2013. július 3., szerda

Mennyit jelent az irány - Szent Tamás apostol


Szent Tamás apostol ünnepén elmélkedjünk kicsit e nagy szent példáján.
A napokban többen kérdeztétek tőlem, hogy miért misézik itt Varbón a pap háttal a népnek. A varbóiak már sokszor hallottak erről elmélkedést, magyarázatot, tanítást – így tőlük elnézést kérek. De még mielőtt erre rátérnénk, vegyük szemügyre a mai evangéliumot. A feltámadt Jézus megjelent az apostoloknak. De Tamás nem volt. Az apostolok azonban elmondták neki, hogy ott járt az Úr, az Isten, beszélgetett velük, látták őt. De Tamás nem hitte. Nem volt elég neki az, hogy másoktól hallja mindezt. Ő maga akarta látni, a saját szemével, a saját kezével tapasztalni az Urat.
Talán mi is beszélünk néha egymásnak az Istenről, az Isten-élményeinkről. Elmondjuk, hogyan tapasztaltuk meg az Urat, mit éltünk át vele – tanúságot teszünk... Ez mind szép, jó, hasznos, magasztos. De önmagában nem elég. Annak a másik embernek saját magának kell megtapasztalnia, meglátnia az Istent. Az, hogy beszélünk neki erről az csupán egy eszköz lehet ahhoz, hogy ő is meglássa az Urat. Hasonlóan, mint Tamás apostol volt. Az apostoltársai elbeszélésének köszönhetően még nem hitt, de ottmaradt velük, s várta, hogy újra megjelenjen.
És jött az Úr, újra megjelent. Tamás feléje fordult, meglátta őt, megérezte, megtapasztalta – és hitt.
És valami hasonló játszódik le itt, templomunkban is minden egyes nap. Beszélünk egymásnak Istenről – főleg a pap, mikor hirdeti az igét, mikor prédikál. Egymással szembefordulva elmondjuk, amit tudunk, amit tapasztaltunk, amit hiszünk. De mindez nem elég. Mikor maga az Isten jön el az Oltáriszentségben, akkor mind feléje fordulunk – a hívők, s a pap egyaránt. A pap olyankor nem nektek fordít hátat, hanem ő is az Isten felé fordul. Úgy, mint ahogy ti sem mondjátok egymásra, hogy az előttem ülő háttal van nekem. Nem. Mert ő is az Isten felé van fordulva. Mert mi úgy kapunk egyre nagyobb hitet, ha az Isten felé fordulunk, őt nézzük, őt látjuk, őt tapasztaljuk.
S ha alaposan átnézzük Egyháztörténelmünket, minden kétséget kizárva egyértelműen elmondhatjuk: a keresztények az első évszázadokban nem úgy imádkoztak, hogy körbe álltak, és egymást nézték. Hanem mind egy irányba, Kelet felé fordultak, ahonnan eljön felkelő Napunk a magasságból, s ahonnan mindannyian várták Krisztus második eljövetelét – akit a felkelő nap is jelképez, amely Keleten kel fel. Ezért igyekszünk mi is itt Ipolyvarbón visszatérni ehhez a gyönyörű jelképhez, s mély tanításhoz. Ezért imádkozunk itt a templomban is egy irányba fordulva, vagy ha bárhol máshol vagyunk a ministránsokkal is – imádság közben mindig Kelet felé fordulunk. Így várták az első keresztények is, és így várjuk mi is Krisztus második eljövetelét.
Ma Szent Tamás apostol is saját példájával mutatja: Csupán általunk nem térnek meg az emberek. Csak akkor, ha mi megmutatjuk nekik, hol van az Isten, merre van az Isten – ők pedig feléje fordulva meglátják, megérzik, megtapasztalják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése