Gyalogos zarándoklat - A balassagyarmati Palóc Búcsú

2013. július 28-án, vasárnap hajnali hat órakor egy kb. negyven fős hívőkből álló csapat gyűlt össze az ipolyvarbói templomnál. Nem véletlen, hisz a már korábban meghirdetett Palóc Búcsúra vágyók itt kezdtük meg zarándoklatunkat.

A balassagyarmati KÉSZ tagjainak külön, személyes meghívására döntöttünk úgy, hogy e közeli búcsúra elzarándoklunk. Mivel a távolság tényleg nem nagy - főleg "légvonalban", ezért úgy határoztunk, hogy a két községet összekötő 14 km-es utat apostolok lován, azaz gyalogszerrel tesszük meg.

Mint már arról szó esett negyven, szinte minden korosztályt magába foglaló hívő indult el templomunktól reggel hat órakor.

Csodálatos idővel áldott meg minket az Úr: gyönyörű hajnali napsütés, az éledező természet csak mégjobban szította szívünkben a vágyat, hogy minél közelebb kerüljünk Szűzanyánkhoz, Istenünkhöz, s a családok egy nagy védőszentjhez, Szent Annához, kinek a tiszteletére ezen búcsú is ünnepeltetett.

 Néhány percen belül már elhagytuk községünk határát. Háttérben otthonunk, templomunk.

Hűséges ministránsaink most is bizonyították: az Istenért akarnak, és tudnak is áldozatot hozni

Gyönyörű volt az ébredező természet

A sor végén

Volt kiséretünk is, amely sok tehertől megszabadított - a nehezebb dolgokat vitte helyettünk - köszönjük 

Megtiszteltetés volt vinni a keresztet és zászlónkat - többnek is kijutott

Útközben imádkozva, énekelve "hangolódtunk rá" a búcsúra

Ha valaki elfáradt, akkor is jól jött a kíséret

Persze meg-megálltunk egy kis frissítőre, s atermészetben való gynyörködésre

Így kell ezt: apa és fia együtt az Isten felé

Nem csak a belső, de akülső egység is fontos - egy-egy szakasz végén bevártuk egymást

Az első és egyben utolsó nagy pihenő - Szelestyén községben

Majd újra úton - egy kis erdős részen...

...melyben kisérőnk "vágta" az utat

Az egyik legjobb pillanat - felfrissülés az "útbakerült" vízben. Igaz, mi nem száraz lábbal keltünk át és nem a tengeren, de annál jobb. Nincs is jobb egy ilyen frissítőnél!

Felfrissülve folytattuk utunkat - már közel a cél

 Megérkeztünk a találkozó helyére. Az előzetes megbeszélések alapján a helybéliek, a balassagyarmati barátaink kijöttek elénk a határhoz, ahol csatlakozott hozzánk a többi felvidéki csoport: többek között Bussáról, Ipolyságról, Csalomjáról, Inámból...

Így már egy egészen nagy csoport vonult - a városon át a búcsú helyére, a Palóc Ligetbe.

A balassagyarmati "rokon", Legszentebb Szentháromság római katolikus templomnál

Székely János püspökatya, Stella Leontin plébános atya, valamint Nagy Richár plébános atya a Szent Anna szobornál.

Az egész búcsú központi, legfontosabb része, a szentmise

A szentmise után barátaink egy pompás, kiadós ebédre invitáltak minket - hála és köszönet, a szivélyes és nagyszerű fogaddtatásért! Isten fizesse meg, barátaink!

Istennek legyen hála, hogy ilyen jól sikerült zarándoklatunk. Persze hála azoknak is, akik eljöttek, azoknak, akik imáikkal, vagy bármilyen más módon támogattak.

Bízunk benne, hogy elsőként egyben nem az utolsó ilyen zarándoklatunk volt - hanem hagyományteremtő szándékunk legközelebb még több testvérünket megszólítja, s közelebb vezeti Istenhez.

Köszönünk mindent!

Mindent Isten Nagyobb Dicsőségére!

Miserend és hirdetések - évközi 17. vasárnap

Évközi idő tizenhetedik vasárnapja

Biztos sokan ismeritek a leghíresebb internetes videómegosztó portált, a Youtube-ot. Akik nem annyira ismerik, azoknak elmondom, hogy itt szinte végtelen számú videót lehet megosztani és megnézni a világ bármely részéről – s olyan tehetségeket is láthatunk ott, akik elképesztő teljesítményt nyújtanak vagy a sportban, vagy a zenében, vagy bármely más műfajban. Én is sok ilyen művészt láttam, hallottam épp a Youtube-on, s többek között azért kezdtem el csellón játszani, mert annyira megtetszett, ahogy játszanak ezen a hangszeren, annyira vonzó volt, hogy hozzáfogtam én is, s prógálgatok valamilyen mértékben hasonlítani hozzájuk.

Ma az evangéliumban ezeket hallottuk: „Amikor Jézus befejezte imádságát... egyik tanítványa arra kérte: Uram, taníts meg minket imádkozni...” Mit lehet ebből levonni? Mit üzen ez nekünk? Gondoljunk bele, milyen vonzó lehetett Jézus imádsága. Az, ahogyan imádkozott. Mint mikor meglátunk egy videót, s megfog minket, mi is szeretnénk úgy játszani – valahogy így lehetett az a tanítvány is... Látta Jézust, s annyira megfogta őt a viselkedése, az imádsága, hogy ő is szeretett volna ugyanúgy tenni – ugyanúgy imádkozni.

Milyen lehetett Jézus imádság közben? Milyen lehetett az arca, a testtartása, az áhítata? Nem tudjuk – róla nincs a Youtube-on videó. De egy biztos: vonzó volt, olyannyira, hogy sokan szerettek volna úgy imádkozni, mint ő.

Mi is viszonylag sokat imádkozunk. Úgy itt a templomban, mint otthonunkban. Vajon, ha minket látnak imádkozni, az hasonlóan vonzó, mint Jézus imádsága lehetett? Ha az imánk tényleg az Istennel való beszélgetés, akkor az biztos, hogy vonzó, biztos, hogy példaadó, megnyerő.

Ebben is igyekezzünk követni Mesterünket, Jézus Krisztust, hogy úgy mint az ő imádsága hatására, úgy a miénkre is legalább egy ember megkívánja, megirigyelje az Istennel való szoros kapcsolatunkat.

Szent Joakim és Szent Anna - az igazi befektetés

Manapság nagyon sokat számít az emberek életében az úgynevezett üzleti szellem. Ha veszünk valamit, legtöbbször azt nézzük, hogy megéri-e. Mi kicsiben, a tehetősebbek nagyban teszik ugyanezt: megéri-e a befektetés, megtermi-e az elvárt hozamot? Jó-e az ár-értékarány. Hogy minél kevesebbért minél többet kapjunk.

Ma azonban valami teljesen másra tanít mind Jézus, mind Szent Joakim és Anna – Szűz Mária szülei. Az ő tanításukban a méricskélést a bőkezű adomány, a kalmár gondolkodást  az ajándékozni tudás váltja fel. Mint ahogyan sok édesanya minden szükségest megad gyermekének, s nem méricskél, hogy megéri-e, hogy vajon mindezt visszakapja-e. Jézus is így mutatja be mennyei Atyját – mint aki nem adja szűkösen a kegyelmet, a Szentlelket.

Szent Joakim és Szent Anna Istennek adták gyermeküket, Máriát, s bőven elvetették szívében az istenszeretet magját – nem méricskélve, de túlcsordulóan. Mi már látjuk, hogy ez az igyekezet milyen bőséges gyümölcsöt hozott – olyat, amit nem is sejtettek, nem is vártak: Szűz Mária maga lett az Isten Anyja.

Ilyen szeretettel legyünk ne csak gyermekeink, de minden ember iránt. Ne sajnáljuk egymástól a jót, s ne azt nézzük, vajon megéri-e kedvesnek lenni a másikkal szemben, megéri-e időt szánni egymásra, megéri-e... Szórjuk az igazság magját, nem méricskélve a jövőjét. Szórjuk a szeretet magját – olyan bőségesen, amennyire csak képesek vagyunk.

Szent Jakab

Szent Jakab ünnepén az evangéliumban egy nem éppen szentekhez méltó magatartást figyelhettünk meg. Jakab és János törekednének előre – de nem a szolgálatban, a szeretetben, az áldozatban, hanem a dicsőségben. Át akarják lépni a nehezet, a szenvedést, a nehézséget, hogy egyből a dicsőségben lehessenek.

Nem szép tőlük – mondhatnánk sokan. Pedig bennünk is ott vannak az effajta vágyak, hogy szeretnénk mindent jónak, könnyűnek, felhőtlennek. Jézus, az Isten azonban ma is tanít, a szentek példáján is mutatja: meglesz a jutalom, meglesz az örök boldogság, de ahhoz kell a harc is, a „jó harc”, ahogy Szent Pál fogalmaz. Maga az Isten fia sem bújt ki ezalól – pedig megtehette volna. Bármilyen más módot is választhatott volna a megváltásunkra. De ezt, ezt a harcosat választotta.

A szentek, s Isten nagyszerű példája sarkall minket, hogy az előttünk álló pályát mi is győzelmesen fussuk végig.