Az előző vasárnapokon több alkalommal hallhattuk,
amint Jézusunk az Oltáriszentségről, a mennyei kenyérről tanított minket.
Csodálatos tanítás volt az, amely mindannyiunk számára megnyitja az örök élet
ajtaját: hisz ő maga ígérte, ha vele, az Oltáriszentséggel táplálkozunk, azt
jól vesszük magunkhoz, örök életet nyerünk. Ma azonban komoly ellenállással
találkoznak szavai: „Kemény beszéd ez, ugyan ki hallgatja?”
Jézust el akarták fogni, mert nem hitték róla,
hogy ő a Messiás. Mindezt az miatt, mert tudták, honnan való, ki az édesanyja,
kik a rokonai. Előítélettel voltak iránta – így lettek kemény szívűek
olyannyira, hogy a köztük járó Istent utasították el.
Milyen szerencsétlenek – mondhatnánk. De még
mielőtt ítélkeznénk, gondoljunk arra, amit Jézus egy másik helyen tanított:
amit egynek megtesztek a legkisebbek közül, nekem teszitek, s amit egynek nem
tesztek meg, nekem nem teszitek. És nemde bennünk is sokszor ott van az
előítélet sok körülöttünk élő ember iránt? Pedig bennük is maga Jézus jár itt
közöttünk. Van, akit már alapból nem veszünk komolyan, másnak ismerjük a
„fajtáját” – ahogy mondani szokták, ismét mást ezért vagy azért meg sem
hallgatunk, nem tudunk hozzájuk igazi és őszinte szeretettel lenni. De ha így
elutasítjuk őket mondván: ismerjük őket, tudjuk, kik ők; akkor azt tesszük,
amit Jézus ellenszenves kortársai. Legyünk bölcsebbek, mint sokan akkor.
A héten ünnepeltük Szent István királyunkat. Ő
pontosan tudta, amit később Mécs László, múlt századi papköltőnk megírt: „Az
élet örök búcsúzás. / Ó bár csak tudnánk távozáskor / fényt hagyni, mint a
Messiás!“ Ő a kereszténység ki nem múló fényét hagyta ránk. Azt, amelyet
más szóval így is nevezhetnénk: az Isten és az emberszeretet fénye.
Őhozzá hasonlóan adjunk példát a körülöttünk
élőknek, és hagyjunk nekik példát, hogy egyetlen embert, egyetlen népet sem
ítélünk el. Szent István össze tudta kovácsolni itt, a Kárpát-medencében élő
nemzeteket, hogy békében és szeretetben éljenek egymással. Nekünk nem kell az
egész Kárpát-medencét összekovácsolnunk – sokszor elég, ha családunkban, vagy
rokonaink között tudunk szeretni – és széthúzás helyett a békét és a szeretet
növekedését mozdítjuk elő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése