Tanítalak - advent 13. napja

Olyan jó hozzánk Istenünk, hogy állandóan foglalkozik velünk. „Én, az Úr, a te Istened arra tanítalak, ami javadra válik...” – hallottuk ma Izajás prófétától. Naponta szól hozzánk, de sosem önző módon, mintegy maga miatt, hogy foglalkozzunk vele, de mindig nekünk akar jót, minket akar tanítani, a mi javunkat keresi.

Újra csak a régen megismert és megtapasztalt igazság jön elő: az Istenre szánt idő a legjobb befektetés. Mikor ugyanis Istennek adunk az időnkből, a „szavunkból”, akkor nyerünk igazán, akkor kapjuk mi is a legtöbbet.

Ne emlékezzél többé gonoszságunkra... - advent 12. napja

„Ne haragudj ránk, Urunk, és ne emlékezzél többé gonoszságunkra...” – énekeljük minden rorátés szentmise kezdőénekeként. Így kellene kezdenünk nem csak a szentmiséket, de minden imádságunkat – bűnbánattal. Hiszen csak így, bűneinket beismerve és megbánva léphetünk Isten elé, és kapcsolatba vele. Hisz ha valakit az emberek közül megbántottunk, ő pedig haragszik ránk, nem tudunk vele bizalmasan beszélgetni, míg bocsánatot nem kértünk tőle, míg ki nem békültünk vele.

Minden rorátén kapcsolódjunk bele –legalább gondolatban – ezen énekünkbe. Így biztosan meglesz bennünk ez a lelkület az egész advent folyamán.

Vezetve lenni - ádvent 11. napja

Olyan csodálatosan vezet Egyházunk ez ádventi időszakban. E mai szentmisén így könyörögtünk: „Istenünk, ne enegedd, hogy gyöngeségeink letörjenek minket, míg mennyei Orvosunk érkezését várjuk...”

Valóban egy-egy szép elhatározás gyorsan derékba törhet, ha elfogy a kezdeti lendület. Ez pedig csakis a mi hibánk, a mi emberi természetünk gyöngesége. Talán elhatároztuk, hogy fogunk járni a hajnali szentmisékre – de nem bírtunk felkelni az ágyból. Talán megfogadtuk, hogy imáinkra jobban odafigyelünk – de újra teljesen máshol járt az eszünk... Gyengeségünk, bűneink bizony letörhetnek minket. De ha Egyházunkkal együtt imádkozunk, biztosan kapunk elég erőt, állhatatosságot. Ahogy a mai olvasmányban tanít nagy mesterünk, Izajás: „Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültet. Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el”.

Az idei ádventben sem kell különleges dolgokat tennünk, hogy lelkiekben gyarapodjunk. Csak figyeljünk és hallgassunk Egyházunk szavára, s kéz a kézben vele biztosan eljutunk célunkhoz: nem csak a karácsony ünnepéhez, de magához az Istenhez is.

Újra hallani /Mt 18,12-14/

Milyen jó újra hallani: mennyei Atyánk nem akarja, hogy csak egy is elvesszen közülünk. Jól ismerjük ezt az evangéliumi részt, de mégis milyen jó újra hallani, újra tudomásul venni: az Isten – bűneink ellenére – mindig azon van, hogy új lehetőséget adjon, hogy boldogságot adjon. Látja bűneinket, gyengeségünket, de „a megroppant nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki...” – azaz a gyengét és a bűnöst nem megbüntetni, de megmenteni akarja.

Minden igyekezetünk elleni sikertelenségben, lelki életünk-, vagy adventi elhatározásaink kudarcaiban ez legyen vigasztalásunk és bátorításunk.

Szeplőtelen fogantatás

Éppen a mai hittanórán tanultuk kis gyermekeinkkel, hogyan kötött az Isten szövetséget Izraellel a Sínai hegynél. Továbbá megtanultuk, hogy Isten azért választotta ki a zsidó népet, hogy évszázadokon keresztül nevelje, s így felkészítse azt a Megváltó érkezésére. Ez a több évszázados nevelési folyamat pedig nem csak az óriási – mindannyiunk által ismert – csodákon keresztül ment végbe, hanem sokkal inkább személyes találkozásokon keresztül az Isten által kiválasztott emberek lelke mélyén. Az Isten ugyanis legtöbbször a szív bensejében-, halkan-, csendben tevékenykedik...

Így volt ez azon esemény alklamával is, amelyre ma emlékezünk, melyet ma ünneplünk. A szeplőtelen fogantatás két szent életű ember szeretetének egyik legmélyebb és legszemélyesebb kifejezésével történt meg. Názáret csendjében és egyszerűségében fogant meg az a gyermek, aki már abban a láthatatlan pillanatban erősebb volt a gonosz Lélek hatalmánál. Ő pedig ezt a makulátlan és óriási erejét nem csak őrizgette mintegy elásott talentumként, hanem egész élete folyamán táplálta: imádsággal, engedelmességgel és végtelen alázattal. Úgy Szűz Mária szeplőtelen fogantatása, mint az ő születése, élete és elszenderülése sem valami nagy nyilvánosság előtt zajlott, hanem csendben, szinte láthatatlanul. És mégis mindezek az események az egész emberiség történelmének legmeghatározóbb eseményei voltak.

S hogy ez mire tanít minket? Ugyanerre. Hogy életünk legfontosabb és legmeghatározóbb döntései, eseményei akkor történnek történnek meg, mikor azokat nem látja talán senki. Mikor csak kettesben vagyunk: én, és az én Istenem. Ezért minden egyes ilyen ima-alkalmat, beszélgetést, találkozást vegyünk komolyan, s a legjobbat, legtöbbet adjuk Istennek. Ezek a látszólag jelentéktelen események ugyanis életünk döntő pillanatai...

Miserend és hirdetések - Advent 2. vasárnapja