt mondja: a törvényből egy vesszőt sem hagyhatunk el: s ez mindenkire vonatkozik. Persze nem csak az üdvözülhet, aki pontosan megtart minden törvényt, de nélkülözhetetlen, hogy egyik előírásról, isteni törvényről se mondjuk, hogy az fölösleges, engem nem érint. Isten jól látja gondolatainkat, szándékunkat. Vegyünk komolyan minden isteni törvényt, mert azok biztosan az üdvösség útján vezetnek minket.

Az első Christophoros - Gyümölcsoltó Boldogasszony

Milyen gyönyörűen tanítja Egyházunk e mai ünneppel, hogy az emberi élet nem a születéssel, hanem a fogantatással kezdődik. Ezért ünnepeljük ma azt a csodálatos eseményt, hogy Mária gyermeket fogan méhében a Szentlélektől. Pedig hány intézmény, állam mondja ki, hirdeti: csupán a születéstől számítódik az élet. Amíg a gyermek az anyja méhében van, addig nem számít embernek – ezt tanítják, sőt, megengedik, hogy az ilyen pici, ártatlan gyermeki életeket kioltsák az abortusszal. Korunk egyik legnagyobb problémája ez.

Íme, eljövök Uram, hogy megtegyem a te akaratodat – énekeltük a zsoltáros szavaival. Nem Jézus születésékor hangzanak el ezek a szavak, hanem már abban a pillanatban, amikor megfogan a gyermek az anya méhében. Mivel az Isten terve, akarata már a látszólag tehetetlen gyermekre is kiárad. Istennek már vele is terve van. Egy másik helyen imádkozza a zsoltáros: „Én még mit sem tudtam rólad, te már akkor szerettél. Anyám méhétől fogva rám gondot viseltél”. És ki merné meghiúsítani a végtelen és fölséges Isten tervét? Kinek lehet rá joga, hogy elvegye, kioltsa az élétet? Sőt, egy másik ember életét! Azért, mert a saját testében van joga lehet rá? Pontosan ellenkezőleg. Mivel az édesanya a saját testében hordozza a gyermeket, ő felel érte. Egyedül ő tudja őt megvédeni. S a gyermek akkor senki másra nem számíthat – csak az édesanyjára. Legyen ez mindig előttünk, s az annyi önfeláldozó, mondhatjuk hős édesanya példája, akik sokszor óriási nehézségek között, de örömmel, hűen hordozták méhükben gyermeküket egészen a születésig. Gondoljunk csak a Szűzanyára. Nem nézett ki rózsásan a jövője. De tudta, az Isten tervében játszik nagy szerepet – így lett hős és példa mindannyiunknak.

Mécs László beszéli el egyik versében Szent Kristóf legendáját. Hogyan vitt át gyermeket a zúgó folyón, s hogyan változott át az a gyermek Jézuis Krisztussá. Ebből ered Szent Kristóf neve is, ugyanis a Christoforos Krisztus-hordozót jelent. A költő pedig éppen hozzá hasonlítja az édesanyát, mikor így ír: „Ki Istent sejt a kisegyerek / lelkében, annak (bár teher) / öröm hordozni anyaméhben, / vállán, át gondok árvízén, / s legendahős már életében.”

Szűz Máriához hasonlóan legyetek ti is, kedves édesanyák, leendő édesanyák ilyen hősök, ilyen szentek, hogy rajtatok keresztül véghezvihesse Isten az ő csodálatos, magasztos tervét. Mi férfiak pedig meg akarjuk ígérni, hogy minden jóban támogatunk titeket.

Gyümölcsoltó Boldogasszony, mindannyiunk Édesanyja, segíts nekünk mindebben.

A fontos semmiség /2Kir 5,1-10a/

Az Olvasmányban hallottuk, ahogy Elizeus prófáta különleges csodás jelek nélkül, pusztán Isten erejével gyógyította meg a leprás Námánt. Námánnak nem is tetszett, hogy Elizeus csak azt kéri tőle, hogy menjen, fürödjön meg hétszer a Jordánban, s megtisztul. De megtette, s meggyógyult.

Ez a mai szentírási rész megmutatja, hogy az Isten sokszor egészen egyszerű-, kis dolgokat kér tőlünk – s a kicsin keresztül ő teszi meg velünk a nagy dolgokat. Tanuljunk a Szentírásból. Ezért ezentúl bármilyen jelentéktelennek tűnő dologra érzünk isteni késztetést: ne habozzunk, tegyük meg azt. Isten pedig tetteinken keresztül véghezviszi magasztos tervét.

Miserend és hirdetések - Nagyböjt 3. vasárnapja

Nagyböjt harmadik vasárnapja

Egy nem éppen rövid, de annál csodálatosabb és tanulságosabb történetet hallgattunk meg az imént Jézus életéből. Urunk egy szamáriai asszonnyal társalog – mondhatnánk első hallásra. Az események mélységét látva azonban egyértelműen kimondhatjuk: Jézus nem csak beszélget valakivel, de Istenhez vezet nem csak egy idegent, de a körülötte élő embereket is. Felnyitja szemüket, s betölti szívüket – mindazzal a jóval, ami Istentől van.

Olvasva e történetet feltűnhet, hogy az az asszony, akivel Jézus leállt beszélgetni milyen együgyű volt: Jézus annyiszor beszélt neki lelki, magasztosabb dolgokról, de ő nem értette meg: annyira el volt foglalva az egyszerű vízzel, hogy nem tudott másra figyelni. A hosszas beszélgetés után azonban lassan felismerte az Urat, s kezdte érteni szavait. Olyannyira, hogy az események végeztével hitet nyer. Sőt, az egész falu, ahol lakott megismeri az Istent, s hívővé lesz.

E pár perces történések talán a keresztény ember életéről is szólnak. Sőt ha átelmélkedjük, talán a mi saját életünket is felfedezhetjük benne...

Nem így történik ez velünk is? Az Isten egyszer csak megszólít – találkozunk vele. Talán fel sem ismerjük őt pontosan, nem is tudjuk, mit akar. De valamit kér tőlünk – érezzük itt legbelül. Valamit kér – mint a szamariai asszonytól inni. Mi azt hisszük, valamiben hiányt szenved, szüksége van valamire – azért szól. Aztán elkezdünk beszélgetni. Ő szól hozzám – s különleges dolgokról kezd beszélni: érdemszerző szenvedés, kereszthordozás, örök élet, feltámadás... De én nem értem, mint a szamariai asszony: csak a magamét ismételgetem. Szomjas vagyok, földi vágyaim vannak. S az effajta beszélgetés sokáig eltarthat – talán évekig. Mígnem ahogy jobban figyelek Jézus szavaira, s kevésbé az én vágyaimra, kezdem érteni. Sőt, egy idő után vagyódni kezdek mindaz után, amit ő ígér – olyan valami után, amely nem ér véget, nem fogy ki, ami után nem szomjazok meg. S talán észre sem veszem, de megkapom az igaz hit kegyelmét – s ez a körülöttem élőket is nagyban befolyásolja. Szavamra, példámra bennük is felkel a vágy – s én megmutathatom nekik azt az utat, amit én is járok. Közben pedig fel sem tűnik, hogy Jézus nem is volt szomjas, nem is iszik – mint a szamariai asszonynál sem –, mert ő nem maga miatt hívott, hanem azért, mert nekem volt rá szükségem – rajtam akart segíteni.

A mai evangélium pár perces eseményei talán a mi életutunkat, Istennel való találkozásunkat szemléltetik. Vegyük észre benne, s a mi életünkben is a lényeget: Mikor az Isten közeledik hozzám, s valamit kér tőlem, azt sosem maga miatt, de énértem teszi. Nekem akar egy végtelenül jobb, teljesebb életet adni. Azt akarja, hogy minden vágyam kielégüljön – ami csak egy valakinél lehetséges. Nála. Ne féljünk szóba elegyedni vele, s megtenni mindazt, amit kér. „Szem nem látta, fül nem halotta” mindazt a jót, amit Isten nekünk készített.