Tegnap a szentmisén való állással foglalkoztunk, amely éberségünket és készségünket fejezi ki megtenni Isten akaratát. Az imádkozó ember testével-lelkével a földről az ég felé emelkedik. Ma egy másik testhelyzetről, az ülésről szeretnék pár rövid gondolatot szólni:
Újra a Szentírást kell alapul vennünk. Magáról Krisztusról, még a gyermek Jézus olvashatjuk Szent Lukács evangélistánál: „És történt, hogy három nap múlva megtalálták őt a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezte őket.“ /Lk 2,46/ Vagy hasonló módon megtaláljuk ugyanennél a szentírónál: „Volt Mártának egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait.“ /Lk 10,39/ Amikor ülünk tehát, elsősorban nem mi imádkozunk, nem mi beszélünk Istenhez, hanem hallgatjuk az ő szavait. Az ülés eszerint a befogadó és a szemlélő hallás magatartását jelképezi és segíti elő. Az Úr tanítványának alapvető magatartása ez. Az ülő ember általában képes minden figyelmét arra összpontosítani, amit hall, így nyugodtan tud az elhangzott szavakról elmélkedni.
Ezért ülünk, Krisztusban szeretett testvéreim, az olvasmányok, vagy a prédikáció alatt: hogy összeszedetten, belső lelki csendben minden figyelmünk az Úr igéjére irányuljon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése