Hát akkor ki? /Mt 19,23-30/

„Hát akkor ki üdvözülhet?” – kérdezték az apostolok Jézus kemény szavait hallva. Pedig Péter és a többi apostol tényleg mindenüket – családjukat, előző életüket, munkájukat, otthonukat – elhagyva követték Jézust, a legszorosabb munkatársai lettek Jézusnak, de mégsem lehettek biztosak abban, hogy üdvözülnek, hogy a mennybe jutnak. S ezeket hallva – ha komolyan gondoljuk életünket – mi is feltehetjük a kérdést: akkor ki üdvözülhet?

Saját erejéből tényleg senki. Ugyanis nem vagyunk képesek teljesen bűn nélkül élni, mert mindannyiunkban ott van megromlott emberi természetünk, ami miatt sokszor nem egyezik a vágyunk és az akaratunk – ezért követünk el bűnt. Mégis van, aki üdvözülhet: az, aki kudarcai ellenére sem esik kétségbe, mert mindenek felett bízik Isten jóságában és Isten irgalmában.

Miserend és hirdetések - Évközi 20. vasárnap

Nagyboldogasszony

Nagyboldogasszony, a Boldogságos Szűz Mária mennybevételének napja és ünnepe. Keveset tudunk erről az eseményről – nem ismerjük a  körülményeit, pontos részleteit. Amit azonban tudunk biztosan, azt ünnepeljük: Szűz Mária „földi életpályája befejezése után testével, lelkével felvétetett a mennyei dicsőségbe” (MD). Nem tudjuk, hogy pontosan mi történt Mária élete végén, hogyan is történt a mennybe való felvitetés. Azt azonban tudjuk, hogy Szűz Mária élete a mennyben teljesedett be. A menny az ő életének mintegy következménye volt (Horváth István Sándor). S így biztosak lehetünk abban is, hogy Szűz Mária halála, vagy elszenderülése nem valamiféle törés volt élete végén, nem valami teljesen új, teljesen más, hanem éppen ellenkezőleg. Szűz Mária mennybevétele éppen hogy a folytatása volt földi, de mindvégig istenes életének.

Aki az Istennel él a földön, annak a halállal nem egy teljesen új élet kezdődik, hanem a már itt megkezdett élet tökéletes beteljesedése. Az öröm, a béke, a boldogság, a szeretet teljessége. Aki viszont Isten nélkül él, az a halál után sem jut el az Istenhez, nem éli meg a végtelen boldogságot, a beteljesedést. Abban egy örökkévalóságon át megmarad a már soha ki nem elégíthető vágy a boldogság után – de a legkisebb remény nélkül. Az örök kárhozat ugyanúgy az ember, de az istentelen ember éföldi letének folytatása, következménye. S annak a halál nem valamiféle vég, mikor mindennek vége. De a véget nem érő fájdalom, gyötrődés és szenvedés kezdetet, beteleljesülése – a legkisebb enyhülés nélkül. Isten mentsen meg minket ettől.

Ma délelőtt egy falumbeli jó ismerősöm temetésén vettem részt. S a mai ünnep fényében a temetés alatt arra gondoltam, hogy a nagy fájdalom és gyász mellett minden hívő ember halála egy örömünnep is. Mert a halál nem a vég, hanem „csak” egy átmenet a földiből az örök életbe. S ha valaki igazán hívő – nézzük csak a Szűzanya példáját –, akkor ez a nap nem gyászként, de ünnepként marad meg bennünk. Mert valójában az is. Hisz olyankor a hívő ember eléri élete célját: Istent, az üdvösséget.

Éljünk állandóan az Istennel, őt keressük, s különösen ma, az ő Szent, mennybe fölvett Édesanyjának ünnepén imádkozzunk, hogy olyan életünk és olyan halálunk legyen, melynek következménye és folytatása az itt megkezdett istenes élet véget nem érő beteljesedése.

Ma újra tekintsünk fel templomunk mennyezetére, ahol a mai nap eseményét és történését szemlélhetjük. S e gyönyörű freskót látva szítsuk fel szívünkben a vágyat, hogy mi is oda fel, a szent városba, a mennyei Jeruzsálembe vágyódjunk. S ha bármilyen nagy gond, nehézség vagy harc terhe erőt vesz rajtunk, mindig, gyakran nézzünk fel oda, lebegtessük meg szemünk előtt a célt, mely azoknak osztályrésze, kik az Istenért mindenre képesek. Imádkozzunk és énekeljünk gyakran a mennybe fölvett Nagyboldogasszonyunkhoz:

„Szűzanyám, Hozzád akarok menni, hogy az égben ott legyek Veled.

Jól tudom bár, hogy odakerülni szenvedések nélkül nem lehet.

Jó Anyácskám, nyerj nekem kegyet, hogy szenvedjek Jézussal s Veled.

Szűzanyám, Hozzád akarok menni, vedd magadhoz mennybe gyermeked!”

Helyettesítés

Szabadságon vagyok, az óvari illetve a zsélyi lelkiatya helyettesít:

Jókay Lukács - Óvár: 047 4879 198; 0908 880 66;

Hanzen Erik - Zsély: 0907 417 172;

Gyuszi a.

Miserend és hirdetések - Évközi 16. vasárnap

Oda - vissza /Iz 26,7-9. 12. 16-19/

Ma is folytatjuk Izajás próféta könyvének felolvasását a napi olvasmányban. A próféta nem a levegőbe beszél, hanem saját élettapasztalatát mondja el úgy, hogy közben az Isten szavát közvetíti: „Uram, te adsz nekünk békességet, hiszen minden a te műved, ami velünk történt. Uram, a szorongatásban téged kerestünk, imát suttogtunk, amikor fenyítettél minket.” Nem csak mélységes, de legalább annyira reménytkeltő szavak is egyaránt – melyeket jó, ha újra és újra olvasunk.

Imádságkor gyakran nyúljunk a Szentíráshoz – mert azon keresztül nem csak Isten szól hozzánk, de mi is szólhatunk Istenünkhöz.

Miserend és hirdetések - Évközi 15. vasárnap

Ministránsaink egy nyári délelőtt

Többet kaptunk /Mt 11,20-24/

Jézus azokat a városokat figyelmeztette, amelyekben a legtöbb csodát tette, ahol a legtöbbet tevékenykedett. Ugyanis ahol Isten többet működik, ott az ő kegyelme is bőségesebben árad, s ézért akiknek ebből több kijut, azoktól több is várható el. Egyszóval nekünk, akik gyakrabban itt vagyunk Istennél, még jobban kell hozzá közelítenünk, hasonlítanunk, mint másoknak.

Ezen legyünk.

Szemben /Mt 10,16-23/

„Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” Jézus ezekkel a szavakkal előre megmondta, hogy az őt követőknek számítaniuk kell arra, hogy a keresztény élet sok veszélyt, nehézséget és kísértést hoz magával. S talán már mindannyian tapasztaltuk életünkben, hogy ha valami jó dolgot teszünk, akkor mindig valami akadályba ütközünk. De éppen ezek az akadályok, ezek a farkasok jelenthetik azt, hogy tényleg jó úton vagyunk, hogy mi tényleg az Úr nyájának juhai vagyunk.

„Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül” – fejezi be Jézus. Egy másik mondás pedig ezt teszi hozzá: „Dum spiro, spero – Amíg élek, remélek.” Ezek a szavak vezessenek és bátorítsanak minket a mindennapok harcaiban.