2017. március 28., kedd

Éppen ma? /Jn 5,1-16/

Ez az ember, akiről az evangéliumban olvastunk 38 éve volt beteg. Naponta ott volt a Beteszda csodatevő fürdőnél, gyógyulást várva. De gondoljunk csak bele, mennyire számított a gyógyulásra azon a bizonyos napon, amikor épp Jézus ment arra? Talán nem nagyon. Azonban ő aznap is ott volt, várta, hogy meggyógyuljon. Megtett mindent, ami tőle tellett, ott volt a fürdőnél.
Mi is lehet, szenvedünk valamilyen betegségben évek óta. Talán 5, 10, 30, vagy 50 év óta. Egy testi betegség, vagy egy lelki– egy bűn, mely életünk része gyerekkorunktól kezdve, melyet megemlítünk évek óta minden egyes szentgyónásban. Ne adjuk fel a harcot és ne mondjuk, már ezzel is halunk meg. Lehet, épp a mai találkozásunkkor gyógyít meg minket Jézus.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése