Miserend és hirdetések - Évközi 20. vasárnap

Napi harc /Mt 19,23-30/

Jézus ma arra tanít minket, hogy aki szívében túlságosan ragaszkodik a földi dolgokhoz, az nagyon nehezen jut be a mennyországba.

Elsősorban – tudjuk, a mennyei dolgokra kell figyelnünk. Persze mindez nem olyan egyszerű. Hisz a földön élünk, földi dolgokkal, kapcsolatokkal vagyunk körülvéve. Azonban az a legfőbb feladatunk, hogy nap mint nap harcoljunk, hogy túllássunk földi életünkön, földi dolgainkon. Hogy többre becsüljük lelkünk dolgait, igényeit.

Ma például eljöttünk e szentmisére – az időjárás viszontagsága ellenére. Az ilyen hétköznapi harcok mutatják, hogy mi valóban fontosnak tartjuk a lelkieket, a mennyeiket. Csak így tovább!

Kérdezni /Mt 19,16-22/

Imádkozni mindannyian tudunk és szoktunk is. Több imádságot el tudunk mondani fejből, sőt talán saját szavainkkal is el szoktuk mondani Istennek örömeinket és bánatainkat. De még ezt is lehet tökéletesíteni!

„Mester, mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?” – kérdezte valaki Jézust az előbbi evangéliumban. Mennyivel jobb lehet az imánk, ha nem csak beszélünk az Istenhez, elmondunk neki valamit, de kérdezünk is tőle: mondd, Uram, mit tegyek; hogyan csináljam...

Ma ezt tanuljuk meg.

Nagyboldogasszony

Nagyon sok szép és tartalmas gondolatot hallhatunk mindannyian a délelőtti szentmisében, akik részt vettünk a nagyboldogasszonyi búcsún Szentkúton. Csupán egyet szeretnék most kiragadni, s azon elmélkedni. A miséző lelkiatya többek között arról beszélt, hogy ki is számít vallásosnak, mit jelent vallásosnak lenni. Ő így fogalmazta meg: „az a vallásos ember, aki állandóan ápolja az Istennel való kapcsolatát”.

Ma a mennybe fölvett Szűzanya áll előttünk példaként, akiről a szó legszorosabb és legteljesebb értelmében elmondhatjuk: ő igazán vallásos volt. Hisz ő az Istennel való kapcsolatát a lehető legtökéletesebben ápolta. És az ő mennybevételének köszönhetően elmondhatjuk: az ő vallásossága nem múlt el, hanem immár örökké tart: ott van az Istennél az ő országában és állandóan kapcsolatban van az Istennel – állandóan értünk imádkozik.

Szombatonként és minden Mári ünnepen – már néhány éve – a szentmiséink mindig a Mária oltárnál vannak. S ez a Szűzanya szobor itt templomunkban egészen különleges ábrázolásmódban van megformálva. Letekint ránk. És úgy gondolom, kimondottan aktuális ez a kifejezésmód ezen a mai napon. Hisz Mária már a mennyben van, de onnan állandóan letekint ránk, miközben az Istennél van, hozzá imádkozik. Szűz Mária a mennyben is mindig imádkozik. Nem csak jelképesen a szoborban, hanem a valóságban is – a mennyben. De vajon mit is imádkozhat Mária? Napi 24 órán, heti hét napon, egy örökkévalóságon keresztül – mit mondhat az Istennek? Miért imádkozhat? Hisz Szűz Mária nem Isten, hanem ember – így ő is tanult, megtanult imádkozni – ugyanazokkal az emberi szavakkal, mint mi. Mit tud annyit imádkozni – emberi szóval? Szűz Mária állandóan értünk könyörög az Istennél – ezt mutatja ez a szobor is. Állandóan – nem csak, mikor kérjük őt, hanem állandóan. És akárhányszor ránézünk a Szűz Mária szoborra, ő mindig mutatja: érted imádkozok - szüntelenül. S milyen jó a sok rohanás közepette is ránézni egy-egy ilyen szoborra, vagy egy magasan álló templomra. Tegyük meg mi is: pillantsunk rá, s álljunk meg gyakran. Ha csak egy pár-, vagy akár fél percre is.

Isten, és a Szűzanya állandósága segítsen minket ebben a törekvésben, hogy gyakran érezzük Szűz Mária közbenjárását, oltalmát, s hogy példáját követve mi is eljuthassunk oda, hol már nem jelképeket, szobrokat látunk, hanem magát az állandó, örök fölségű, mindenható csodálatos Istent az ő szentjeiben.

Életbevágó /Mt 18,21-19,1/

Ahogy Péter a felebarátnak való megbocsátásról kérdezte Jézust, ő egy-, a mennyországról szóló példabeszéddel válaszolt. Első hallásra nem függ össze a kettő.

Jézus szavai szerint azonban az egymásnak való megbocsátás nem egy mellékes dolog, mely fontos, de nem életbevágó. Éppen ellenkezőleg. Azért válaszol Péter kérdésére „mennyországi” hasonlattal, mert az oda való bejutásnak a megbocsátás az egyik alapja. Anélkül lehetetlen oda bejutni. Ezt maga Jézus, az Isten tanítja.

Áldd meg, Istenem, ellenségeimet /Mt 18,15-20/

Mától újra minden egyes nap részt vehetünk a szentmisén, melyben a Szentírás által naponta tanulhatjuk az istenes dolgokat.

Ma elsősorban az ellenségszeretetre, rosszakaróink szeretetére tanít Urunk. Sajnos mi, emberek sokszor teszünk rosszat egymásnak: mások nekünk, és mi a másiknak. Néha rosszakaratból, máskor önzőségből, megint máskor fegyemetlenségből.

Egyházunk egyik szent vértanúja (Karl Leisner) naponta elmondott egy röpimát, mely gyökeresen megváltoztatta magatartását rosszakarói iránt. Így szólt az ima: „Áldd meg, Istenem, ellenségeimet!” Szoktunk mi is imádkozni rosszakaróinkért, ellenségeinkért? Ha szeretnénk – Jézus szavai szerint – őket is szeretni, ez az első lépés.