2012. január 5., csütörtök

Vízszentelés vízkereszt ünnepére

A vízszentelés szertartása:

A bűnbánati cselekmény helyett. A misekezdeti üdvözlés után ezekkel vagy hasonló szavakkal fordul a pap a néphez:

Kedves Testvéreim! Könyörögve kérjük Urunkat, Istenünket, hogy áldja meg ezt a vizet, amit keresztségünkre való emlékezéssel akarunk magunkra hinteni. Ö, a mi mennyei Atyánk, segítsen minket kegyelmével, hogy a tőle kapott Szentlélekhez hűségesek maradjunk.

Rövid szünet után a pap összetett kézzel folytatja:

Mindenható örök Istenünk! Te azt akartad, hogy az életforrásul és tisztulásunk eszközéül rendelt víz lelkünket is tisztára mossa, és az örök élet ajándékával ékesítse. Kérve kérünk, áldd meg † ezt a vizet, amelyből, Urunk, ezen a te napodon akarunk erőt meríteni. Fakaszd bennünk újból kegyelmed vízforrását, és védj meg minket általa minden testi-lelki bajtól, hogy megtisztult szívvel mindig közelebb jussunk hozzád, és elnyerhessük tőled üdvösségünket. Krisztus, a mi Urunk által. - Ámen.


A következő könyörgéssel áldja meg a pap a sót:

Könyörögve kérünk, mindenható Istenünk, hogy atyai jóságod áldja meg  ezt a sót. Te parancsoltad Elizeus prófétának, hogy sót keverjen a vízbe, és így adjon a víznek termékenyítő erőt. Kérünk, Istenünk, hogy akárhová is hintik ezt a sóval vegyített vizet, távozzék onnan a gonosz lélek minden cselszövése, és Szentlelked jelenléte őrizzen meg minket mindenkor. Krisztus, a mi Urunk által. - Ámen.

A pap a sót a vízbe keveri. Azután meghinti önmagát, a segédkezőket, majd az egész népet.
A székhez visszatérve összetett kézzel mondja:

Tisztítson meg minket bűneinktől a mindenható Isten és a szentmiseáldozat bemutatásának érdeméből tegyen minket méltóvá, hogy asztalánál ülhessünk mennyei országában. - Ámen.

A Gloria következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése