2017. január 14., szombat

Évközi idő második vasárnapja

Véget ért a karácsonyi idő – elkezdtük az új évet – Egyházunkban is az ún. „évközi idő”-ben vagyunk. De az ünnepek elmúltával is itt vagyunk, mert tudjuk, itt a helyünk. És folytatjuk rendszeres, heti elmélkedéseinket Istenünk szaván és törvényein. Első hallásra azonban ezek a mai szentírási részek nem túl biztatóak, nem túl bátorítóak, nem éppen „pozitív hangulatúak”. A ma hallott szavak, hogy „a szolgám vagy”, „teljesítem azt, amit te akarsz”, „a világ bűnei”, „alázatos bárány” nem passzolnak, nem ízlenek, nincsenek a szájízünk szerint.
Az előbb felolvasott evangéliumban jól ismert szavakat hallhattunk: „Íme, az Isten báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit.” Hallottuk már ezeket több százszor, több ezerszer. Már talán meg is szoktuk, hozzá tartozik a vallási nyelvezetünkhöz. Ez is elég „komor” szöveg, de már talán megszoktuk.
Az, aki elveszi a világ bűneit… Valóban szomorú szavak ezek? Ha elgondolkodunk rajtuk, biztos, hogy szomorúságot váltanak ki bennünk? Mikor az Egyház a szentmisében felmutatja a Szentostyát és mondja: „Íme, az Isten Báránya”, nem rémisztgetni akar. Nem a kedvünket, vagy a hangulatunkat rontja. Sokkal inkább reményt önt belénk. Hisz azokban a pillanatokban, mikor ezeket a szavakat halljuk, épp arra készülünk, hogy az Isten Bárányát vegyük magunkhoz, hogy az jöjjön el hozzánk, szó szerint belénk, aki elveszi, eltörli, megsemmisíti minden bűnünket, minden gonoszságunkat, mindent, ami elszomorít, ami gátolja boldogságunkat.
Ki ne akarna közülünk boldog lenni? Ki ne akarna örülni? A felhőtlen örömöt és a tiszta boldogságot azonban csak úgy élhetjük meg, élhetjük át, ha tiszta a szívünk, ha nem nyom a bűn súlya, vétkeink terhe. Ezért az Isten báránya kell, hogy legyen minden boldogságunk okozója. Benne kell, hogy reméljünk, benne kell, hogy bizakodjunk, és mindenekfelett örvendjünk. Mert ő az, aki most, pár másodperc múlva eljön ide az oltárra, s belénk lép, hogy elvegye a rosszat, s megteremtse bennünk a tiszta örömöt.

Éljünk ezzel a csodával, éljünk ezzel a felfoghatatlan kegyelemmel ne csak húsvétkor meg karácsonykor, hanem hétről hétre, napról napra. Hogy ne csak a nagy ünnepekkor legyen meg bennünk az Isten öröme, hanem egész évben, az „évközi időben” is minél gyakrabban legyünk boldogok, amikor meghív minket asztalához az Isten Báránya. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése