2016. augusztus 18., csütörtök

Szent Ilona

Mai szentünk életéről, Szent Ilonáról nagyon sok legenda és csodás elbeszélés maradt ránk, melyekből azonban nehéz megállapítani, melyik történet melyik része igaz, s melyik csak az emberi fantázia szüleménye. De nem is ezért kutatjuk és olvassuk szentjeink életét, hogy ezt eldöntsük. Nem az a lényeg, hogy minden pontosan úgy történt-e, ahogyan az le van írva.
Ami biztos, hogy Szent Ilona példaszerű keresztény életet élt az erények és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával. Császárnő létére gyakran egyszerű ruhában vegyült el a hívők között, így vett részt a szentmiséken, s így segített anyagilag és kétkezi munkájával a szegényeken, rászorulókon.

Így ma újra egy olyan élet szent megélése tárul elénk, amelyet talán mi is élünk. Szent Ilona nem mint császárnő akart segíteni az embereken, nem úgy, hogy közben mindenki tudja, ki is ő. Hanem elvegyülve a tömegben, „ismeretlenül” tette a jót. Talán minket sem tartanak különlegesnek, s sokak szemében csak egy átlagos ember vagyunk. Ez azonban nem akadály a jó megtételére. Sőt a mai szent életpélda bizonyítja: ez egy kiváló alkalom, hogy a jót megtegyük így ismeretlenül-, a viszonzás elvárása nélkül is. De ne féljünk, Istenünk a rejtekben is lát minket, és ő jutalmaz majd meg… Az örök élettel. Ez ösztönözzön, ez legyen a motivációnk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése