Ha
figyelmesen és érdeklődve hallgatjuk az evangéliumokban Jézus szavait, néha meg
is ütközhetünk rajtuk. Talán ma is. Hisz Jézus az ő legfőbb apostolának mondja:
Távozz tőlem, sátán! Pedig ő csak jót akart, csak meg akarta menteni, meg
akarta kímélni Jézust a szenvedéstől... Hát olyan nagy bűn az? Jót akarni a
másiknak?
Péter apostol nem értette, miért kellene Jézusnak „sokat
szenvednie”, meghalnia… hisz ő a Messiás, a Fölkent. De nem ez volt a legnagyobb baj, Jézus
nem ezért nevezi őt sátánnak. Egyedül
azért, mert ahelyett, hogy igyekezett volna ezt, az Isten tervét, akaratát
megérteni, elfogadni, inkább – foggal, körömmel – ellenszegült. De még talán
akkor sem kellett volna így szólni Péterre: Távozz tőlem, sátán! De nézzünk csak utána, mit is jelent ez a szó. A
héber szatan ennyit jelent: ellenfél, ellenszegülő, szembeszegülő. S nem éppen Péter volt az, aki szembeszegült Isten szavával,
Isten akaratával? Nem tudta elképzelni, hogy az Isten terve valóban jó, s hogy
éppen az lehet a legjobb. Péternek minden bizonnyal más tervei, más
elképzelései voltak. Sokkal szebbek, könnyebbek, érthetőbbek… de nem hasznosabbak. Mert (most már látjuk) éppen Jézus
szenvedésére, keresztáldozatára és feltámadására volt szükségünk (s Péter
apostolnak egyaránt) ahhoz, hogy megváltást nyerjünk. Hogy Péter apostolból
Szent Péter apostol lehessen. De ő is csak a feltámadáskor, az egész szenvedési események legvégén
érti meg, mi miért történt.
Sok dolog, kijelentés, esemény van a Szentírásban, melyet elsőre
talán nem értünk, sőt felháborodunk rajta. De ellenszegülés helyett inkább
kérjük a Szentlelket, s alázkodjunk meg a számunkra magsabbrenű, vagy
érthetetlen előtt. S akkor majd maga Isten nyitja meg a mi szemünket is, hogy
meglássuk: az ő gondolatai, szavai és tervei azok, amelyek minket a jó útra, az
örök boldogságba vezetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése