2013. szeptember 24., kedd

A hasznos betegség - Szent Gellért


Szent Gellért püspöki életét és vértanúhalálát talán mindannyian ismerjük – hogyan vetették a mélybe Budán, a ma már Gellért hegynek ismert magaslatról. De talán kevesen tudjuk, hogyan is lett belőle pap, püspök. Olaszországban született a híres Velencében. Ötéves korában azonban súlyosan megbetegedett. Ekkor szülei a Szent György szigetre vitték, s az ott élő bencés szerzetesek imájára kigyógyult betegségéből – ott is maradt közöttük, ők nevelték bencés szerzetessé.
Csodálatosan megfigyelhetjük az ő életében, hogy hogyan gondoskodott róla az Úr, az Isten, s hogy éppen egy betegség kellett ahhoz, hogy eljusson a bencésekhez. Ez volt a kiindulópont ahhoz, hogy pappá, majd püspökké, s a magyar nép nagy nevelőjévé, szentjévé váljon. Szent Gellért élete nagy bizonyítéka annak, hogy Isten útjai mily kifürkészhetetlenek, s hogy ő minden rosszat, betegséget is a mi megszentelődésünkre tud fordítani.
Vegyünk példát és erőt mai szentünk életéből, s keressük mindig mindenben Isten útját, akaratát, hogy azon járva, azt telljesítve mi is a szentek sorába juthassunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése