Bizonyára
mindannyian egyetértünk abban, hogy Isten a Szűzanyát annyira szerette, hogy
óriási kegyelmekben, ajándékokban részesítette.
Kitüntette
őt azzal, hogy egyedüliként az emberiség történelmében szeplőtelenül, azaz az
áteredő bűn nélkül fogant meg anyja méhében. Később magát Gábor angyalt küldte
le hozzá, aki a legnagyobb örömhírrel szolgált neki: elmondta, hogy Isten
öröktől fogva éppen őt választotta ki, hogy az emberiség Megváltóját hozhatja a
világra. Így Mária a fölséges Isten anyja lett. Mindamellett a nők mind a két
kiváltágos állapotát, az anyaságot és a szüzességet is megőrizhette. Isten
kegyelméből egész életét egyetlen bűn nélkül élte meg. Sőt még a halált sem
tapasztalta meg úgy, mint a többi ember: elszenderülése után az Isten magához
emelte őt a mennyei dicsőségbe. Mennyi kegyelem, mennyi ajándék... Mennyi
kitüntetés! De Isten nem kímelte meg Máriát a kálvária kínjaitól. S ez azt
jelenti, azt bizonyítja, logikusan ebből az következik, hogy a kálvária is
kitüntetés. Mert ha valaki a szenvedést úgy fogadja, mint Krisztus – Isten
akarataként – , akkor az magában a megváltás művében vállal szerepet. Az
emberiség legszentebb és legönzetlenebb cselekedetében.
Ez legyen
előttünk e mai ünnepen, mert éppen erre ad nekünk példát a Fájdalmas, és mégis
mindig Boldogságos Szűzanya: A szenvedést e földi életben senki sem kerülheti
el; Ám aki azt Krisztus lelkületével fogadja, annak az nem csak kín és
fájdalom, de a megszentelődés, a mennybe jutás legbiztosabb eszköze lesz. Sőt egyfajta
kitüntetés, hogy a mi testünkben „kiegészíthetjük azt, ami még hiányzik
Krisztus szenvedéséből”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése