Megáldottuk az új tüzet kérve, hogy Isten „mennyei vágyakra gyújtsa föl a szívünket”. Feldíszítettük és meggyújtottuk a húsvéti gyertyát. Az Alfa, az Omega s az évszám mind-mind azt jelképezik, hogy Isten az örökkévalóság Ura, maga az Örökkévaló, kinek nincs kezdete, s nincs vége. Az öt tömjénszem Krisztus sebhelyeire emlékeztet, melyek állandóan őriznek és védenek minket. Rengeteg jelkép, melyet nélkülözhetetlen megértenünk és szemünk előtt tartanunk. Hisz „ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre.” Most a jelképek azok, melyek az örök húsvétot előre vetítik nekünk.
Krisztus világossága. Ez volt az első szó, amely ezen az éjszakán elhangzott ebben a templomban. Krisztus világossága. Istennek legen hála – válaszoltuk. De hisz erre a csodálatos tényre, eseményre, felszólításra szinte nem is tudunk mit válaszolni. Mi mást mondhatnánk? Mikor Krisztus az életét, az istenségét feláldozva meghalt borzalmas körülmények között a kereszten, harmadnapra pedig feltámadt csak azért, hogy nekünk megnyissa a mennyet! Mit mondhat erre a bűnös ember? Mit mondhatunk mi, bűnösök? Mit? Talán jobb lenne, ha szótlanok maradnánk, ha semmit sem mondanánk. Vajon mit válaszolhatunk az Isten végtelen szeretetére? Talán mindannyian érezzük, hogy most szólni kell, de szólni nem lehet.
Szent Ágoston: „Ha kimondani képtelen vagy, és hallgatnod sem szabad, nem marad más, mint hogy ujjongj!”
Ujjongva énekeljünk mi is ezen a szentmisén, s majd a feltámadási körmenetben is, melyben gyertyáink és szívünk világosságát visszük el oda is, ahol még talán a sötétség az úr.
Krisztusban szeretett testvéreim! Íme, Krisztus világossága! Istennek legyen hála!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése