Szent Péter és Szent Pál apostolok

Ha egy-egy ismeretlen személlyel találkozunk, akarva akaratlanul is rögtön kialakul bennünk egyfajta benyomás arról az emberről. Sőt, a legtöbbször ez már akkol kialakul bennünk, mikor az a másik még meg sem szólalt. Elég, ha meglátunk valakit, azonnal valamilyennek elkönyveljük. De mi szerint? Csakis a külseje szerint. Hisz senki lelkébe nem látunk bele azonnal, szavait még nem halljuk...csak a külső marad. A szemünk pedig sokszor becsap. Egyszer tökéletesebbnek látjuk a másikat, mint amilyen, máskor egyszerűbbnek, butábbnak.

Tegnap, mikor Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepére készültem, azon gondolkodtam, hogy ki is volt, hogyan is nézhetett ki ez a két nagy ember. Alacsony, magas? Talán szakállas, ápolt külsejű? Testes, vagy vézna? Nem tudjuk. Nincs róluk fényképünk... S az jutott eszembe, hogy ez milyen jó. Milyen jó, hogy nem ismerjük a külsejüket, mert így szemünk nem csaphat be, nem lesz valótlan benyomásunk róluk. Nem tudunk a külső szerint ítélni, ezért nem marad más, a lelki szépségüket kell megismernünk. Erre pedig tökéletes lehetőségünk van, hisz mind a ketten több írást, szent írást hagytak ránk. Így próbáljunk meg rólunk véleményt alkotni a mai olvasmány és szentlecke alapján, amit róluk, tőlük hallottunk.

Szent Péterről azt hallottuk, hogy éppen bilincsbe verve szenved az Úr igazáért. De az is egyértelmű, hogy még ezt a temérdek kínt, megaláztatást, nélkülüzést is bátran, emelt fővel, a végső célt látva elfogadja Istentől, s felajánla Istennek. Milyen erős jellem, nemes lélek, példaadó személyiség.

Szent Pál pedig saját magáról ír: Nemsokára meghalok. De a jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam. Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja. Micsoda lelkület lehetett benne? Ő tudta, teljesen az Isten akaratát teszi, mindenben az Isten tetszése szerint élt, s ezért biztosan reméli: Isten megjutalmazza őt az örök élette. Nem csinál magából álszentet, nem szerénykedik. Tudja, amit az Isten ígért, azt be is tartja.

Ezek szerint mrá lehet véleméynt alkotni. Ezek azok a mozzanatok, tulajdonságok, erények, amelyeket a szem nem lát meg. Ahogyan a kis herceg mondja Exsupery művében: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

Ma, a két nagy apostolfejedelem ünnepén nézzünk fel az ő lelki szépségükre, vegyünk példát lelki erejükről, s buzduljunk fel ránk hagyott írásaikon. Külsejük ismerete nélkül sokkal tisztábban, igazán valósághűen látjuk, milyenek is voltak ők valójában.

S e mai napból példát véve tanuljuk meg: Nem a külső a legfontosabb, annál sokkal nagyobb belső értékek vannak. Éppen ezért mi is elsősorban azon legyünk, hogy lelki értékeinket, lelki szépségünket megőrizzük. Nem csak azért, mert előbb-utóbb minden ember eszerint ítél majd minket, hanem mindenekelőtt azért, mert Isten sem a külsőt nézi: ő a lelkek legmélyébe lát, s azt nézi, szép-e a lelkünk. Tetsszünk Istennek, adjunk sokat lelki szépségünkre!