2016. május 2., hétfő

Ismerjük /Jn 15,26 - 16,4/

“Eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket azt hiszi, az Istennek tesz szolgálatot. Azért teszik ezt, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem.” Igencsak elgondolkodtatóak Jézus szavai. Ugyanis akik nem ismerik Istent, s az ő parancsait, azok bizony puszta jószándékból egészen rossz irányba is haladhatnak.

Van egy mondás, mely szerint „a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve”. A jószándék ugyanis nem elég az embernek. Ismeretek is kellenek, melyek megmutatják, milyen célért kell tennünk és harcolnunk, milyen irányba kell haladnunk. Többek között ezért járjunk szentmisére, ezért tanuljuk a hittant, ezért olvassuk a Szentírást, ezért hallgassuk Egyházunk tanítását, hogy biztosan a jó úton, jó irányba haladjunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése