2013. július 13., szombat

Falunap Ipolyvarbón - prédikáció


Kedves ünneplő testvéreim! Ilyenkor, egy-egy nyári meleg szombaton általában a parasztember dolgozni szokott. Sőt, nem csak ilyenkor, de majdnem az egész évben a becsületes ember dolgozik, hogy meglegyen, ahogy mondani szokták, a betevő falat. Nem szükséges beszélni vidékünk és talán saját magunk gazdasági helyzetéről – mindenki tudja, mi az ábra. Ezért van az, hogy sokszor ki sem látunk a munkából, s éjt nappallá-, vasárnapot hétköznappá-, pihenést többletmunkává téve telnek napjaink, éveink. S így nem tudjuk megmutatni a férjünknek, feleségünknek, családunknak, barátainknak a szebbik oldalunkat, nehezen tárjuk ki lelkünk mélységének titkait, vágyait, érzéseit – egyszerűen nincs rá idő, nincs rá mód. Pedig kell, hogy legyen.
Kell az ünnep! – írja a nagy papköltő, Mécs László. S folytatja: „Kell az ünnep! hogy megálljon az a szörnyű hajsza, lárma; melyben szebbik emberséged fölfalja a gyár s a tárna!” Az ember képtelen megállás nélkül csak dolgozni. Mert ha nincs, ami föltöltse, felüdítse, amitől új erőre kapjon, akkor előbb-utóbb rosszul végzi. Ha nincs meg az ünnep, mikor hosszabb időre is leborulhatunk az Isten előtt, mikor elpanaszolhatjuk gondjainkat, s megadhatjuk Istennek a méltó dicséretet, egyszerűen elveszünk. Erre nem az Istennek van szüksége, hanem nekünk. Gyönyörűen tanítja egyik gyakran használt imánk a szentmisében: Istenünk, a mi magasztalásunk igaz, nem tesz nagyobbá téged, nekünk azonban üdvösségünkre válik. Gyökössy Endre, korunk nagy lélekismerője pedig nagyon frappánsan fogalmazta meg: „Aki nem tud leborulni, az előbb-utóbb kénytelen lesz kiborulni”. Kell az ünnep, hogy Istennel legyünk kicsit – kicsit többet, mint máskor; hogy egymással legyünk kicsit – kicsit többet, mint máskor; S ez a falunap is kiváló lehetőséget ad erre. Használjuk ki, s merjünk szólni most Istenünkhöz, merjünk szólni a szomszédhoz, akivel már rég nem beszélgettünk. Hallgassuk meg a rég nem látott, de innen származó ismerősünket; Legyen tényleg a mi napunk, falunk napja, falunk szeretetének napja.
Láttam a programban, hogy a focimeccs után több fellépő is lesz a szabadtéri színpadon – néhányan már itt is vannak velünk. Isten hozott titeket! De miért, minek jönnek, jöttek? Azért, mert a kultúra, őseink hagyománya rendkívül fontos kulturális és lelki élményt adhat mindannyiunknak, s amellett, hogy ma – mivel nem dolgozunk – testünk pihen, éppen a színvonalas fellépőknek köszönhetően szellemünk is felüdül. Mert a szép, a jó, a kellemes nyugtatja, üdíti, boldogítja és egyben feltölti az ember szellemét. Több hagyományőrző csoport jön, akik bemutatják majd, hogy őseink milyen jól, szépen és méltón tudták a pihenés idejét kihasználni.
És még egy dolog. A zene. A szép zene. A népzene, amit szintén sokat hallhatunk majd délután. Ki nem fejezhető, mit tesz a szép zene az emberrel. Hogy mennyire bőségesen el tudnak árasztani minket a gyönyörű dallamok – melyek elődeink szívének öröméből, vagy épp bánatából fakadtak, melyek elgondolkodtatnak, de ugyanúgy felettetik bajainkat. A zene nemesíti a lelket, a szellemet! Ugyancsak Mécs László szól hozzánk, ismerve minden művészet közül a legkiválóbbat, a zenét:
Most füleddel, mit süketté vert a munka zűrzavarja,
Szívj zenét, hogy színesüljön lelked őszi bús avarja,
S nyílni fognak benned édes, testvér-hívó, tiszta rózsák!
Senki nem gyilkolt még embert, hallgatván a furulyát!
Igen, a szép zene, s kimondottan a népzene visszatéríti lelkünket arra az útra, melyen a harmónia, a nyugalom és a béke a sétálót körülölelő természet szépsége.
Kell az ünnep. Ma itt az ünnep. Istennél kezdjük, az ő áldását kérjük napunkra, falunapunkra. Legyen egész nap velünk Istenünk, hogy míg itt lelkileg felüdülünk, testileg megpihenünk, az egész délután folyamán egymásnak örömet, magunknak pedig békességet szerezzünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése