A prófécia /Iz 26,1-6/

Izajás próféta nagy tanítómestere az ádventnek, a várakozás időszakának. Ma az olvasmányban arról tanított, hogy Isten országába csak a szelídek majd juthatnak be, a gőgösök mind kint maradnak, és majd megszégyenülnek.

Számunkra úgy tűnhet, túl sok a „majd” ebben a tanításban. De a prófétálásnak éppen ez a lényege: közli az emberrel Isten üzenetét, amely majd valósággá válik. De a prófétálás sosem egyfajta végitélet, vagy eleve elrendelés. Mindig lehetőséget ad, hogy az ember úgy rendezze dolgát, hogy a pusztulás, a vég, a büntetés rá ne vonatkozzon.

Ha büszkék vagyunk, még lehetünk szelídek, ha keményszívűek vagyunk, még lehetünk Istenre fogékonyak... a prófétálás figyelmeztet: ma még változtathatunk.

Nem születni, de válni... - Xavéri Szent Ferenc

Besztercebányai egyházmegyénk védőszentjének, Xavéri Szent Ferencnek van ma ünnepe. A szentek pedig – mint tudjuk – mindig egyfajta példaként állnak előttünk. Megtanítják, hogy szentnek nem születik az ember, hanem azzá válik.

Különösképpen igaz ez mai szentünkre. Ugyanis életrajzában igen határozottan leírják: „Személyiségét az önteltség és büszkeség jellemezte”. Párizsban magas egyetemi tanulmányokat végzett, hogy ezzel is önteltségét táplálja, növessze. Vajon mivé váhat egy ilyen büszke ember? Látjuk: szentté. Egy alkalommal ugyanis Jézus szavai egészen a szívéig hatoltak: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de lelkének kárát vallja?” Ő pedig komolyan vette ezeket. Isten szava valóban csodákra képes, ha hagyjuk, hogy működjön bennünk, és együttműködünk vele.

Senki sem születik szentnek, de mindenki azzá válhat. Úgy te is, mint én is...

A boldog szem... /Lk 10,21-24/

„Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok...” – hallottuk Jézustól. E szavakon gondolkodva talán mi is egyetértően bólogatunk: valóban milyen jó lehetett a tanítványoknak, az apostoloknak, akik a saját szemükkel látták Jézust – magát az Istent... De vigyázat, ne ámítsuk magunkat!

Jézus kortársai sem láttak sokkal többet, mint mi. Láthatták ugyan az Istenembert, de ez még nem adott nekik nagyobb hitet. Hisz mennyien látták, és mégsem hittek benne, mégsem hitték, hogy ő az Isten. Mert testi szemeikkel nem láttak mást, csak egy embert – s róla kellett elhinniük, hogy ő az Isten. S talán annyival könnyebb egy emberről elhinni, hogy ő Isten, mint egy fehér kis ostyáról? Nem olyan nagy különbség ez, hisz egyik sem mérhető Istenhez.

Így Jézus szavai nekünk is szólnak: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok...” Boldogok lehetünk, hogy Isten itt van közöttünk, s naponta láthatjuk, magunkba fogadhatjuk őt. Éljünk ezzel a lehetőséggel, s éljünk emiatt tényleg boldogan!

Advent kezdetén

A tegnapi nappal elkezdtük az ádventet, a Jézusra való várakozás időszakát. A mai szentmise könyörgésében pedig Egyházunk szavaival azért imádkoztunk, hogy ha Jézus eljön, ébren találjon minket.

Valójában ugyanis Jézus nem csak az ádvent végén jön el – nem csak december 25-én, hanem az egész ádvent folyamán itt jár közöttünk: azokban az emberekben, akikkel nap mint nap találkozunk otthon, a munkahelyen, vagy a szentmisére jövet. Legyünk éberek – járjunk nyitott szemmel, hogy felismerjük őt a körülöttünk élőkben. Minden emberhez úgy viszonyuljunk, úgy szóljunk, mintha Jézus lenne az. S meglátjuk, valóban ő az.

Miserend és hirdetések - Advent 1. vasárnapja

A Szlovák Püspöki Konferencia pásztorlevele Advent 1. vasárnapjára

Drága Testvérek! Advent 1. vasárnapjának evangéliuma, amely éberségre int, a mi helyzetünket is kifejezi. Korunknak sok a fájdalma és problémája. Olykor úgy tűnhet, hogy ezzel a sok bajjal egyedül kell megküzdenünk. Isten jelen akar lenni életünkben. Ez azonban attól függ, mennyire vagyunk nyitottak a kegyelme iránt. A „legyetek éberek” felhívás nem csupán a halál órájára való felkészülést jelenti, hanem arra is sürget, hogy készek legyünk növekedni az emberek iránti szeretetben is, ami által aztán keresztény hitünk meggyőzővé válik. Az adventi idő alkalmat nyújt arra, hogy elgondolkodjunk a családunkban és a mások iránt gyakorolt szeretetünk felett.

Tudatában vagyunk annak, hogy az ilyen szeretet gyakorlását nem egyszer életünk körülményei is befolyásolják. Bennünket, püspököket, papjainkkal együtt nyugtalanít Szlovákia szociális helyzete, különösen a családoké, amelyeknek külön figyelmet kívánunk szentelni. Egyre bizonytalanabb szociális helyzetbe kerülnek egész családok, de azok is, akik hiányos családban élnek. Csak néhányat említünk meg a legégetőbb problémák közül.

Munkahely hiánya és munkanélküliség az egyes régiókban. Sokakat ez arra kényszerít, hogy hosszabb időre távol maradjanak a családjuktól, ami kölcsönös elidegenüléshez vezet, sok esetben pedig a házasság összeomlásához is. Sok családban a bevétel a minimálbér szintjére süllyedt, ami messze elmarad az Egyház szociális tanításában megszabott feltételek mögött.¹A bevétel nem elegendő a család kiadásainak fedezéséhez. Ehhez csatlakozik még a munkáért járó bér kifizetésének elmaradása, amire leginkább a kisiparosok és sok a munkaadó fizet rá. Az állam azonban ilyen helyzetben is követeli tőlük a befizetéseket és az adót, és így az igazságtalanság kizárólag őket érinti.

Ilyen helyzetben nehezen tudnak a fiatalok családot alapítani. Kicsi a jövedelem, lehetetlen saját lakásra szert tenni, és bizonytalan a munka lehetősége. Sokan közülük nem gondolkodnak családalapításon, és téves meggyőződésük, hogy előnyösebb szabad állapotúnak maradni, vagy gyermektelen élettársi kapcsolatban élni, amiből többféle gazdasági előny származik, kisebb a megélhetés költsége, nagyobb teljesítményt tudnak nyújtani és gyorsabban haladhatnak előre a karrier fokozatain. Úgyszintén elterjedt az a vélemény is, amely szerint a problémák megoldása kizárólag a személyes aktivitásban rejlik, miközben nem mindenütt egyformák a feltételek; nem mindenki tud vállalkozni vagy magasabb műveltséget elérni; nem mindenki engedheti meg magának, hogy otthonától távol találjon munkát. Azok, akik természetüknél fogva nem rendelkeznek vállalkozói tehetséggel, munkahelyük elveszítésével, főleg a nyugdíj előtt, kilátástalan helyzetbe kerülnek.

A közös érdek kialakítása, ahogyan azt XIII. Leó pápa a Rerumnovarumkezdetű enciklikájában kifejtette, elsősorban az állam feladata. Most azonban úgy tűnik, hogy a közös javakon csupán egy szűk kör osztozik. Ugyanakkor sokan a szegénység határára jutottak annak ellenére, hogy egész életükben becsületesen dolgoztak és fizették az adót. Ezek és ehhez hasonló tények jelentősen folyásoljákbe a kapcsolatokat a családokban. A hosszan tartó szociális bizonytalanság elmélyíti a jövő miatti aggodalmakat, ami érezhető a családon belüli kapcsolatokban. Sokan nem tudnak megbirkózni ezekkel a fájdalmakban és különböző függőségek áldozatává válnak.

A felsorolt problémák ellenére azonban sokan őszintén igyekeznek házasságukban és családjukban gyakorolni a kölcsönös tiszteletet és szeretetet, amiért hálával és nagyrabecsüléssel tartozunk nekik. Különösképpen hálásak vagyunk azoknak az édesanyáknak, akik anyaságuk és a gyermeknevelés érdekében lemondanak a munkahelyi karrierről, ami miatt az olyan nőkkel szemben, akik nem vállaltak gyermeket, „hátrányos helyzetbe” kerülnek. Erre mutatott rá szent II. János Pál pápa. ² Ebben a bonyolult helyzetben hangsúlyozni szeretnénk, hogy az Egyháznak Jézus Krisztustól kapott prófétai küldetése is van. Ő mindig az elnyomottak és megalázottak oldalára állt,és így példájával tanít arra, mi az igazságosság. Az Egyház, mint intézmény, nem változtathatja meg az állami törvényeket, és nem tudja befolyásolni a közös javak igazságos elosztásátsem. Azonban az Egyház, mint a hívek közössége, tudatában van annak, hogy a hit által mindnyájan hivatottak vagyunk arra, hogy igazságos törvényjavaslatokat nyújtsunk be, különösen azok, akik politikailag aktívak. Ezt hangoztatja a Második Vatikáni Zsinat és Szentatyánk, Ferenc pápa is.

Az Egyház szociális tanítása ezért a szegények iránti megkülönböztetett szeretetről szól, akiknek sokszor nincs elegendő erejük és lehetőségük arra, hogy megvédjék jogaikat és emberi méltóságukat.³ A szegénység, amely lesújt a családokra, nem csupán az eledel és ruházat hiányát jelenti, hanem a kapcsolatok szegénységét, a hatalmas szociális bizonytalanságot ás a mások általi meg nem értést is. Sokan olyan helyzetbe kerültek, hogy ha a család egyik tagja veszíti el a munkáját, az egész család egyik napról a másikra szegénységre jut.

Drága Testvérek! Advent első vasárnapja a betlehemi jászolhoz vezető út kezdete. Jézus ott szegénységben született, mert a fogadóban számára és szülei számára nem jutott hely. A szegénységet azonban a kapcsolatok gazdagsága kompenzálta: a Szűz Mária és Szent József szeretete, hitük és reményük Isten jelenlétébe. Tudatában vagyunk annak, hogy sokan közületek a bizonytalansággal küzdenek, ami a reménytelenség kísértését hozza magával. Hitünk a szerető Istenbe azonban erőt ad ahhoz, hogy ne engedjünk a bizonytalanságnak, hanem reménnyel telve tekintsünk a világra, és örömünket leljük abban, ami az életben értékes. Ezt jelenti a mai evangéliumban elhangzott „legyetek éberek” kifejezés. A reménytelenség ugyanis oda vezet, hogy nem tudunk örülni gyermekeinknek, férjünk, feleségünk szeretetének, nem tudjuk magunk körül felfedezni a jó embereket, legfőképpen pedig Isten irántunk való szeretetét. Ő nekünk ajándékozta Fiát, aki Szűztől született.

Ezért segítségünket, főképpen a családoknak nyújtott segítséget, a már meglévő családközpontokban látjuk. Ezeknek küldetése, hogy veletek együtt építsék azoknak az embereknek a közösségét, aki kölcsönösen segíteni kívánnak egymásnak. Mindnyájan ugyanis meghívást kaptunk az egymás iránti szolidaritásra, amelyben az igazi karitász – az Egyház szeretet-közössége mutatkozik meg. Az ilyen jellegű szeretet és szociális érzék nélkül lehetetlen felépíteni egy rendezett társadalmat. Ezek a központok segítenek oktatással, jogi segítségnyújtással és a gazdasági, szociális, valamint pszichológiai téren történő tanácsadással. Különös kívánnak támogatást nyújtani az olyan házassági tanácsadó központoknak, amelyek a házastársaknak segítenek leküzdeni a válságokat, amelyeket a felsorolt okok váltanak ki.

Drága Testvéreink! Advent ideje tehát nem csupán Krisztusnak a betlehemi jászolban történő eljövetelevárását jelenti, hanem Jézus felismerését is a családokban, embertársainkban, a nehéz szociális helyzetben élőkben, az öregekben és elhagyatottakban. Krisztus így a mindenki iránti szellemi és anyagi szolidaritásra nevel. Hiszen pont bennük van jelen az élő Isten, akire várakozunk.

Áldásunkat adjuk rátok és imádkozunk értetek: a ti püspökeitek.

¹Az igazságos bér kérdésével XI. Piusz pápa foglalkozik a Quadragesimo anno kezdetű enciklikája  65. pontjában.

²Laboremexercens szociális enciklika, 19.

³Szent II. János Pál a szegények iránti szeretetről a Solicitudoreisocialis szociális enciklikában ír, 42.

Kérjük felolvasni homília helyett Advent 1. vasárnapján 2014. november 30.