A Fájdalmas Anya

Bizonyára mindannyian egyetértünk abban, hogy Isten a Szűzanyát annyira szerette, hogy óriási kegyelmekben, ajándékokban részesítette.

Kitüntette őt azzal, hogy egyedüliként az emberiség történelmében szeplőtelenül, azaz az áteredő bűn nélkül fogant meg anyja méhében. Később magát Gábor angyalt küldte le hozzá, aki a legnagyobb örömhírrel szolgált neki: elmondta, hogy Isten öröktől fogva éppen őt választotta ki, hogy az emberiség Megváltóját hozhatja a világra. Így Mária a fölséges Isten anyja lett. Mindamellett a nők mind a két kiváltágos állapotát, az anyaságot és a szüzességet is megőrizhette. Isten kegyelméből egész életét egyetlen bűn nélkül élte meg. Sőt még a halált sem tapasztalta meg úgy, mint a többi ember: elszenderülése után az Isten magához emelte őt a mennyei dicsőségbe. Mennyi kegyelem, mennyi ajándék... Mennyi kitüntetés! De Isten nem kímelte meg Máriát a kálvária kínjaitól. S ez azt jelenti, azt bizonyítja, logikusan ebből az következik, hogy a kálvária is kitüntetés. Mert ha valaki a szenvedést úgy fogadja, mint Krisztus – Isten akarataként – , akkor az magában a megváltás művében vállal szerepet. Az emberiség legszentebb és legönzetlenebb cselekedetében.

Ez legyen előttünk e mai ünnepen, mert éppen erre ad nekünk példát a Fájdalmas, és mégis mindig Boldogságos Szűzanya: A szenvedést e földi életben senki sem kerülheti el; Ám aki azt Krisztus lelkületével fogadja, annak az nem csak kín és fájdalom, de a megszentelődés, a mennybe jutás legbiztosabb eszköze lesz. Sőt egyfajta kitüntetés, hogy a mi testünkben „kiegészíthetjük azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből”.