Képzeljük
el: Évekig együtt élünk egy emberrel, aki nagy bizalmasunk, akivel mindenről
beszélhettünk, mindenről, amitől félünk, amit várunk, amire vágyunk… és aztán,
egyszer kiderül, hogy ez az ember egyáltalán nem ért meg, sőt, sosem értett
meg, és esze ágában sincs, hogy közös utat járjon velünk… ez bizony keserű és
megrendítő.
Jézus
megtapasztalta ezt tanítványaival, és sajnos egyre többször tapasztalja ezt
velünk is. És mégis – pedig ezt már alig lehet érteni –, mégis változatlanul szeret bennünket. S ez a
mi hatalmas szerencsénk. Nagyobb szerencse ez, mint ha megnyernénk a
főnyereményt a lottón. Hogy Jézus Krisztus nem szűnik meg minket szeretni akkor
sem, ha esetleg valami olyat kérünk tőle, ami egyértelműen rámutat: Nem
értettük meg egyetlen szavát sem. Ezt tette a mai evangéliumban Jakab és János,
s úgy gondolom, nem hazudok, ha azt mondom, sokszor mi is hasonlót kérünk
Istentől.
De a
mai szentmise fő könyörgése, melyet a szentmise elején imádkozunk, segíthet
nekünk felfedezni, mit is kell kérnünk Istentől ahhoz, hogy helyesen kérjünk,
hogy kifejezzük: valóban értjük őt, az ő szándékait, gondolatait. Nem tár elénk
hosszú litániát ezzel kapcsolatban, nem fogalmaz meg minden kérést, amit
esetleg „szabad”, s kell kérnünk. A liturgia soha nem bőbeszédűséggel akarja
megnyerni Isten tetszését, ezért a liturgikus imádság mindig relatíve rövid. E
könyörgés egyetlen mondatában is benne van szinte minden, ami szükséges. Így
imádkozzuk: „Mindenható, örök Isten, add, hogy mindenkor készséges akarattal és
őszinte szeretettel szolgáljunk neked!” Készséges akarattal, és őszinte
szeretettel. S talán éppen ez a két dolog, lehet a kulcs a „jó gyümölcshöz” –
eredményes kéréseinkhez.
Készséges
akarat. Ha az életben valamit nagyon akarunk, akkor képesek vagyunk azért nem
kis áldozatot hozni. Nincs ez másként a lelki életben sem! Ha (örökké) boldogok
akarunk lenni, tudjuk, Isten parancsai szerint kell élnünk. De ez sokszor
nehéz, sokszor lemondásba, áldozatba kerül. De ha van készséges akaratunk,
akkor képesek vagyunk bármiről lemondani, képesek vagyunk meghozni bármilyen
nagy áldozatot. Készek-, készségesek vagyunk bármire.
Őszinte
szeretettel szolgálni. Őszintének lenni sem mindig könnyű. Főleg nem olyan
emberekhez, akik elől van valami titkolni valónk, vagy ha van valami olyan
dolog az életünkben, amiért szégyenkezünk. De ha Istenhez őszinték vagyunk –
tehát megvalljuk minden bűnünket, s nem titkolunk el semmit, tiszta
lelkiismerettel állhatunk előtte.
Ez a
kettő: a készséges akarat és az őszinte szeretet minden bizonnyal segít nekünk
jobban megismerni Istent, s az ő tervét velünk. A Zebedeus fiúk kérték
Jézustól, hogy az ő jobbján és balján lehessenek a mennyben. De vajon akartak-e
ugyanúgy Jézus jobbján és balján lenni akkor, mikor a kereszten függött?
Ezen
a mai napon legyen szemünk előtt, hogy Jézussal akarunk tartani, mellette kell
lennünk nem csak a mennyei dicsőségben, hanem a keresztfán is a szenvedésben. S
ha nem is tudjuk, mit is kell kérnünk tőle az imádságban, bízzuk mindig
Istenre, hogy teljesítse-e kérésünket, vagy sem. Mert ő az, aki tudja, mire van
szükségünk, s mire nincs. Gyakran, talán napközben többször is juttassuk
eszünkbe, és juttassuk nyelvünkre a mai liturgia zsoltárának szavait: Kegyes
szemed legyen rajtunk, tebenned van bizodalmunk. Ismételgessük gyakran, hogy
valóban felfogjuk: ha Istenbe vetjük bizalmunkat, nem fogunk csalódni benne. S
tanuljuk meg: a liturgiában nem egyedül az jelenti az őszinte imádságot, ha
kimondjuk azt, ami bennünk van (ami a szívemen, az a számon), hanem a
fordítottja is igaz, fordítva is történhet: az Istentől kapott imádságot mondja
a szájunk, s ahhoz formálódik a szívünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése