"Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost" /Mk 9,2/

Biztos, mindannyian tudjuk, mit jelent irigynek lenni. Sok mindenre és sok mindenkire tudunk irigykedni. De ez nem csak úgy jön, hanem kell ehhez ez bizonyos fokú érdekeltség is. Egy idős néni talán nem irigyli meg a fiatal új autóját, vagy mobilját, mert őt az „nem vonzza”, nem érdekli, nem izgatja. Akkor jön az irigység jobban elő, ha két embernek azonos, vagy hasonló az érdeklődési köre.

Minket, keresztényeket, katolikusokat nagyon finoman fogalmazva is az Isten iránt való „rajongás” kell, hogy vonzzon, érdekeljen és izgasson. Így a mai evangélium eseményei iránt sem maradhatunk közömbösek. Mondhatnánk, irigykednünk kell Péterre, Jakabra és Jánosra, hogy ilyen csodálatos dolgot láthattak. Pár percig, vagy talán csak másodpercig egy csoda szemtanúi lehettek. Ha tényleg rajongunk Istenünk iránt, mondhatjuk: „de jó is lehetett nekik…” S ez való igaz. Biztos, hogy nagyon jó lehetett nekik, ha Péter ott akart maradni.

De ennél nagyobb csoda történik minden szentmisén. Igaz, ez a csoda nincs hatással érzékszerveinkre. Nem látunk mást, csak egy kis fehér ostyát, amely nem lesz hirtelen ragyogó fehér. De ez a csoda ugyanúgy mély nyomot hagyhat bennünk is, mint az apostolokban, erőt adhat, hogy a kétség óráiban ebből meríthessünk. Ha hittel és tiszta szívvel veszünk részt benne.

Akkor Jézus Pétert, Jakabot és Jánost választotta ki, hogy részük legyen a csodában. Ma minket, ha elmegyünk a szentmisére. Töltsük a mai napot úgy, hogy hasonlóan, ahogy mi az apostolokra, ránk is úgy irigykedjenek az emberek, kik ezt a mai csodát, a szentmise csodáját nem élték át.