2011. március 5., szombat

évközi idő kilencedik vasárnapja

Elég kemény szavak vannak a mai evangéliumban. Jézus ugyanis azokról beszél, akik látszólag az ő tanítványai voltak. Róluk mondja: nem jutnak be a mennyek országába. Sőt, gonosztevőknek nevezi őket. Nem azokat, akik nem követték őt, akik nem hallgatták tanítását, hanem pont azokat, akik a tanítványai voltak, akik hívők voltak – legalább is látszólag, legalább is kívülről, az emberek szemében. 
Ezt a mai evangéliumi részt így fordíthatnánk le korszerű, mostani nyelvre: „Ebben az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: A mennyek országába nem jut be mindenki, aki azt mondja nekem: „Istenem, Istenem!“ Csak az, aki mennyei Atyám akaratát cselekszi. Azon a napon sokan mondják majd: „Istenem, Istenem! Hát nem a te házadba jöttünk el minden vasárnap? Nem hozzád imádkoztunk minden reggel és este? Nem téged hívtunk Istenünknek? Nem téged kértünk a nehéz időkben?“ Én akkor kijelentem majd nekik, hogy nem ismertelek soha titeket. Távozzatok előlem, gonosztevők.“
Sokszor ugyanis a pogányok, akik nem hisznek Istenben, akik nem járnak templomba, nem imádkoznak, éppen ezt vágják a fejünkhöz: „Nézd, templomba jár, és hogyan él?” Sokan épp a mi rossz példánk miatt hagynak fel az Istennel, az Isten házával, mert mi nem úgy élünk, ahogy Isten megköveteli, és ahogyan azt „elvárják az emberek”. Persze a legfontosabb az, hogy Isten mit „vár el tőlünk”, és nem az, amit az emberek. De higgyük el, ha úgymond Istennek megfelelünk, sokkal kevésbé fognak minket megszólni vagy rágalmazni az emberek, mert az „istenes élet” a profán világban is jó életnek, tisztességes, becsületes életnek számít.
Valóban hétről hétre halljuk az isten szavát, mikor eljövünk a szentmisére. Naponta többször halljuk az Isten szavát, mikor lelkiismeretünkön keresztül szól hozzánk. Gyakran halljuk az isten szavát, mikor embertársainkon keresztül szól hozzánk. Ne hagyjuk elmenni ezeket a szavakat csak úgy a fülünk, pontosabban a szívünk mellett. Hisz a vallásunk, a hitünk nem egy teoretikus, elméleti vagy elvont tanítás, hanem a mi hitünk elsősorban élet. Istennek tetsző élet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése