2013. március 14., csütörtök

Tudva hinni /Jn 5,31-47/


Szent János apostolnak, kitől a mai evangéliumi részt is hallottuk a szimbóluma, jelképe a sas. Ugyanis a Szentlélek ihlette írásait, melyeket a Szentírásbók ismerünk magas teológiai szinten fogalmazta meg, szinte sasszárnyra kelnek szavai a teológia végtelen terében.
A mai evangéliumi rész is első hallásra nehezen érthető, de annál inkább gondolkodásra késztet. Szent János apostol minden bizonnyal mérnöki (teológiai) pontossággal adja vissza Jézus elhangzott szavait, melyek nem csak ez ember érzelmeire, de értelmére is mély hatással vannak. S ez is azt bizonyítja, hogy hitünk és vallásunk nem csak érzelmeken, szokásokon, de annál inkább meggyőződésen, érveken, s mindenekelőtt igazságon alapszik.
Éppen ezért igyekezzük ne csak elhinni a naponta felolvasott szentírási részeket, de gyakran elmélkedjünk, gondolkodjunk rajtuk, hogy elmondhassuk Szent Pál apostollal: Mi tudjuk, kinek hittünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése