Az igazi testvérek

Két szentet együtt ünneplünk e mai napon: Szent Kornél pápát és Szent Ciprián püspököt - kiket minden szentmise kánonjában megemlítünk. Nem voltak fivérek, sem rokoni kapcsolatban nem voltak egymással, beszélgetéseikben, levelezéseikben mégis testvérnek szólították egymást.

A harmadik század közepén éltek – abban a korban, mikor még javában dúlt a keresztényüldözés, s mikor az Egyház tanítása egyre fényesebbé és tökéletesebbé csiszolódott az eretnek tévhitek elleni harcok által. Mind a ketten keményen, de mégis szinte végtelen irgalommal viseltettek azok iránt, akik valamilyen módon az Egyház ellen fordultak. Az Egyház ügye volt az a közös cél, amelyért oly fáradhatatlanul harcoltak mind a ketten. És ez tette őket testvérré. Nem vér szereint, hanem lelki testvérré, mely még a vérrokonságnál is szorosabb kapcsolatot hozott létre közöttük. Szent Ciprián egyik levelében így ír: „Ciprián, szeretett testvérének, Kornélnak.  Ismerem hited és erényességed dicső bizonyságait, testvér. Hitvallásod jó hírét nagy-nagy örömmel vettem, és szinte úgy érzem, hogy magam is társad vagyok, sőt részesedem érdemeidben és dicsőségedben. Ez természetes, hiszen egy az Egyházunk, egy szív, egy lélek vagyunk, és megbonthatatlan az egyetértésünk. Paptársai dicsérete fölött melyik pap nem örvendezik úgy, mint a sajátja fölött? Mely testvériség nem örvendezik bárhol is a testvérek örömével?“

Az igazi keresztény valóban örülni tud keresztény testvére sikerének, örömének, hitének. S valóban testvérének tekinti azt, akire nem irigykedik, ha jól megy a sora, hanem együtt örül vele. S nem örül, ha nehézsége van, hanem együttérez vele, s szeretetével erőt önt belé. Ezt a magatartást és ezt az őszinte testvéri szeretet tanuljuk el ma két szentünktől. Milye jó lenne, ha mi is mind így tudnánk beszélni egymással itt Varbón, mint ahogy Ciprián fejezi be levelét: „Gondoljunk sokszor egymásra, legyünk egy szív és egy lélek, mindenkor imádkozzunk egymásért, a nehéz órákat és a megpróbáltatásokat pedig enyhítse kölcsönös szeretetünk.”

A Schola Cantorum Varboiensis tagjainak látogatása a Pannonhalmi Bencés Főapátságban - beszámoló

Közös fotó - háttérben az apátság épületével

Miután a schola tagjai körében már többször elhangzott a közös kirándulás ötlete, egy szép napon úgy döntöttünk, hogy eljött az ideje, hogy a tervünket végre valóra váltsuk. A döntés egyhangú volt, úticélunkként a Pannonhalmi Bencés Főapátságot tűztük ki. Plébánosunk Gyuszi atya mindent előre elrendezett, így a mi feladatunk nem volt más, mint örömmel készülődni a közös kirándulásra, testileg és lelkileg is felkészülni az új élményekre. Az utunk hosszú volt, de hála a jó társaságnak gyorsan elrepült.

Megérkezésünkkor elragadtatással szemléltük a Főapátság épületét és környékét. 

Kedvesen és szeretettel fogadtak minket. Csomagjainkat elhelyeztünk szálláshelyünkön a Pannonhalmi Bencés Gimnázium Kollégiumában és elindultunk, hogy felfedezzük e hely érdekességeit és látványosságait. Első nap megtekintettük a különleges bazilikát, altemplomot, a kerengőt, a porta speciosat (a templom déli főkapuját-, dísz bejáratát), a gyönyörű és gazdag könyvtárat, majd végezetül az arborétumot. 

A bazilika

Az altemplom

A könyvtár

A Schola Cantorum Varboiensis tagjai (balról):
Apró Klaudia - Marcsok Erika - Bagdal Gábor - Györgyik Bianka - Györgyik Szilvia - Lengyel Imre
(aki nem volt jelen: Fábián Anett)

Az arbrétumban több száz fa és cserjefaj, több gyógynövény nő. Körutunk során sok-sok érdekes és nem mindennapi dologgal találkoztunk.

A gyógynövénykertben

Azt hiszem mindannyiunk nevében kijelenthetem, hogy e nap legnagyobb élménye a vecsernyén való részvételünk volt. Mint schola tagok hasznos tapasztalatokat szereztünk a bencés atyáktól, hogyan kell szívvel-lélekkel énekelni az Úrnak, dicsőíteni az ő szent nevét. Az ő átszellemült, gyönyörű énekük mindannyiunkat elvarázsolt. A közös estét énekpróbával töltöttük a közelgő Szent István napi szentmisére. Énekünkben igyekeztünk elsajátítani a Bencés Atyák átszellemült énekét.

A második napot a 6.00 órai zsolozsmával kezdtük, majd szentmisével folytattuk. 

A hajnali zsolozsma és szentmise

Külön kérésünkre koncertet adott nekünk a Bazilikában  Áment Lukács orgonaművész lelkiatya. Felejthetetlen élmény volt. Előadta nekünk a saját feldolgozású művét is. A koncert után még megszemléltük a többi érdekességet, ami nem fért bele az első nap tervébe.

Áment Lukács orgonaművész atyával

Többek között megtekintettük a Boldogasszony-kápolnát és temetőt, ahol énekkel köszöntöttük a Szűzanyát. Felmásztunk egy lelátó tetejére is, ahonnan csodálatos kilátásban volt részünk. 

A lelátó tetejéről

Hazafelé - háttérben a Boldogasszony kápolna tornya

Fáradtan, de élményekkel gazdagon indultunk hazafelé. Útközben még tettünk egy kis kitérőt, hogy  megtekintsük az Esztergomi Bazilikát, és közösen kérjük a főszékesegyház patrónusának, a mennyekbe fölvett Boldogságos Szűz Máriának közbenjárását Szent Fiánál, hogy áldja meg, és segítse scholánk további működését. Kirándulásunk itthon, a mi csodás templomunkban a szentmisével ért véget. Meggyőződésem, hogy mindannyiunk nevében kijelenthetem, csodálatos és élményekben gazdag két napot töltöttünk eggyütt az eddigi első, de remélem nem utolsó kirándulásunk alkalmával.

Egy közös vacsora

Hálásan köszönjük lelkiatyánknak Gyuszi atyának, hogy lehetővé tette számunkra ezen kirándulást! A jó Isten fizesse meg  jóságát és irántunk táplált szeretetét, tartsa meg őt még nagyon sokáig körünkben, hogy közös imáinkban és énekeinkben együtt dicsőíthessük az Úr nevét.

Györgyik Szilvia, A Schola Cantorum Varboinensis tagja

A Fájdalmas Anya

Bizonyára mindannyian egyetértünk abban, hogy Isten a Szűzanyát annyira szerette, hogy óriási kegyelmekben, ajándékokban részesítette.

Kitüntette őt azzal, hogy egyedüliként az emberiség történelmében szeplőtelenül, azaz az áteredő bűn nélkül fogant meg anyja méhében. Később magát Gábor angyalt küldte le hozzá, aki a legnagyobb örömhírrel szolgált neki: elmondta, hogy Isten öröktől fogva éppen őt választotta ki, hogy az emberiség Megváltóját hozhatja a világra. Így Mária a fölséges Isten anyja lett. Mindamellett a nők mind a két kiváltágos állapotát, az anyaságot és a szüzességet is megőrizhette. Isten kegyelméből egész életét egyetlen bűn nélkül élte meg. Sőt még a halált sem tapasztalta meg úgy, mint a többi ember: elszenderülése után az Isten magához emelte őt a mennyei dicsőségbe. Mennyi kegyelem, mennyi ajándék... Mennyi kitüntetés! De Isten nem kímelte meg Máriát a kálvária kínjaitól. S ez azt jelenti, azt bizonyítja, logikusan ebből az következik, hogy a kálvária is kitüntetés. Mert ha valaki a szenvedést úgy fogadja, mint Krisztus – Isten akarataként – , akkor az magában a megváltás művében vállal szerepet. Az emberiség legszentebb és legönzetlenebb cselekedetében.

Ez legyen előttünk e mai ünnepen, mert éppen erre ad nekünk példát a Fájdalmas, és mégis mindig Boldogságos Szűzanya: A szenvedést e földi életben senki sem kerülheti el; Ám aki azt Krisztus lelkületével fogadja, annak az nem csak kín és fájdalom, de a megszentelődés, a mennybe jutás legbiztosabb eszköze lesz. Sőt egyfajta kitüntetés, hogy a mi testünkben „kiegészíthetjük azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből”.

Miserend és hirdetések - Évközi 24. vasárnap

A Szent Kereszt felmagasztalása

Ma vasárnap helyett a Szent Keresztet ünnepeljük. Azt a keresztet, ami másoknak a szégyen és a gyalázat kifejezője, de nekünk keresztényeknek megváltásunk szent eszköze. Krisztusunk tette azzá. S általa megmutatta nekünk az Isten, mennyire szeret minket, hisz „senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.”

S mióta Krisztus a keresztfán feláldozta magát értünk, azóta minden kereszt azt kérdezi tőlünk: mit kellett volna még tennie Istennek ahhoz, hogy higgyünk benne, s elhiggyük az ő végtelen szeretetét?

Ha megpillantunk egy keresztet, vagy azt magunkra vetjük, jusson eszünkbe: az Isten így szeret engem – de vajon mennyire viszonzom ezt neki?