2013. november 7., csütörtök

Nem önmagunknak /Róm 14,7-12/

Általában temetési miskéen szoktuk hallani a mai szentlecke szavait: „Egyikünk sem él csak önmagának, és egyikünk sem hal meg csak önmagának. Amíg élünk, Istennek élünk, és ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.” S mikor a temetésen olvassuk ezt a részt, azonnal az elhunytra gondolunk és arra, hogy ő már tényleg az Istené: hisz ő szólította el, s remélhetőleg hozzá is megy a mennybe.
Most azonban van lehetőségünk nem csak a halálra és valaki másra gondolnunk, hanem éppen az életre, és éppen saját magunkra. Nem csak akkor kell Istenéinek lennünk, ha ő elszólít. Hanem akkor is, amikor megszólít. „Egyikünk sem” – írja Szent Pál – azaz, az egyik keresztény sem élhet önmagának, csakis Istennek. S ha valóban azt szeretnénk, hogy Istennek haljunk majd meg, akkor már most, az életben legyünk Istenéi.
S hogyan lehetünk teljesen az övéi? Ha mindent őérte teszünk. Erre törekedjünk: mindent, amit teszünk – az egész napunkat ajánljuk fel Istennek, s tegyük Istennek tetszően. Hogy Szent Pállal együtt mi is naponta elmondhassuk: Nem önmagunkért vagyunk, ugyanis: „amíg élünk, Istennek élünk, és ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése