Az Egyház vagyona - Szent Lőrinc nyomán

Szent Lőrinc, mai szentünk  II. Szixtusz pápa tanítványa és diákónusa volt a Valeriánusz féle keresztéynüldözés alatt. Az ő feladata volt az egyházi javakat őrzése és a szegényeket gondozása. Amikor Szixtusz pápát elfogták, a keresztényüldözők megtudták, hogy ő, Lőrinc a vagyon őrzője, ezért az Egyház vagyonát követelték tőle.

Ő pedig, nem gúnyolódásképp, hanem őszinte, tiszta meggyőződésből, elővezette a betegeket és a szegényeket, s így mutatta be őket: „Ők az Egyház vagyona.“ Emiatt kegyetlenül megkínozták: tüzes rostélyra fektették, és elevenen elégették 258-ban, a mai napon, augusztus 10-én.

Valóban, a mi szemünkben, keresztények, római katolikusok szemében sokszor az a legfontosabb, amit a pogányok megvetnek, semmibe vesznek és eldobnak. A mi kincsünk valóban a mi betegeink, szegényeink. Az ő hathatós imáikból, felajánlott szenvedéseikből merítünk nagyon sokszor erőt mi is, akik talán nem vagyunk annyira betegek. A pogányok pedig „kegyes halál” megtévesztő álnéven ezreket és százezreket ölnek meg azért, mert betegek, mert már nincsenek a testi, materiális világ javára. Nem gondolnak a lelkiekre. Nekünk azonban a lelkünk az első, így becsüljük meg betegeinket, és igyekezzük imáinkkal, de ugyanúgy kétkezi segítségünkkel is viszonozni azt a sok kegyelmet, melyet éppen az ő szenvedéseik érdeméből ad nekünk az Isten.

Szent Lőrinc példájára vegyük észre, mi az igazán fontos, és mi, vagy ki is valójában az igazi érték.

„Ha meg nem változtok, s nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába“ /Mt 18,1-5/

Jézus ismét nyíltan s keményen beszél. Nem azt mondja, hogy ha nem leszünk olyanok, mint a gyermekek, nehezen juthatunk csak be a mennyek országába, hanem, hogy egyszerűen nem juthatunk be.

Milyen tehát a gyermek? Milyennek kell lennünk?

A gyerekek egyik legjellemzőbb – ez főleg a legkisebbekre jellemző - tulajdonsága az őszinteség. S ez a tulajdonság az, amit nekünk is el kell sajátítanunk, pontosabban újra vissza kell hozzá szokjunk.

·        Őszintének lenni Istennel szemben. Tehát az imádságban, a bűnbánatban, az Istendicséretben…

·        Őszintének lenni embertársainkkal szemben. Tehát nem hazudni, s az emberek háta mögött beszélni, netán rágalmazni…

·        S nem utolsó sorban őszintének kell lenni saját magunkkal szemben. Beismerni, ha tévedtünk, ha bűnt követtünk el…

Lehet, ez sokszor nagyon nehéz, főleg ha már régtől nem próbálkoztunk ezzel az erénnyel. Nem baj, ha nem fog menni mindig tökéletesen. Akkor is megéri igyekezni. Szent Ágoston, legnagyobb nyugati egyházatyánk mondja: „Jobb sántikálni a helyes úton, mint futva haladni a rossz úton.”

Tehát ha a mennybe, az örök boldogságba akarunk jutni, ilyeneknek kell lennünk. Őszintének Istenhez, embertársainkhoz és saját magunkhoz.

Botrány /Mt 17,22-27/

         Hallhattuk a mai evangéliumban, hogy Jézus újra csodát tett. De azt is már megfigyelhettük, hogy ő nem szórja a csodákat „csak úgy“, mikor épp kedve szottyan, sőt akkor sem, amikor kifejezetten kérik, várják az emberek. Csak akkor mutat csodajelet, ha valami nagyon nagy, nagyon fontos dologról van szó.

Most tehát miért tesz csodát? Mi itt az a „nagyon fontos dolog”? Maga Jézus válaszol erre: „De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, s az első hal szájában találsz egy pénzdarabot s add oda nekik.“

„Hogy meg ne botránkoztassuk őket”… Botránkoztatás… azt jelenti, hogy valami olyan rosszat teszünk, amin a másik megütközik. Nagy bűn ez, hisz Jézus egy más helyen így szól erről a bűnről: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül.” /Lk 17,1-2/

Erős, kemény szavak ezek, szeretett testvéreim! Ezért érdemes minimum elgondolkodni saját magunkon, kicsit magunkba nézni, hogy nem botránkoztattunk-e meg valakit szavainkkal, tetteinkkel, vagy esetleg mulasztásunkkal… mert ez nem valami kicsiség, jelentéktelen dolog, ha maga Jézus is ilyen kemény szavakkal jellemzi. De nem csak Jézus foglalkozik ezzel a témával. Hasonlóan ír Szent Pál is: „Ne adjatok okot a botránkozásra” /1Kor 10,32/, vagy másütt: „Jobb, ha nem eszel húst és nem iszol bort, sem egyebet nem teszel, ami miatt testvéred megütközik.” /Róm 14,21/

S mi másra hallgatunk, ha nem a Szentírásra? Ki másra, ha nem Istenre? 

Miserend és hirdetések - évközi 19. vasárnap

„Tudod, hogy a farizeusok megütköztek szavaidon?“ /Mt 15, 1-2. 1-14/

„Tudod, hogy a farizeusok megütköztek szavaidon?“ – kérdezték az apostolok Jézust. Jézus szavai sokszor valóban igen kemények. Ilyen esetben két álláspontból választhatunk: elgondolkozunk szavain, igyekszünk azokat helyes módon megérteni és próbálunk – még ha szinte lehetetlen is – azok szerint élni, vagy hasonlóan, mint a farizeusok megütközünk és talán megbotránkozunk szavain.

Tudjuk, melyik a helyes. Válasszuk mindig a jobbik részt, ami igaz, sokszor egyben a nehezebbik is. De megéri. Nem kis, hanem örök jutalom jár érte.

Miserend és hirdetések - évközi 18. vasárnap

Évközi idő 18. vasárnapja

A múltkor az egyik barátom pólóján láttam egy érdekes feliratot. 2 hal volt ráfestve és 5 kenyér ezzel az írással: „Túl kevés addig, amíg nem adod tovább”. Egyértelmű utalás volt ez a mai evangéliumi történetre.

A csodák azért csodák, mert csodálkoznak rajta az emberek. S ez a mai is, valóban csodálatra méltó, hisz 2 hallal és 5 kenyérrel jóllakott több ezer ember. Nézzük meg kicsit közelebbről ezt a csodát, s biztosan találunk benne számunkra hasznos mondanivalót…

Hogy is történt? A tanítványok haza akarták küldeni a nagy tömeget, mert nem tudták nekik megadni azt, amire szükségük volt. A hatalmas tömegnek ugyanis hatalmas mennyiségű ételre volt szüksége. De Jézus ezt mondta: „Ti adjatok nekik enni!” Ők pedig tudták, ez lehetetlen, hisz nem volt semmijük. Pontosabban szinte semmijük. Csupán egy nagyon kevés ételük volt: öt kenyerük és ét haluk.

S valóban ez túl kevés volt, de csak addig, míg nem adták oda Jézusnak azt a keveset amijük volt. Kevés volt, de csak addig, míg nem adták tovább… Amíg nem adták tovább.

Mit gondolhattak a tanítványok, az apostolok? Milyen választ vártak a 2 halra és 5 kenyérre? Milyet vártak, és milyet kaptak? Hogyan is szólt Jézus válasza? Nem válaszolt… csak annyit mondott: Telepítsétek le az embereket. S evangélista még hozzáteszi: csak a férfiak ötezren voltak! Hogy ne felejtsük el az arányt.

Krisztusban szeretett testvéreim! A kenyér a test mindennapi tápláléka, tudjuk. De mitől él a lélek? Mi az, ami a lelket tartja életben? Mi az, amiért nagyon jó otthon lenni, szüleimmel, testvéreimmel, házastársammal? Mi az, amit ha nem tapasztalok, végtelenül szomorú leszek? Lehet, valakinek túl elvontnak tűnik, de ez a szeretet. Hisz abból élünk mindannyian, hogy valakit szeretünk, és hogy minket is valaki szeret. Ez a lélek tápláléka.

Van a világon több milliárd ember. Vagy ne is vegyük az egész világot. Itt van a mi kis községünk pár száz emberrel

S Jézus azt mondja – most nekünk mondja: Ti adjatok nekik enni – lelki táplálékot! Ti adjatok nekik szeretetet! Mit válaszolunk? Azt, hogy nincs esély? Én nem tudok szeretni ennyi embert? Vagy hasonlóan, mint az apostolok: Itt van az én kis kenyerem és halam, itt van az én kis szeretetem… ami valóban kicsi, valóban nagyon kevés, míg nem adom tovább. A szeretet olyan, mint pl. az öröm. Ha elmondom valakinek örömömet, akkor a kis örömből nagy öröm lesz, mert már többen örülünk. A szeretet olyan, mint a tűz. Ha átadja lángját, nem lesz kisebb, nem lesz szegényebb, hanem a tűz egyre nagyobb lesz. Egy kis gyufa lángja hatalmas tűzzé nőhet.

Krisztusban szeretett testvéreim! Próbáljunk meg szeretni itt _____ azt, akit talán nagyon nehéz. Próbáljuk meg, még ha csak egy nagyon kicsit sikerül is. Egy kis szeretet, egy kis láng, egy kis szeretet talán csak egy fél hal, meg talán egy kis kenyér. De ne féljünk most, most kimondani Istennek: „tessék, ennyim van, ennyit tudok adni… egy fél hal, meg egy kis kenyér…”

Kevés. Tudjuk, hogy kevés. Kevés, de csak addig, amíg nem adod tovább.

Szent Márta

Márta a betániai Lázár és Mária nővére volt. Jézus szívesen látott vendégük volt nála. Márta volt az, aki egy ilyen alkalommal – ahogy ismerjük az evangéliumból – buzgó lélekkel szolgált (Jn 12,2). "De csak egy a szükséges" - mondta neki Jézus.

Ez az asszony lett a háziasszonyok védőszentje. Jézust szolgálni a mindennapi teendőkkel is, minden munkánkat felajánlani Istennek. Ezt üzeni nekünk mai szentünk. Mert csak egy a szükséges – mondja Jézus. Mindent Istennek és Istenért tenni. Az embereken keresztül mindig, állandóan az Istennek szolgálni.

„Ha valaki megtalálja, örömében elmegy, eladja mindenét, és megvásárolja azt a földet.“ /Mt 13,44-46/

Krisztusban szeretett testvéreim! Jézus Krisztus a mai evangéliumban egy nagyon fontos dologra mutat rá. Arra, hogy milyen fontos dolog örülni az Istennel való találkozáskor. Ez az a dolog, amit minden nap újra és újra fürkésznünk kell.

Amikor az ember tudatosítja, hogy ismét bűnbe esett és megtapasztalja ezt a fájó és sebző valóságot, s mikor azt mondja: Elég! Ekkor kell újra felfedeznünk az igazi örömet, azt, amely csak akkor érezhető, ha Isten oly közel áll hozzánk. Sőt, mikor egyenesen bennünk van, az Oltáriszentségben.

Higgyük el, megéri ezért az örömért, kedves testvérek, felhagyni minden bűnnel, s ahogyan ma is hallottuk, eladni ezért mindent. Tehát megtenni bármit, hogy ez az öröm állandóan jelen lehessen éltünkben. Megbánni és meggyónni bűneinket, hogy méltó módon viselhessük az „Isten gyermekei” nevet, s így már itt a földön igazán boldogok lehessünk.

Szent Joakim és Szent Anna

Szent Joakim és Szent Anna, mikor közös gyermekük megszületett, talán nem is sejtette, kit bízott gondjaira Isten. Ők lettek az egyetlen bűn nélküli, szeplőtelenül fogantatott ember szülei. Nem vittek véghez semmi különleges tettet, becsülettel tették dolgukat, becsületes életre, hitre, imádságra nevelték lányukat, Máriát.

Sokszor mi is csak később vesszük észre, milyen nagy dolgot tett velünk az Úr, és hogy milyen fontos a mi mindennapi talán semmiségnek látszó munkánk.

Erre adjanak példát mai szentjeink és erre buzdítsanak: végezzük mindig becsülettel és teljes odaadással a mindennapi teendőinket s legyünk mindig hálásak Istennek, mert lehet, csak majd életünk egy későbbi részében vesszük észre: velünk is, általunk is hatalmas dolgot művelt az Úr.

Szent Jakab apostol

Ma egy újabb szentre emlékezünk és egy újabb szentet köszönötünk.

S hogy miért tesszük ezt? Gyönyörűen világosít fel minket a mai szentmise könyörgése, mellyel az imént így imádkoztunk: „Istenünk, Szent Jakab hitvallásával erősítsd, folytonos pártfogásával pedig oltalmazd Egyházadat.“

Lehet, nem is tudatosítsuk annyira, milyen fontos, hogy legyenek ilyen szent példaképeink, mint a mai is többek között. Az, hogy ő életét áldozta az evangéliumért, hogy mindent feladott az Istenért mindannyiunk számára egyfajta erősítésként kell, hogy szolgáljon, hogy hogyan kell élnünk. Fontos, hogy mindannyian rátaláljunk egy-egy szentre, aki valamiben nagyon hasonlít, s ennek köszönhetően közelebb áll hozzánk. így talán mélyebb kapcsolatot tudunk kiépíteni vele, aminek köszönhetően szinte vágyódni fogunk hozzá hasonló módon élni, ő pedig pártfogásával oltalma alá vesz minket.

Mi tiszteljük, követjük őt, ő pedig pártfogásával segít minket. Ez a szeretet igazi útja: egymásnak segítve, egymást segítve eljutni a véget nem érő boldogságba.

Miserend és hirdetések - évközi 17. vasárnap

Évközi idő 17. vasárnapja

Az ipolysági katolikus iskola bejáratánál a falon a következő felirat olvasható: „Initium sapientiæ timor Domini”. Egy évtizede, mikor még oda jártam, nem nagyon tudtam, nem nagyon értettem, mit is jelent ez. Magyarul így hangzik: „A bölcsesség kezdete az Úr félelme”. /Zsolt 111,10/

Mindannyian ismerjük az aranyhalas mesét…mikor valaki kifog egy aranyhalat, ami aztán azzal a föltétellel könyörgi ki visszadobatását, hogy teljesíti az ember három kívánságát. S a szívünk mélyén, ha csak egy mese is ez, biztos elgondolkodtunk már azon, vajon mi lenne a mi három kívánságunk. Vagy nem is kéne három, legalább ha egyet kívánhatnánk… XVI. Benedek pápánk ezt „az emberiség klasszikus álommotívumának” nevezi. Ha csak egyet is kívánhatnánk… Vajon mi lenne az? Nem lenne könnyű választás. Biztos, hogy valami olyan boldogság lenne a legjobb, ami nem mulandó, ami állandó, ami a lehető legtöbb ideig tart…s ha lehetne – s ha bármit kívánhatnánk, miért ne lehetne - , akkor valami olyat, ami sosem érne véget. Ami örök. S mi hívők tudjuk, csak a menyországban van végtelen, örök boldogság. Még ha nem is tudjuk, mint, hogyan, de tudjuk, az az igazi! Hisz ettől többet az ember elképzelni sem tud: örökké boldognak lenni. Ezért, mégha elsőre nem is arra gondoltunk, biztos, hogy örök boldogságot kérnénk magunk és szeretteink számára.

Volt egy ember a földön, akinek igaziból lehetett egy ilyen kérése, ami valóra vált. A neve pedig Salamon volt. Az imént olvastuk az olvasmányban – nem, mint mesét, hanem, mint az Isten igaz szavát. Maga az Isten kínálta fel neki: kérj, amit akarsz! S ez az ember bölcsességet kért. Bölcsességet, hogy „meg tudja különböztetni a jót a rossztól”. Bölcsességet, ami nem valami furfangosság, nem másokat kijátszó életművészet. A bölcsesség az Istennel való együttgondolkodás, azonosulás vele, akaratunk alárendelése Isten akaratának. Mint az a felirat az iskola falán: A bölcsesség ott kezdődik, hogy félem az Istent. Beismerem, hogy ő mindent jobban tud nálam, és hogy az a feladatom, minél jobban megismerjem az ő akaratát, az ő tervét az én életemben, az én életemmel. Hisz nem az a bölcs, aki szépeket mond, hanem aki úgy él, hogy azért, amiről tudja, mindent megér, mindent feláldoz, csak hogy azt elnyerje. Az a bölcs, akit nem térítenek el az apró, mulandó örömök az örök öröm felé vezető útról. A bölcs ember eléri a célját. Jézus szavaival így is mondhatjuk: az a bölcs, aki úgy él, hogy ha meghal is, örökké élni fog – boldogan.

Szent Mária Magdolna

Mária Magdolnáról nagyon jól tudjuk, milyen életet élt, mi volt a „foglalkozása“. A bűnt tehát nem titokban követte el, hanem teljesen nyilvánosan – ami még súlyosbít is a bűn terhén, mivel másokat még  meg is botránkoztat. Ma azonban szentként tiszteljük. Hogyan lehetséges ez? Mi változtatta meg annyira gyökeresen az életét, hogy a hatalmas bűnök után szentségben tudott élni?

Amikor Jézussal találkozott, tudatosította azt, hogy az Isten szeretete határtalan. Hogy az Isten nem a bűnös halálát akarja, hanem hogy megtérjen és éljen. Tudatosította, az Isten mindenekelőtt szereti őt...s így érezte, neki is viszonoznia kell, muszáj viszonoznia ezt a szeretetet.

Körülöttünk is élnek emberek, aki nem érzik, hogy szeretve vannak. Közvetítsük nekik az Isten szeretetét, s meglátjuk, előbb-utóbb ők is meg tanulnak újra szeretni, s viszonozzák a szeretetünket.

Így most azon gondolkodjunk, hogyan tudjuk azokat megszeretni, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Brindisi Szent Lőrinc napján...

Mai szentünknek, Brindisi Szent Lőrincnek volt egy kiváló adottsága: roppant ügyesen tanult nyelveket. Csak azért, hogy minél több embernek hirdethesse Krisztus evangéliumát megtanult az olasz anyanyelvén kívül spanyolul, franciául, angolul, németül, sőt, még egy szláv nyelven is. Csak azért, hogy mindenkinek hirdethesse Krisztust.

Mi talán nem tudunk nyelveket, de most talán elég nekünk a mi magyar nyelvünk is arra, hogy azon keresztül az Isten szeretetét közvetítsük az embereknek. Éljünk ezzel a lehetőséggel! Így van kb. 1608500 magyar a világon, akiknek megmutathatjuk az Istent. Bőven elég, úgy gondolom arra, hogy ne legyünk tétlenek.