„Én soha nem gondoltam, hogy nagy dolgokat viszek végbe..." - Páli Szent Vince

Mai szentünk, Páli Szent Vince egyik kedvenc, híres mondása volt: „Én soha nem gondoltam, hogy nagy dolgokat viszek végbe, hanem egyszerűen tettem, amit tennem kellett.”

Ez a nagy szent, akire ma emlékezünk, s akit például veszünk sok szervezetben tevékenykedett, fáradtságot nem ismerve szolgálta a szegényeket, külön figyelemmel szorgalmazta a papság nevelését, több szerzetesrendet, társaságot alapított. Szinte minden napja csak jócselekedetből állt. Kis jótettek, melyekkel nagy dolgokat vitt végbe.

Való igazak szavai: „Én soha nem gondoltam, hogy nagy dolgokat viszek végbe, hanem egyszerűen tettem, amit tennem kellett”. Ezen a mai napon, a saját családunkban próbáljunk egy kis jót tenni. Most még talán nem látjuk, nem érezzük, de minden egyes jó szándék, jó cselekedet hozhat akár százszoros gyümölcsöt is. 

A szent lelki orvosok - Szent Kozma és Szent Damján

Két harmadik-negyedik századi szentet ünneplünk ma, Szent Kozmát és Szent Damjánt. Mindketten orvosok voltak, de keresztények lévén nem csak orvosként működtek, hanem „apostolai voltak az evangéliumnak“. Nem csak az emberek testét, de lelkét is gyógyították. S éppen ezért emlékszünk rájuk, és dicsérjük őket még 1700 év után is.

Mai szent megemlékezésünk is azt bizonyítja: Mindennél fontosabb a lelkünk, a lelkünk egészsége. Az az, ami örökre él, amit ha meggyógyítunk, s megmentünk, mi is örökké élhetünk.  

Anyám és rokonaim /Lk 8,19-21/

Jézus az ő beszédeiben nagyon sok hasonlatot mondott. Mindannyian ismerjük pl. a mennyek országáról szólókat, mikor azt mondja, hogy „a mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs”. Sokszor hasonlatot használt, hogy jobban megértsük a dolgok lényegét.

Ma azonban mást mond. Nem azt mondja, hogy akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják, azok olyanok mintha az én anyám és rokonaim lennének. Hanem szó szerint azt mondja, ők az én anyám és rokonaim. Nem mintha, hanem ténylegesen.

Egy rokonságba, egy családba tartozunk – az Egyházba. Ezért egymásra is valóban testvérként tekintsünk. Ne úgy, mintha a másik a testvérünk lenne, hanem úgy, hogy a másik, aki épp itt ül mellettem, vagy mögöttem az az én testvérem. Nem mintha, hanem ténylegesen. Istenünk rendelte ezt így, viselkedjünk ezért egymással szemben édestestvérhez méltóan.

Mindent megér! - Szent Gellért

Szent Gellért életrajzában a következőket olvashatjuk az ő vértanú haláláról: „Szent Gellértet először kövekkel megdobálták, de mivel ezt túlélte, egy kétkerekű kordéba (talicskára) ültetve a mostani Gellért-hegyről a szakadék mélységébe taszították. Mivel még volt benne valami élet, a hegy lábánál álló őr pogányok lándzsával átdöfték mellét, és fejét egy kiálló kősziklán összetörték.“

Micsoda borzalom csak belegondolni is ezekbe a fájdalmakba. De a mai olvasmány is, ha ebből a szemszögből olvassuk, elég megdöbbentő. A Bölcsesség könyvének szavait ma Egyházunk Szent Gellértre vonatkoztatja. Így ír róla: „Kevés fenyítés után nagy jótéteményben részesült.” Kevés fenyítés? Megkövezés, letaszítás a szikláról, átdöfés lándzsával, agyvelő szétloccsantás… Ez lenne a kevés fenyítés?

Igen, ez! Isten az ilyen borzalmas vértanúhalálon keresztül is megmutatja, hogy „Ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk” /Róm 8,18/. Hogy ez mind semmi ahhoz a túlvilági boldogsághoz képest.

Nem tudjuk, milyen lesz. De vágyódjunk utána, hisz annyi szent, annyi vértanú példája mutatja: Az az, amiért érdemes itt minden más föladni.

Miserend és hirdetések - Évközi 25. vasárnap

Évközi idő huszonötödik vasárnapja

Krisztusban szeretett testvéreim!

A mai első olvasmányban a Bölcsesség könyvéből hallhattunk egy részt, mégpedig a gonoszok beszédét az igaz emberről. A gonoszok így beszéltek az igazakról: „Lássuk hát, igazak-e a beszédei. Figyeljük meg, mi végre jut!” Ezt a kérdést tették fel több mint 21 évszázada – mikor ez a könyv íródott – az ún. gonoszok, de ha körülnézünk a világban, láthatjuk, ugyanezt teszik fel ma is a ma emberének, a ma jó emberének: Vajon igazak-e beszédei? Mert miben is különböznek a gonoszok és az igazak? A gonoszok rosszat beszélnek, és rosszat is cselekednek, míg a jók igazat beszélnek, s igazat is cselekednek.

S a keresztények azok, mi keresztények vagyunk azok, akiket a világ még valamennyire jónak képzel. Mi képviseljük azt az értéket, melyet „jó, szent életnek neveznek”. A világ pedig figyeli a keresztényt, hogy elvei szerint él-e. Mivel az istentelenek számára a keresztény élet tanúsága kényelmetlen, kellemetlen, nyugtalanító, a keresztény állandóan figyelve, s gyanúsítva van. Naponta jelennek meg újabb és újabb szenzációk a hívekről, a papokról, a püspökökről! Szenzációk, mert még mindig mi, keresztények képviseljük a jót, a szentet. Szenzációk, mert mi állandóan nagyító alatt vagyunk!

S mindennek van egy jó, és egy rossz oldala is. A rossz az, hogy ha mi, keresztények hibázunk, egyből látja ezt mindenki, örülnek az istentelenek mondván „ti sem vagytok jobbak, akkor meg mit beszéltek!”

Ezzel szemben a jó oldala pedig az, hogy így tanúságot tehetünk az emberek előtt Istenről és a hitünkről. Olyan tanúságot, melyet szintén mindenki lát, mert mint keresztények figyelve, nagyító alatt vagyunk.

Tanúságot tenni, de vajon hogyan? Látjuk mi is mindannyian, hogy tanúságot kell tennünk, de hogyan?

Ki is adhatná meg nekünk a választ, ha nem maga az Isten, a megtestesült Isten, Jézus Krisztus? „Aki befogad egy gyermeket az én nevemben, engem fogad be” – mondta a mai evangéliumban. Kicsit általánosabban: Aki jót tesz bárkinek az embernek közül, nekem tesz jót. S ez a kulcs! Ez a kulcs mindenhez. Hisz ki az, aki magának az Istennek akarna rosszat, vagy esetleg közömbös tudna maradni iránta? Ezt a segítséget, vagy talán nevezzük tanácsnak? Ezt nyújtja kegyelmeivel együtt ma nekünk Krisztus. S ahogy a filozófia is mondja: „Tertium non est datur” – harmadik lehetőség nincs. Vagy elfogadjuk, s próbáljuk minden emberben őt látni, neki segíteni, neki jót tenni, vagy nem fogadjuk el, s maradunk úgy, ahogy eddig voltunk.

De ne feledjük, Krisztusban szeretett testvéreim: A világnak rajtunk a szeme: Bármit teszünk, figyel minket. Úgy figyel, mintha valami valóság showban lennénk. Ahol nem lehet semlegesnek maradni. Vagy tesszük a jót, vagy a rosszat. Nincs harmadik lehetőség. Legyünk méltók a keresztény névhez, s azt lássák rajtunk az istentelenek, még ha ez rosszul is esik nekik, hogy valóban Krisztuséi vagyunk.

Próbáljunk meg a mai nap minden egyes dolgát úgy végezni, hogy közben tudjuk, állandóan figyelnek, s éppen ezért állandóan tanúságot tehetünk Istenről. Otthon, a családban, ott is, ahol úgy gondoljuk senki sem lát.

Ministráns imádságok

Főleg lelkiatyák figyelmébe ajánlom a következő "nyomtatásra kész" ministráns imákat. A sekrestyében folyik a pap és a liturgikus szolgálattevők lelki fölkészülése is a szent titkok ünneplésére. Kell, hogy a szentmisére indulás előtt, és annak befejezése után közösen imádkozzunk.

Sok ministrálás előtti-, utáni imát ismerünk. Kevés azonban az olyan, amely méltóképp ráhangolhat a legnagyobb titok megünneplésére. Sok közülük inkább csak "rímes versecske", mint tényleges felkészítő, ráhangoló ima.

Az itt közölt imádságok egyike Barsi Balázs atyától származik, a másik pedig a jól ismert, szentmise végén mondandó Szent Mihály-ima. Valamint egy, az egyházunk hivatalos nyelvén mondandó ima-rend.

"...mert nagyon szeretett." /Lk 7,36-50/

„Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett.“ Jézus, mint hallottuk, így beszélt a mindenki által csak „bűnös nő“-ként ismert asszonyról. 

Akinek sokat bocsánatanak meg, az nagyon szeret. S biztos vagyok benne, nem csak annak az asszonynak volt temérdek bűne, hanem annak a farizeusnak is, aki meghívta magához Jézust. Ő azonban méltatlankodik, s Jézus szavai szerint nem is szeret nagyon, nem szereti őt eléggé. Nem tud nagyon szeretni, mert nem ismeri a saját bűneit, s ezért nem tudja értékelni, hogy Jézus neki is megbocsát.

De most vetítsük rá ezt a helyzetet a mi életünkre. Mindannyiunknak van bűne. És sok bűne. De sajnos nem mindig ismerjük be ezeket, nem mindig veszünk észre mindent, nem tudatosítunk sok bűnt. De ha nem érezzük, nem látjuk bűnösségünket, nem tudunk eléggé hálásak lenni Istennek a szentgyónás ajándékáért.

Ezért ma arra tanít minket Urunk, hogy minden egyes szentgyónásra alaposan készüljünk fel. Nyissuk ki az imakönyvet, olvassuk el alaposan a lelkitükröt, szánjunk sok időt a lelkiismeretvizsgálatra. Ha belátjuk sok bűnünket, s tapasztaljuk, ahogy Isten mindezt megbocsátja, a mi szívünk is hálával telik majd el, s ránk is igazak lesznek Urunk szavai: „sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett“.

"...és rettegve imádjuk e Fölséget..." /Lk 7,11-17/

„Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták az Istent“. Ahogy az emberek megtapasztalták Jézus, az Isten hatalmát, erejét, szentségét, félelem fogta el őket.

Mi is gyakran énekeljük: „Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget: az Oltáriszentséget.“ Rettegve imádni az Istent annyit jelent, hogy tudatosítjuk, milyen kicsik, semmik vagyunk mi hozzá képest, mennyire függünk tőle. Kell, hogy mindannyiunkban meglegyen az Úr félelme. Ugyanis sokszor csak ez a félelem, ez a tartás képes kiváltani bennünk az igazi, alázatos, őszinte Isten-magasztalást.

Ha netán úgy érezzük, lankad a hitünk, csökken a szeretetünk, gondoljunk Isten végtelen hatalmára, s a mi gyöngeségünkre. Higgyük el, megrendülésünk bennünk is Isten-magasztalását fogja kiváltani.

Az "összejövetelek" /1Kor 11,17-26. 33/

A szentleckében Szent Pál apostol korholta a korintusi közösséget, mert összejöveteleik nem javukra, hanem lelki kárukra szolgálnak. Nem arról beszél, hogy esetleg nem járnak rendszeresen az istentiszteletre, a szentmisére, hanem hogy ott elfelejtik a lényeget, nincs meg ott bennük egy nélkülözhetetlen erény: az egymás iránti szeretet. Szakadás volt közöttük, amiért persze egyik a másikat okolta.

Mi is talán naponta járunk a szentmisére. Ügyelnünk kell azonban, és nagy hangsúlyt kell fektetnünk arra, nehogy miközöttünk is szakadás legyen, mert akkor ez a szentmise sem válhat javunkra.

Bocsássunk meg szívből egymásnak, s osszunk tiszta lapot mindenkinek. Isten is ezt teszi velünk, ha igazak minennapi imádságunk szavai: „…és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.”

Az ipolysági Remény népfőiskola programja

Amint már itt a blogon is meghirdettem, Remény népfőiskola indul Ipolyságon. Az egy éves programot és az előadókat, valamint az időpontokat alább közlöm:

2012. szeptember 29.

09.00 Megnyitó szentmise

10.30 Mgr. Parák László: Gyakorlati kérdések a Remény Népfőiskoláról

11.00 Dr. h. c. PhDr. PaedDr. ThLic. Herdics György, PhD.: Filozófia I.

12.00 Dr. h. c. PhDr. PaedDr. ThLic. Herdics György, PhD.: Filozófia II.

2012. október 13.

09.00 Mgr. Zolcer György: Liturgika I.

10.00 Mgr. Zolcer György: Liturgika II.

11.00 Mgr. Hlédik László: Egyháztörténelem I.

12.00 Mgr. Hlédik László: Egyháztörténelem II.

2012. november 10.

09.00 Mgr. Pásztor Lorenzo: Erkölcsteológia I.

10.00 Mgr. Pásztor Lorenzo: Erkölcsteológia II.

11.00 Mgr. Hlédik László: Egyháztörténelem III.

12.00 Mgr. Hlédik László: Egyháztörténelem IV.

2012. december 1.

09.00 Mgr. Mahulányi József: Alapvető hittan I.

10.00 Mgr. Mahulányi József: Alapvető hittan II.

11.00 Mgr. Benčík Tibor: Ószövetség I.

12.00 Mgr. Benčík Tibor: Ószövetség II.

2013. február 9.

09.00 Mgr. Mahulányi József: Alapvető hittan III.

10.00 Mgr. Mahulányi József: Alapvető hittan IV.

11.00 Mgr. Benčík Tibor: Ószövetség III.

12.00 Mgr. Benčík Tibor: Ószövetség IV.

2013. március 2.

09.00 Mgr. Balga Zoltán: Törvény és szeretet

10.00 Mgr. Balga Zoltán: Az Egyház törvényei az üdvösség szolgálatában

11.00 Mgr. Zolcer György: A szent zene I.

12.00 Mgr. Zolcer György: A szent zene II.

2013. április 13.

09.00 Mgr. Parák László: Az Egyház társadalmi tanítása I.

10.00 Mgr. Parák László: Az Egyház társadalmi tanítása II.

11.00 Mgr. Pásztor Lorenzo: Erkölcsteológia III.

12.00 Mgr. Pásztor Lorenzo: Erkölcsteológia IV.

2013. május 4.

09.00 Mgr. Parák József: A szekták veszélye I.

10.00 Mgr. Parák József: A szekták veszélye II.

11.00 ThBac. Albán József: A magyar katolikus irodalom I.

12.00 ThBac. Albán József: A magyar katolikus irodalom II.

Miserend és hirdetések - évközi 24. vasárnap

Évközi idő huszonnegyedik vasárnapja

Szent Péter apostol a mai evangélium egyik főszereplője. De így első hallásra vajon milyen benyomásunk van róla? Először gyönyörű tanúságot tesz Jézusról, a Messiásról, de pár perccel később félrehívja Jézust, majd szemrehányást tesz neki. S mindannyian ismerjük Jézus válaszát erre a „Miről beszélsz? Te, a Messiás akarsz szenvedni, meghalni?” felháborodásra. Apage satanas! – Távozz tőlem, sátán!

Péter apostol nem értette, miért kellene Jézusnak „sokat szenvednie”, meghalnia… hisz ő a Messiás, a Fölkent. De nem ez volt a legnagyobb baj, Jézus nem ezért nevezi őt sátánnak. Egyedül azért, mert ahelyett, hogy igyekezett volna ezt, az Isten tervét, akaratát megérteni, elfogadni, inkább ellenszegült. S számunkra talán Jézus megszólítása is túl keménynek tűnhet: Távozz tőlem, sátán! De nézzünk csak utána, mit is jelent ez a szó. A héber szatan ennyit jelent: ellenfél, ellenszegülő, szembeszegülő. S nem éppen Péter volt az, aki szembeszegült Isten szavával, Isten akaratával? Nem tudta elképzelni, hogy az Isten terve valóban jó, s hogy éppen az lehet a legjobb. Péternek minden bizonnyal más tervei, más elképzelései voltak. Sokkal szebbek, könnyebbek, érthetőbbek… de nem hasznosabbak. Mert (most már látjuk) éppen Jézus szenvedésére, keresztáldozatára és feltámadására volt szükségünk (s Péter apostolnak egyaránt) ahhoz, hogy megváltást nyerjünk. Hogy Péter apostolból Szent Péter apostol lehessen. De ő is csak a feltámadáskor, az egész szenvedési események legvégén érti meg, mi miért történt.

Persze így utólag mi már könnyen lehetünk „okosak”. Könnyen meg tudnánk fogalmazni, mit is kellet volna mondania Péter apostolnak, mikor megtudta, mi vár Jézusra. De bármiféle ítélkezés helyett inkább vonjuk le a következtetést és tanuljunk, okuljunk az eseményekből.

Hisz tudjuk, hány olyan esemény történik a mi életünkben is, mikor nem értjük, miért. De gondoljunk vissza ezekre az eseményekre, mikor nagyon nem értettük, mikor nagyon lázadtunk ellene, mikor nagyon mást és máshogy akartu(n)k… Talán már azt mondjuk: jó volt az úgy, így kellett lennie. Pedig akkor mennyire lázadtunk…

A szenvedés nem csak a mesterre, de a tanítványára is vár. Hisz nem nagyobb a tanítvány a mesterénél. Jönni fog még a szenvedés. De rajtunk áll, vagy bukik: próbáljuk-e Isten segítségével megérteni, elfogadni azt, s keresni minden „értelmetlen” eseményben Urunk bölcsességét, gondviselését.

Vajon mi lesz a következő nehézségünk? Nem tudjuk. De kell, nagyon kell, hogy abban immár Isten bölcsességét keressük, mert tudjuk: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.”

A Szent kereszt fája

Szent kereszt fája, egész világ téged áld,

benned remélünk, te vagy igaz örömünk;

győzelmi zászlónk, szabadulás nagy jele,

életadó fa, rajtad termett életünk.

Tisztelünk téged, élet fája, szent kereszt,

föld édes dísze, rajtad váltott meg Urunk:

mindig dicsérünk, rólad mindig szól dalunk,

fán lettünk rabbá, s fán szabaddá általad.

Fiad keresztjén áldjuk, Atyánk, szent neved,

és dicsőítjük a Szentlelket is veled;

örvendjetek most, égi szentek, angyalok,

áldjon ma minden, dicsőséges szent kereszt! Ámen.

"...hallgassam és állandóan eszemben tartsam, s erővel és bátran megvalósítsam" - Aranyszájú Szent János

Mai szentünk, Aranyszájú Szent János az „aranyszájú“ melléknevet kiváló szónoklatai, igehirdetései, prédikációi miatt érdemelte ki Egyházunkban. Aki beleolvas műveibe, azonnal felfigyelhet szavának gyönyörűségére, lelkének mélységére, s egyben kijelentéseinek alázatosságára.

S ő maga mondja egyik ránk maradt imádságában: „Ó, Jézus, te mindenkinek egyforma nagylelkűséggel felajánlod szavadat és tanításodat... Ahogy a magvető nem tesz különbséget a földre vonatkozóan, hanem egyszerűen mindenütt vet, éppúgy te is egyformán intézed tanításod a gazdaghoz, a szegényhez, a bölcshöz, a tudatlanhoz, a buzgóhoz, a lustához, a bátorhoz és a gonoszhoz. Megkülönböztetés nélkül beszélsz mindenkihez. Add, Uram, hogy tanításodat figyelemmel hallgassam és állandóan eszemben tartsam, s erővel és bátran megvalósítsam.”

Ha keresztény vagyok, minden nap az a legfőbb kötelességem, hogy Istenünk tanítását figyelemmel hallgassam és állandóan eszemben tartsam, s erővel és bátran megvalósítsam. Minden más csak ez után jön. Tanuljunk mai szentünktől, hogy megtanuljuk, az életben mi az első és legfontosabb.