Ternyàk Csaba püspökatya csíksomlyói szentbeszédéből

"A hit az ember életéből sosem akar elvenni valamit, nem akar az Isten senkit megrövidíteni! A hit mindig ad - igazi boldogságot! Sokan szeretnének boldogok lenni. Vagy inkább így helyes mondani: sokan szeretnének boldogulni. Nem keresik az igazi boldogságot, igénytelenek, csak a megélhetés a fő cél, ami sokszor szentesíti számukra az eszközöket. Isten azonban sokkal többet kínál ennél! Mi is vágyódjunk az igazi boldogságra, a hit örömére, melyet egyedül Isten adhat nekünk. Nála keressünk - ne csak boldogulást, de boldogságot!"

Csíksomlyóról

Sent from my BlackBerry® from Orange wireless handheld.

Miserend és hirdetések - Pünkösdvasárnap

Csíksomlyói szentmise

A szentmise

Sent from my BlackBerry® from Orange wireless handheld.

Gyülekezés a szentmisére - Csíksomlyó

Sent from my BlackBerry® from Orange wireless handheld.

Csíksomlyói zarándoklat - második nap

Ma folytattuk zarándokutunkat Csíksomlyó felé. Gyónással és szentmisével kezdük a napot egy öregotthon (ahol el voltunk szállásolva) kis kápolnájában Kolozsváron. A szentmisét a helyi lelkiatyával, Kovács Árpád atyával együtt mutattam be. Szentbeszédében arra buzdított, hogy bátran terjesszük kéréseinket a Szűzanya elé, ő mindegyiket meghallgatja. S külön kért minket, zarándokokat, hogy szeretettel legyünk egymás iránt, ugyanúgy többi búcsús iránt, s akkor hozza meg igazi gyümölcsét a búcsújárás.

Miután körbejártuk Mátyás király városát, megnéztük szülői házát, a Király hágón keresztül eljutottunk Csíkszeredára, Csíksomlyóba.

Amint lepakoltunk, első utunk a templomba, a kegyszoborhoz vezetett. Rengeteg zarándok van itt már most is, s talán fél órát kellett sorban állnunk, hogy mi is közel kerüljünk a kegyszoborhoz, s megérinthessük azt. Néhány órát ott töltöttünk el a templomban - imádkozva, énekelve. Külön kértem a Szűzanyát minden hívemért.

Holnap lesz a búcsús szentmise, amelyet a Duna televízió élő adásban közvetít fél egytől. Ternyák Csaba egri érsekatya lesz a főcelebráns. Remelhetőleg több szAzezren leszünk.

Holnap is imádkozok értetek!

Szeretettel és imával Csíksomlyóból

Csíksomlyói zarándoklat - első nap

Ma, mikor elindultunk Erdélybe zarándokutunkra, az első "hivatalos" megállónkat a magyar-román határ (pontosabban magyar-magyar "határ") közelében lévő püspöki városban, Nagyváradon végeztük.  A gyönyörű Szent László-székesegyházban szentmisénk volt, zarándokcsoportunk részvételével - Nepomuki Szent János vértanú emléknapján.

Imádkoztam értetek különösen a szentmisében, kedves híveim, kedves blogolvasók. De hasonlóan kérem a ti imáitokat is, hogy zarándokutunkon mindannyian kikönyörögjük és kiesdekeljük azt, amiért utunkat felajánljuk.

Imádkozzátok minden nap a Lorettói litániát!

Kolozsvárról, imával és szeretettel.

Elindultam szép hazámból - szép hazámba

Ma, csütörtök reggel indultunk el 

Csíksomlyóra a pünkösdi búcsúra. 

Már most, 

s az egész "hosszú hétvége" folyamán 

imádkozok értetek. 

S egyben kérem a ti imátokat is.

Egy szép megújulás

Szeretettel és örömmel ajánlom minden "böngésző" figyelmébe Az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának megújult weboldalát, ahol a gyönyörű esztétikai élmény mellett sok hasznos információt, gondolatot, tanúságtételt találtok.

Gyönyörű és nagyon intuitív, hasznos oldal. Örülünk az effajta megújulásnak is!

A weboldal ide kattintva nyitható, 

vagy bárhonnan:

domonkosnoverek.hu

A Loretói litánia - 8

Miután Szűzanyánk testi anyaságának szépségéről, sértetlenségéről, tisztaságáról, érintetlenségéről elmélkedtünk, ma egy újabb csodálatos megszólításhoz éerkeztünk: Szeplőtelen Szűzanya!

Gyakran használjuk ezt a kifejezést, ismerjük és évente ünnepeljük a Szeplőtelen Fogantatás ünnepét, templomunkban is a Szűz Mária oltárt a Szeplőtelen Szűzanya szobra ékesíti... Itt a litániában azonban mégsem szó szerint ez a jelző szerepel. A szeplőtelen latinul így hangzik: immaculata. Itt azonban, az eredeti latin szövegben ez áll: Mater castissima. Mi is ez tehát? Ez a szó, hogy castissima, castus eredeti értelmében is ezt jelenti: erkölcsileg tiszta, erkölcsös, bűntelen, erényes. S mint az előző fohászban is, itt is a fokozás harmadik fokára van emelve, tehát szó szerint ez áll ezen a helyen: legerkölcsösebb anya. Pedig már az erkölcsös is kizár magából mindennemű bűnt, mégis, hogy ez még nyilvánvalóbb, még erőteljesebb legyen, a harmadik fok minden kétséget kizár: legerkölcsösebb. Ez tehát nem Mária anyaságának testi érintetlenségére, tisztaságára utal, mint a tegnapi, Legtisztább, vagy tisztaságos anya, hanem annak lelki, a minden bűntől való mentességére, legnagyobb lelki, erkölcsi tisztaságára.

Ez a szó, hogy castissima Szűz Mária anyaságának tisztaságát fejezi ki. Egy szóval két csodálatos dolgot is közöl: Mária anyaságát és egyben Mária szüzességét. Sőt, teljes anyaságát, teljes szüzességét – a legmagasabb fokon. A természet rendjéből adódó két egymást kizáró dolgot egyesít a Szűzanya személye. Aki szűz, nem lehet anya, s aki anya, nem lehet szűz. Máriában Isten akaratából mégis egyesül e két tulajdonság, lényeg, s a magyar nyelv páratlanul, gyönyörűen, egy szóval fejezi ezt ki: Szűzanya.

Szent Bernát erről a természetileg lehetetlen egységről ír: „Mária remegett, arca elpirult, amikor az angyaltól ezt hallja: áldott vagy te az asszonyok között. Mert ő a szüzességet szerette, azt kívánta megtartani. Aggodalma csak nő, mikor az angyal folytatja: méhedben gyermeket fogansz és fiút szülsz, akit Jézusnak nevezel. A szűzi tisztaság ugyanis olyan nagy dolog volt szemében, hogy anélkül nem vállalta volna az anyaságot sem. Mária ezért az maradt, ami volt – szűz. De egyben azzá vált, ami még nem volt – anyává. Istenanyaságával nemhogy elveszett volna szüzessége, hanem ellenkezőleg: megerősödött, és gazdagodott.” Ez a természetbelileg lehetetlen, és nyelvileg majdhogynem kifejezhetetlen csodálatos egyesülés jött létre a Szűzanyában, hogy teljes mértékben szűz marad, és teljes mértékben anya lett.

Ezt fejezi ki mai megszólításunk: Mater castissima, tehát legerkölcsösebb anya, vagy ahogy kevésbé pontosan, de annál szebben hangzóan imádkozzuk: Szeplőtelen Szűzanya.

A Loretói litánia - 7

Tovább imádkozva a Szűzanya litániáját egy újabb megszólításhoz értünk: Tisztaságos anya!

Az eredeti latin szövegben ez így hangzik: Mater purissima – azaz legtisztább anya. A latin nyelv a fokozás legmagasabb szintjét alkalmazza itt, hogy így is érzékeltesse e jelző nagy nyomatékát. Nem csak egyszerűen tiszta, hanem a legtisztább – a szó legmélyebb, s legerősebb értelmében. Sőt! Ez a szó, hogy purus szó szerint azt jelenti: színtiszta. S ha egy az egyben le szeretnénk fordítani, egy szinte értelmetlen, vagy túlbonyolított, túlfokozott szót kapnánk: legszíntisztább. Ezt a szót használja a litánia a Szűzanya ezen megszólításánál.

De mit jelent ez? Azt az eredeti állapotot jelenti az Isten teremtette természetben, amely még nincs semmilyen módon és semmivel megmásítva, bepiszkolva. Ami még olyan, amilyennek a természet adta – nincs keveredve semmi mással. Tehát tiszta minden mástól, ami nem tartozik hozzá. Olyan amilyennek az Isten teremtette, mikor minden jó volt, ahogy ő maga is látta, hogy az „jó”.

Ilyen tiszta, legtisztább Szűz Mária anyasága, s ilyen tiszta Szűz Mária szüzessége. Mikor ezt a megszólítást használjuk: Tisztaságos anya, jusson eszünkbe, hogy Szűz Máriában az anyaság teljes mértékben megvan – úgy, ahogy Isten azt a világ teremtésekor létrehozta. S egyben arra is gondoljunk, hogy nem csak az anyaságát, de minden jó tulajdonságát kezdhetnénk a leg szócskával, hisz az ő életét egyetlen bűn sem szennyezte be soha. S ha ezt mi is felfogjuk, tudatosítjuk, még odaadóbban, még buzgóbban imádkozhatunk hozzá, hisz tudjuk: olyan könyörög az Istennél, kin semmi folt, bűn vagy egyéb rossz nincs – a teljesen tiszta, a legszíntisztább anya.

Első szent áldozás

Ma van községünkben 

az előáldozás nagy napja, 

amikor is öt gyermekünk 

először veszi magához 

Krisztus Urunk testét.

Jöjjünk el a szentmisére 

értük és velük imádkozni!

Miserend és hirdetések - Húsvét 7. vasárnapja

Helyesbítés a Don Bosco ereklyével kapcsolatban - nem ezen a szerdán, hanem a következőn, május 22-én lesz Balassagyarmaton. Elnézést a tévedésért.

Húsvét hetedik vasárnapja

Minden szentmisén hallunk egy-egy evangéliumi részt. Halljuk, amint Jézus gyógyít, amint Jézus tanít, amint csodát tesz, amint imádkozik. De ha a mai rész, amit az előbb hallottunk, egészen különleges volt. Jézus imádkozott, de nem akármilyen szándékra!

„Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem”. Jézus, az Isten értünk imádkozik! Föl tudjuk ezt fogni, kedves testvéreim? Tudjuk, mekkora közbenjárás ez, mekkora erőt adhat ez nekünk? Az Isten Fia az Atyjánál könyörög értünk, emberekért.

Így ha maga az Isten Fia könyörög az Istennél, biztos, hogy a legjobbat kéri nekünk. A legfontosabbat. „Hogy egyek legyenek”. Hogy ne a széthúzás, de az egység legyen ránk jellemző. Ne a széthúzás, de az egység jellemezze családjainkat, közösségünket, falunkat. De hogyan lehet bennünk egység, hogyan lehetünk egyek, mikor mindannyian mások vagyunk?

Ferenc pápánk néhány héttel ezelőtt egy nagyon találó példán megmagyarázta, hogyan is lehetünk mind egyek. Azt mondta, hogy egy zeneműben, egy szimfóniában nem az jelenti az egységet, hogy minden hangszer ugyanúgy ugyanazt a dallamot, szólamot játssza. Akkor együgyű lenne az egész. Az az egység, mikor az egyes hangszerek – amelyek mind más és más szólamot játszanak – harmóniában vannak egymással. Ha jó az egymáshoz való viszonyuk, ha hallgatják egymást, s alkalmazkodnak egymáshoz, összehangolódnak – akkor van meg a gyönyörű egység.

Mi is ezt keressük egymásban: hogyan tudnánk passzolni a másik emberhez – a családtagomhoz, az itt mellettem ülőhöz, a szomszédomhoz. Hogy amit én játszok, amit én teszek, az a másikét ne elrontsa, hanem szebbé, hasznosabbá tegye. Hogy mindenki a saját tehetségével, személyiségével családjaink, egyházközösségünk és falunk javát szolgálja, egységét, harmóniáját, összhangját erősítse.

Boldog Salkaházi Sára

Újra nagy szeretettel köszöntök mindenkit ezen a mai ünnepi szentmisén. Köszöntöm a Hídi vásár alkalmából érkezett vendégeinket, a Feltámadási kereszttel érkezetteket, minden vendéget, de ugyanúgy „hazai hívő“ testvéreimet is!

Piros színben tartjuk ezt a szentmisét, ugyanis korunk, a huszadik század egy nagy vértanúját, Boldog Salkaházi Sárát ünnepeljük éppen e napon, május 11-én. Vértanúnk először újságíró, majd politikus volt – később belépett a Szociális Testvérek Társaságába, ahol örök fogadalmat tett Istennek, hogy neki szenteli egész életét. Boldog Salkaházi Sára minden erejét, tudását bevetve segítette az üldözöttek mentését a II. világháború idején. Rendkívül izgalmas és mozgalmas életet, szent életet tudhatott maga mögött. Fiatalon, negyvenöt évesen elhurcolták, és azokkal együtt, akiket ő maga menekített, a Dunába lőtték. Tevékeny, tetterős, buzgó élete mindannyiunk számára példaadó. S életéről a legtöbbet talán Istenhez szóló saját jelmondata árul el a legtöbbet: „Alleluja! Itt vagyok, engem küldj!”

S korunk egy másik hölgyéről, Molnár Katalinról is megemlékezünk ebben a szentmisében – én őérte ajánlom ezt fel. Ő nincs feljegyezve a szentek listáján, de mindannyian tudjuk, milyen sokat tett földünkért, az Ipoly-mentéért, a jó kapcsolatok ápolásáért, magyarságunkért. Én magam nem ismertem, de sokszor hallom, látom, milyen nagyméretű, s nemes kezdeményezések és kivitelezések fűződnek nevéhez. Ő is fiatalon távozott el közülünk, hasonlóan, mint mai szentünk, Boldog Salkaházi Sára.

Mit üzennek ők nekünk? Mire tanítanak? Egy ilyen kis községben, mint a miénk, Ipolyvarbó, ahol szinte semmi munkalehetőség nincs, ahol a lakosság száma egyre csak fogy, ahol kevés a gyermek, a fiatal, az utánpótlás, ahol épphogy még fenntartható az iskola, s ahol egyre több embertől hallani: „minek itt csinálni valamit?” – van itt jövő? Érdemes itt „befektetni”? Vannak, akik talán irigykedve, mások meg borúlátóan mondják, mikor terveinkről beszélünk: játszóteret építeni? Minek, öt gyereknek? Ide, a magyar iskolába íratni a gyermeket? Eszementség, hisz mindjárt bezár! Építeni a fiatalokra? Hisz úgyis elmennek, elköltöznek innen…

Ezeket hallva gondolkodóba eshet még a jóakaró ember is: tényleg mi lesz? Talán tényleg hagynunk kéne az egészet, s valahogy még leélni nyugalomban, tétlenségben, meddőségben, lanyhaságban maradék életéveinket? Csak ettől ments meg minket, Istenem! Hogy tétlenek, szürkék, s önsajnálók legyünk. Hogy a nehéz helyzetet ne kihívásként, hanem végként lássuk. Ettől ments meg, Istenünk!

A nagy papköltő, Sík Sándor is látta ezt a helyzetet, ami talán most a mi helyzetünk, s így ír:

A virágtalan, gyümölcstelen ágtól 

a meddőségtől, lanyhaságtól 

a naptalan és esőtelen égtől: 

ments meg Uram a szürkeségtől!

Édes az ifjak méntás koszorúja 

fehér öregek aranyos borúja 

virága van tavasznak, télnek: 

ne engedj Uram koravénnek!

Csak attól ments meg, keresők Barátja, 

hogy ne nézzek se előre, se hátra. 

Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad

ne tűrd Uram, hogy bezáruljak!

Ne hagyj Uram megülepednem 

sem eszmében, sem kényelemben. 

Ne tűrj megállni az ostoba van-nál 

s nem vágyni többre kis mái magamnál.

Ha jönni talál olyan óra, 

hogy megzökkenne vágyam mutatója 

kezem kezedben ha kezdene hűlni 

más örömén ha nem tudnék örülni,

ha elapadna könnyem a más bűnén ,

a minden mozgást érezni ha szűnném ,

az a nap Uram hadd legyen a végső: 

szabadíts meg a szürkeségtől!

Krisztusban szeretett hívő magyar nép! Ha Boldog Salkaházi Sára azt mondta volna: úgysem tudok mindenkit megmenteni, akkor minek? Ha Molnár Katalin azt mondta volna, úgysem fog minden sikerülni, akkor hagyjuk az egészet, akkor ma nem lennének szentjeink, s nem tudnánk kire emlékezni, s nem lenne ez a mai ünnepünk. De vannak szentjeink, van kire emlékeznünk, van mit ünnepelnünk, megy a kereszt évről évre, van kivel ünnepelnünk – s van mit tennünk! Nekünk is Ipolyvarbóiaknak, Balassagyarmatiaknak, Bucsaiaknak, bárhonnan vagyunk és bárhol élünk is: nem zökkenhet meg vágyunk mutatója, nem érhet minket naptalan, esőtelen ég, nem zárulhatunk be magunkba, s nem elégedhetünk meg az ostoba van-nal, hanem mindig kell vágyódnunk a többre, a jobbra. S tennünk is kell azért, hogy szebb, jobb, gazdagabb jövő jöjjön el gyermekeinkre, unokáinkra.

Orbán Viktor mondta nem olyan régen: Nem elég csak felelősséget érezni egymásért! Felelősséget is kell vállalni egymásért! Nagy különbség. Tegyünk hitünkért, tegyünk családjainkért, tegyünk gyermekeinkért, tegyünk nemzetünkért, s mondjuk ki, tegyük meg, amit Boldog Salkaházi Sára örvendezve tett és hirdetett: „Alleluja! Itt vagyok, engem küldj!”

A remény napja(i) - Urunk mennybemenetele

Nagy napra emlékezünk, és nagy dolgot ünneplünk a mai napon. Igaz, számunkra talán nem mond, nem jelent sokat, hogy Jézus fölment a mennybe, de ezen a mai napon próbáljuk meg beleélni magunkat az apostolok helyébe – s akkor talán jobban megértjük, jobban átéljük, jobban megszeretjük ezt a napot. Minden apostolban, tanítványban megvolt a feltámadás öröme, hisz feltámadása urán Jézus gyakran megjelent nekik, eltöltötte őket békéjével és örömével.

De már az egész negyven nap alatt felkészítette őket arra, hogy nem lesz mindig ilyen alakban köztük, hogy el fog menni – vissza az Atyához. De azt is elmondta, hogy örülniük kellene annak, hogy elmegy. Milyen furcsa kijelentés. „Ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok” – mondta Jézus.

Milyen sokat tanulhatunk ezekből a szavakból. Jézus nem akarta, hogy az apostolok és tanítványok gond és nehézség nélkül éljék meg a húsvét utáni napokat – pedig megtehette volna. Hagyta, hogy a nehézségeken, a szomorúságon is túl kelljen lépniük, hogy azok által is megerősödjenek. Nem küldte el azonnal a Szentlelket, a Vigasztalót – még várniuk kellett, s nem tehettek semmit. Elment, még ha fájt is utána a szívük. De reményt hagyott bennük: „Én elküldöm nektek Atyám megígért ajándékát”. S olyannyira tudtak remélni, hogy – mint olvastuk – „nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe”.

Isten bizony megengedi a nehéz időszakot, a várakozást, amikor nem tudunk semmit tenni. S tudjuk, milyen nehéz, mikor reméljük, hogy eljön a jobb idő, de még nem jött el. Még várnunk kell. De ez az időszak sose legyen a semmittevés ideje. Sose vegyük haszontalanságnak, elpocsékolt időnek. Vegyünk példát az apostolokról, akik a hosszú várakozás egész ideje alatt „állandóan ott voltak a templomban, dicsérték és magasztalták Istent”.

A mennybemenetel a remény ünnepe – tanuljunk meg kitartóan, reménykedve, imádkozva várni a jobbra, a Vigasztalóra, aki igazi örömet, Krisztus örömét hozza majd el nekünk