2012. február 26., vasárnap

Egyházmegyei kormányzónk levele nagyböjt első vasárnapjára

Négy rendszert élt meg, de köpönyeget egyszer sem váltott... 
Kedves testvéreim, a nagyböjt kezdetén közösen gondolkodjunk el egy férfi életén, akire az ének szavai alkalmazhatók: “Egy kabátom van már néhány tél óta / a szélben benne járok./ Van rajta néhány lyuk, azonban szeretem, / nem kellett kifordítanom…” 
Szerencsére nem celebről van szó, hanem egyéniségről. Észrevétlenül rejtett életet élt, ezért még a halála után is keveset tudunk róla. Egy ember, pap, püspök (a Nagyszombati apostoli kormányzóság segédpüspöke volt), de elsősorban a legszebb cím hordozója: Isten szolgája Michal Buzalka, vértanú. Az „Isten szolgája” cím azt jelenti, hogy boldoggá avatásra jelölt.
Az egyházmegyei folyamat időszaka befejeződött, jelenleg Róma végleges határozatát várjuk. Egyházmegyénk gyöngyszeme és kincse, akit az egyházmegyék felosztásakor kaptunk (a Selmecbánya melletti Antolból származik), ebből kifolyólag, hivatalosan „köszöntjük“ őt egyházmegyénkben. 
Alkalmas ezt a nagyböjti idő kezdetén megtenni, hiszen sok mindent tanulhatunk tőle. Már a püspöki jelszava is: „Kereszt által a fényhez“, nagyböjti és húsvéti szellemben hangzik. Előbb szeretném az életét röviden bemutatni. (Aki többet szeretne róla tudni, vegye kezébe az életrajzát, amely kritikus és nem fennkölt. Harcokról, küzdelmekről szól és arról, hogy senki sem „esik“ az égből a földre szentként.)
Aztán szeretnék megállni életének különböző lényeges eseményeinél. Külön kihangsúlyozva azt, hogy négy rendszert élt meg, de az Istenhez, a keresztény értékekhez és saját magához hű maradt és köpönyeget egyszer sem váltott. Végül szeretném elkerülni a félreértéseket és kifejezni mély tiszteletemet azoknak, akik talán köpönyeget váltottak, de képesek voltak őszinte bűnbánattal a nyilvánosság előtt is kifejezve, a köpönyeget levetni és Krisztusba öltözni. Az ilyeneknek becsület és tisztelet jár. 
Michal Buzalka (1885 – 1961) a Selmecbánya melletti Szentantalon (Antol) látott napvilágot. Mint gyermek és ifjú, ennek a településnek egy családjában és plébániaközösségében formálódott, majd elindult a saját életútján. Életkörülményei nem voltak eszményiek és összetűzésektől mentesek. A szemtanúk állítása szerint szegény, azonban mégis boldog családban nőtt fel.  
Michalra nagy hatással volt František Richard Osvald katolikus pap, aki a Buzalka családdal ápolt közeli kapcsolatot, amikor a mai Podhorie településen szolgált. Michal bérmaszülője lett és élete végéig az ő lelki vezetője és tanácsadója volt. Kapcsolatukat levelezés őrzi, amely nem maradt fenn számunkra teljes egészében, de a meglévő levelekből sok mindent megérthetünk. Az említett lelkiatya, Michal barátja lett. Szerette őt, az igazságra tanította, és a jóra buzdította. Amikor Michal az Esztergomban végzett tanulmányai kapcsán az igényességre panaszkodott, Osvald ezt írta neki: „Látod, Misi, igazam volt, amikor azt mondtam Neked, hogy Esztergom nem Selmec, ami a tanulmányokat illeti. Más kitűnni a kevesek között és más a sokak között, valamint megfelelni a professzorok követelményeinek.“ Nem feledkezett meg azonban a buzdításról és az útbaigazításról sem: „ Misikém, te csak soha ne képzelődj arról, hogy ha pap leszel, úr leszel, ez aztán csúnya készülődés lenne a papságra. De kérd az Úristent, hogy örömmel szolgáld a lelkek üdvét bárhol, bármilyen rangban és akkor leszel igazán úr, mert hatalmas erővel fogsz uralkodni az elégedetlenség rossz szelleme felett, amely a leginkább kísérti a papot.“ 
Michal pap lett, majd püspök a Szlovák Állam idején. Érzékeny természetének, Mons. Burzio vatikáni nunciushoz fűződő személyes barátságának, a kereszténységhez való hűségének és XII. Piusz pápa figyelmeztetéseinek köszönhetően, kiérezte azokat a veszélyeket, amelyek a Szlovák Államra leselkedtek. Lázított, riadót fújt, védelmezett – óvta a szlovák nemzetet és mindazokat, akik az ország  területén éltek. Megemlítem a püspökökhöz írt levelét, amely 1944. december 3-án íródott és A négy püspök levele néven került az újkori történelembe. Ebben a levélben figyelmezteti az akkori köztársasági elnököt, dr. Jozef Tisot: „Legméltóságosabb köztársasági elnök úr, alulírott szlovák püspökök előzetesen Nyitrán találkoztunk és most korunk  különféle nehézségeiről tárgyalunk... Ezekből a dolgokból kifolyólag nyilvánvaló, hogy nagy csapás jön az Egyházra és a papságra, ezért sürgősen kérjük Őexcellenciáját, hogy minden erejével fékezze meg a kitelepítést. (Szlovákia lakóinak, különösen a zsidók bántalmazásáról volt szó.) Ha ez a valóságban lehetetlen volna, könyörögve kérjük, mondjon le elnöki hivataláról, hogy a felelősség ezért a katasztrófáért ne Őexcellenciáját, az Egyházat és a papságot terhelje. Nagy örömmel ismerjük el  Őexcellenciája népünk javára végzett érdemeit és minden ügyében tanúsított  jószándékát...“ 
Alulírott: nagyméltóságú Karol Kmeťko érsek, Andrej Škrábik besztercebányai püspök, Michal Buzalka címzetes püspök, Eduard Nécsey címzetes püspök. 
Ahogy hallottuk, a püspökök nem maradtak csendben, hanem kihangsúlyozták az Egyház tanításának néhány irányelvét: magának a népnek az egyetértése a választások alkalmával, nem elegendő ahhoz, hogy helyesnek minősüljön az államhatalom mindennemű intézkedése ; jogtalanság esetén nem lehet hallgatni és az igazságtalansággal szembe kell szállni; ha a rossz hatalmas méreteket ölt, nem ad felmentést a kisebb rossz választásának módszere.
A nácizmus és a II. világháború borzalmasan tragikus tapasztalataiból, amelybe a Szlovák Állam is belekeveredett, ma is ez a figyelmeztetés következik: Felelősségteljesen szükséges mérlegelni, kire adjuk szavazatunkat a választásokkor, és egyidejűleg ébernek kell lennünk, hogy a hatalom – legyen az bárki kezében is – ne törjön meg és ne kábítson el minket. 
A kommunista rendszer Michal Buzalkát veszélyes gonosztevőnek tartotta. Ennek alapján viselkedtek vele a  börtönőrök is. Az ellene hamisan kitervelt perekről első alkalommal 1951. február 12-én tudott írásos hírt adni. Ebben beszél  a hitéről és szeretetéről és arról, hogy nem törték meg őt, nincs elkeseredve és továbbra is szeret. A börtönből ezeket írta: „ A mai nap fényében,  augusztus első vasárnapján,  amely Jézus és Mária Szentséges Szívének van szentelve, kivétel nélkül, mindnyájatokat őszinte szívvel köszöntelek és kérlek benneteket, adjátok át forró és őszinte  üdvözletemet a mi egész  családunknak és a környékbelieknek is. Úgyszintén így köszöntöm ismerőseimet, barátaimat, de legfőképpen a helyi és a környékbeli papságot. Szerény imáimat gyakran ajánlom fel a lelki és testi egészségért és az emberek nyugalmáért, békéjéért....“ 
Semmilyen embertelen lelki és testi gyötrelem nem volt képes megtörni szeretetét. Hűen püspöki jelszavához „Per crucem ad lucem” – „Kereszt által a fényhez” mindenkit szeretett. Azokat is, akik a kínszenvedés keresztjére szegezték… 1958-ig volt börtönben, majd száműzetésben. 1961. december 7-én halt meg a dél-csehországi Tábor városában. Mindvégig hűséges volt. 
Életéből a következő tanulságot is magunkkal vihetjük: A jövőben biztonságosan csak Krisztus keresztje által járhatunk. Más utakat ne keressünk, mert zsákutcába jutunk. Krisztuson kívül másra ne építsünk, mert akkor homokra építünk. Isten szolgájának élete azt üzeni nekünk, hogy Isten, Krisztus keresztjével mindent elmondott nekünk, ami a szívén volt. Most válaszra szólít és választ vár tőlünk… Michal Buzalka úgy válaszolt, hogy a vértanúságban saját magát ajándékozta oda... 
Levelemet egy modern énekkel kezdtem, amely a köpönyegforgatásról szólt, most a Szentírás szavaival fejezem be. Ha Isten szolgájára, Michal Buzalkára gondolunk, elmondhatjuk: Ezek a mi atyáink és igaz pásztoraink, akik minket, a sötétségben élőket elvezettek az élet fényességére... Abban az időben a  nép vezérei lettek és nagy bölcsességgel tárták a nép elé a szent tanítást. (vö. Sir 44, 1-4) 
Kedves Testvéreim, akik a Besztercebányai egyházmegye hívei vagytok, áldott nagyböjti szent időt kívánok nektek és imáimban is megemlékezem rólatok. Viszont kérem a ti imáitokat is. E levélhez csatolom az Isten szolgája, Michal Buzalka boldoggá avatásáért írott imát. Nagyon örülnék, ha ez az ima egyházmegyénkben elterjedne. 

IMÁDSÁG MICHAL BUZALKA PÜSPÖK ATYA
BOLDOGGÁ  AVATÁSÁÉRT 
Mindenható  Istenünk, Te kiválasztottad szolgádat, Michal Buzalkát, hogy a Te dicsőségedre és az Egyház javáért szenvedjen. Bebörtönzött, megalázott, leköpdösött, a nevetség tárgyává tett szolgád mély alázattal viselte ezt a sorsot. Szlovákia határain túl fogadta a Te kezedből a szenvedés kelyhét. Külsőleg semmi sem látszott rajta a főpapi méltóság jegyeiből, hasonlóan Jézus Krisztushoz, amikor a Kálváriára kísérték, de a bensejében Te sugároztál, Istenünk. Kérünk Téged, dicsőítsd meg szolgádat, Mihályt, hogy oltárra emelve, az egész Egyházban tisztelhessük. Boldoggá avatásáért könyörgünk Hozzád, Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. 
Marián Bublinec
 
Kérem felolvasni 2012 Nagyböjt 1. vasárnapján, homília helyett

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése